hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

 

Egyre több a májrák az időseknél

A májrák világszerte növekvő előfordulási arányára hívja fel a figyelmet az Amerikai Rák Társaság (ACS) Cancer című folyóiratának internetes oldalán megjelent új tanulmány.

A kínai Fudan Egyetemen dolgozó Hszingtung Csen és kollégái a Betegségek Globális Terhei (Global Burden of Disease Study, GBD) elnevezésű, a világ 195 országára és territóriumára kiterjedő tanulmány adatait használva elemezték a májrák előfordulását korcsoportra, nemre, régióra és kiváltóokra lebontva 1990 és 2017 között.

A 30 éves kor előtt diagnosztizált májrákosok száma világszerte 17 381-ről 14 661-re csökkent a vizsgált időszakban. Mindeközben azonban a 30-59 évesek, valamint a 60 éves és annál idősebbek körében nőtt a betegség előfordulási aránya: 1990-ben 216 561 és 241 189 esetet, míg 2017-ben 359 770 és 578 344 esetet diagnosztizáltak ebben a két korcsoportban.

Amikor a kutatók kor szerinti standardizálást alkalmaztak, ami lehetővé teszi az eltérő korösszetételű népességek összehasonlítását, megállapították, hogy a 30 év alatti, valamint a 30-59 éves korosztályban mindkét nemnél csökkent, míg az idősebb felnőttek esetében a férfiaknál jelentősen emelkedett, a nőknél stagnált a májrák előfordulása.

A fiatalabb felnőtteknél tapasztalt csökkenés nagyrészt a hepatitisz B elleni védőoltásnak köszönhető, ugyanis a vírus májrákot okozhat, és a vizsgált régiók többségében kimutatható volt, kivéve a fejlett országokban, amelyekben a májrákos esetek előfordulási aránya kortól és nemtől függetlenül emelkedett. A szakemberek szerint a nem alkoholos zsírmájbetegség okozta májrák előfordulása emelkedett a legnagyobb mértékben a legtöbb régióban.

"Az eredményeink azt sugallják, hogy a májrák megelőzését célzó jelenlegi erőfeszítések nem fordítanak kellő figyelmet az idősebb emberekre, továbbá rávilágítanak az elhízás egyre súlyosbodó kockázatnövelő szerepére", jegyezte meg Csen, hozzátéve, hogy mind a fejlett, mind a fejlődő országokban aktualizálni kellene az érintett prevenciós stratégiákat.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink