Egységes kardiometabolikus kórfolyamatként kell kezelni az elhízást
Az elhízásra a közgondolkodásban még mindig sokszor esztétikai vagy akaraterőbeli hiányosságként tekintenek, miközben az orvostudomány ma már krónikus, progresszív betegségként határozza meg, amely több mint kétszáz szövődménnyel hozható összefüggésbe, írja a Telex.
Magyarországon a lakosság csaknem egynegyede elhízott, és összesen mintegy 5,5 millió ember él súlytöbblettel, akik közül mintegy 1,2 millióan cukorbetegek. A magyar felnőttek évente több mint 134 ezer egészségben eltöltött életévet veszítenek el a plusz kilók következtében, miközben a hazai halálozások élén továbbra is a szív- és érrendszeri megbetegedések állnak.
A modern kardiometabolikus szemlélet lényege, hogy a túlsúly, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szív-érrendszeri patológiák nem egymástól független kórképek, hanem ugyanannak az egységes kardiometabolikus folyamatnak az egymást követő stációi. A hasi zsírszövet ugyanis aktív hormontermelő szervként működik, amely inzulinrezisztenciát és tartós, alacsony fokú gyulladást tart fenn a szervezetben. Ez a láncreakció éveken vagy évtizedeken át észrevétlenül zajlik, így mire a beteg tünetekkel orvoshoz kerül, gyakran már halmozott szövődményekkel – például megromlott vérzsírértékekkel vagy megemelkedett infarktus- és stroke-kockázattal – szembesül. Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a kardiometabolikus rizikó már az elhízás fázisában jelen van, még mielőtt a visszafordíthatatlan szív- és érbetegségek klinikailag manifesztálódnának.
Az ellátórendszer szempontjából a legnagyobb anyagi és kapacitásbeli terhet nem a szűrések vagy a gyógyszeres terápia, hanem a késői szövődmények (például a szívelégtelenség, a vakság vagy a dialízist igénylő vesebetegség) miatti akut hospitalizáció jelenti. Ráadásul a probléma egyre alacsonyabb életkorban jelenik meg, ami a jövőben még tovább növelheti az egészségügyre és a munkaerőpiacra nehezedő nyomást.
A hatékony beavatkozás egyik legfőbb gátja a társadalmi és az egészségügyi stigmatizáció. Mivel a szervezet biológiája, a genetikai és hormonális szabályozás gyakran aktívan ellenáll a súlyvesztésnek, a közhelyes életmódtanácsok önmagukban sokszor hatástalanok. A sikertelen próbálkozások miatti kudarcelmény gátolja a segítségkérést. Már egy kismértékű, 5 százalékos testsúlycsökkentés is érdemben mérsékli a szövődmények kockázatát, a modern terápiás opciók pedig már nem csupán a célárak beállítására, hanem az átfogó kardiometabolikus védelemre fókuszálnak.
A rendszerszintű szemléletváltáshoz elengedhetetlen a korai felismerés. Merkely Béla kiemelte, hogy a veszélyeztetett betegek időben történő azonosításához elegendő lenne a vérnyomás, a haskörfogat, az éhgyomori vércukor, a vérzsírok és a vesefunkció rutinszerű, célzott mérése az alapellátásban. A szűrés, a szakmailag támogatott életmódterápia és a korszerű gyógyszeres kezelések együttes alkalmazása jelentheti az egyetlen fenntartható utat a kardiometabolikus betegségteher csökkentésében, írja a Telex.
