Brit Orvosi Szövetség: már az elhízás a rák fő oka

A rák négy leggyakoribb típusának kialakulásában már nagyobb szerepet játszik az elhízás, mint a dohányzás, állapította meg egy brit kutatószervezet.

A brit rákkutató szervezet (Cancer Research UK) adatai szerint a bél-, a vese-, a petefészek- és a májrák okai között gyakrabban szerepel az elhízás, mint a dohányzás. Számításaik szerint sok millió embernél nőtt meg a daganatos betegség kialakulásának kockázata a túlsúlyuk miatt. Mint rámutattak, Nagy-Britanniában az elhízottak száma a duplája a dohányosokénak. A szervezet hangsúlyozta, hogy nem akarja a dohányzás okozta rákkockázatot az elhízás okozta rákkockázathoz hasonlítani, és kiemelte, hogy mindkettő növeli a rák kialakulásának veszélyét.

A túlsúly vagy az elhízás miatt évente csaknem 23 ezer daganatos megbetegedés történik Nagy-Britanniában, a dohányzáshoz pedig évi több mint 54 ezer daganatos megbetegedés köthető. A szervezet adatai alapján az évi 42 ezer bélrákos esetből 4800-at okoz az elhízás, 2900-at a dohányzás. Az évente előforduló 12 900 veserákból az elhízás 2900, a dohányzás 1600 esethez kapcsolható. Az 5900 májrákos megbetegedés közül 1300-at okoz elhízás és 1200-at a dohányzás. Az évi 7500 petefészekrákból pedig 490 oka az elhízás és 25 eset köthető a dohányzáshoz.

Jelenleg a briteknél még mindig a dohányzás szerepel az első helyen a megelőzhető rákok okozóinak listáján, de az elhízás már a második. Viszont míg a dohányosok száma csökken, az elhízottak száma egyre jobban nő, figyelmeztettek a szakértők, emlékeztetve arra, hogy a brit felnőtt lakosság harmada elhízott. A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban a felnőttek között 13,4 millió a nem dohányzó, de elhízott, 6,3 millióan dohányoznak, de nincsenek elhízva, és 1,5 millió a dohányzó és elhízott, ismertette a BBC News.

Az elhízás és a daganatos betegségek kialakulása közötti kapcsolatot már alaposan feltárták a kutatások, de háttérben álló biológiai mechanizmust a tudósoknak még nem sikerült teljesen megismerniük. A zsírsejtek extra hormonokat és növekedési faktorokat hoznak létre, ezért a testben lévő sejtek gyorsabban osztódnak. Ez növeli a rákos sejtek kialakulásának esélyét. A testmozgás azonban valószínűleg szintén szerepet játszik a szakértők szerint. Mint hangsúlyozzák, a túlsúly vagy az elhízás nem jelenti azt, hogy az ember biztosan daganatos beteg lesz, ugyanakkor erősen növeli a betegség kockázatát, ami annál magasabb, minél nagyobb a túlsúly, valamint túlsúly vagy elhízás időtartama.

A brit rákkutató szervezet szerint 13 különböző daganatos betegség köthető az elhízáshoz: a mellrák (a változó kor utáni nőknél), a bélrák, a hasnyálmirigyrák, a nyelőcsőrák, a májrák, a veserák, a felsőgyomor-rák, az epehólyagrák, a méhrák, a petefészekrák, a pajzsmirigyrák, a leukémia és az agydaganat. Az elhízás és a daganatos betegség kialakulása közötti kapcsolat csak a felnőtteknél áll fenn, de a gyermekeknél is fontos az egészséges testsúly megőrzése.

Linda Bauld, a brit rákkutató betegségmegelőzési szakértője hangsúlyozta, hogy a kormánynak többet kell tennie a súlyos probléma megoldására. "Miközben nagyon is tisztában vagyunk a dohányzással kapcsolatos egészségügyi kockázatokkal, az elhízás elleni küzdelemért kevesebb erőfeszítést tettek, pedig az most már a rák fő oka", mutatott rá a Brit Orvosi Szövetség közleménye.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...