hirdetés

 

Egy új mikroszerv és a védőoltások

Új anatómiai struktúrát azonosított kutatók egy csoportja az immunrendszeren belül. A meghökkentő felfedezés a szakértők szerint újfajta, modern vakcinák kifejlesztéséhez vezethet, közölte az Origo.

Az ausztráliai Garvan Institute of Medical Research intézet munkatársainak azt sikerült kiderítenie, a szervezet mely részén emlékszik az immunrendszer a korábbi fertőzésekre és oltásokra – valamint az immunsejtek hol gyülekeznek, hogy egy korábban már ismert fenyegetésre erőteljesen és effektíven reagálhassanak.

A keresett struktúra megtalálását nagyfelbontású háromdimenziós mikroszkóp tette lehetővé, a kutatóeszközzel élő állatok testének működését tanulmányozták és vették filmre. Mint kiderült, a szervezetben a megfigyelt szerkezet – amely különböző immunsejtek sokaságából áll össze – nem random, hanem nagyon is „jól átgondolt” módon van pozícionálva, így villámgyorsan reagálhat a fertőzésekre és hamar szembeszállhat a testet támadó, már ismert kórokozókkal.

Egészen döbbenetes, hogy mi tudósok már több mint háromszáz éve tanulmányozzuk a test szöveteit mikroszkópokkal, és mégis, még mindig ennyi titok rejtőzik bennünk – mondta Tri Phan professzor, a Nature Communications című rangos tudományos magazinban megjelent publikáció egyik szerzője.

A kutatók először élő egereket vizsgálva vették észre az érdekes képződményt; a nyirokcsomókon futott végig, lapos és vékony volt. E dinamikus struktúra azonban nem mindig volt jelen, csak akkor bukkant fel, ha a rágcsálókat korábban már megbetegítő kórokozók indítottak támadást. Hamar kiderült, hogy e tulajdonság nem csak a kicsiny állatokra jellemző, emberi páciensek nyirokcsomóin is ráleltek a szerkezetre, amelyet SPF-nek (angolul subcapsular proliferative foci) kereszteltek el.

A korszerű technika segítségével a kutatók többféle immunsejtet is megfigyeltek az SPF belsejében. Ezek közül kitüntetett szerepe van a B-sejteknek (vagy B-limfocitáknak), amik az immunrendszer memóriáját testesítik meg, vagyis tartalmazzák azokat az információkat, hogy miként érdemes megtámadni és megsemmisíteni a szervezet számára már ismert kórokozókat. A többi immunsejt segítőként végzi a munkáját.

Ugyancsak fontos része a felfedezésnek a B-sejtek plazmasejtekké való átalakulásának megfigyelése. A plazmasejtek kulcsszerepet töltenek be az infekció elleni küzdelemben, mivel antitesteket termelnek. Az antitestek felismerik az idegen fehérjéket, mikroorganizmusokat és méreganyagokat, hozzájuk kötődnek, majd semlegesítik vagy elpusztítják őket.

Most először sikerült kimutatni, hogy a B-sejtek az SPF nevű mikroszervben változnak tömegesen plazmasejtekké. Az SPF elhelyezkedése nagyon is logikus, hiszen ott várakozik, ahol a baktérium korábban belépett a testbe, így helyben állítja elő azokat az anyagokat, amik a fertőzés villámgyors leküzdéséhez nélkülözhetetlenek. A felfedezés újfajta, modern vakcinák kifejlesztését teheti lehetővé.

A teljes cikk

(forrás: origo)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...