hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Egy magyar biológus az Európai Bizottság tudományos főtanácsadói csoportjában

Milyen munka folyik az Európai Unió végrehajtó szervének munkáját segítő tudományos testületben? A kérdésre Kondorosi Éva akadémikus, a csoport új tagja válaszolt az mta.hu-nak adott interjúban. A Széchenyi-díjas biológus abban a munkacsoportban kezdett el dolgozni, amely a jelenlegi Covid-19-járvánnyal, illetve egyéb krízishelyzetekkel foglalkozik.

Hogyan, milyen jelölési és választási folyamat után lesz valaki az Európai Bizottság hét fős független tudományos főtanácsadói testületének tagja?

Az Európai Bizottság tudományos főtanácsadói testületének (Group of Chief Scientific Advisors) tagjai lefedik a főbb tudományterületeket. A jelölést tudományos szervezetek, így elsősorban akadémiák, egyetemek készítik el, és nyújtják be az Európai Bizottsághoz. A jelölteket egy ebből a célból felállított testület „search committee” értékeli, majd kiválasztja azt a néhány személyt, akit meghívnak interjúra. A döntés során több szempontot figyelembe vesznek, elsősorban a szakmai kiválóságot és azt, milyen tudományterület képviseletére van szükség a csoportban. Emellett a lehető legnagyobb változatosságra törekednek, aminél a nemek arányát, a tagok életkorát és a földrajzi lefedettséget is figyelembe veszik. Engem Lovász László elnök úr terjesztett fel.

Hány évre szól a megbízatása?

Három évre, ami egyszer hosszabbítható két évvel.

Mi lesz a konkrét feladata?

Abban a munkacsoportban kezdtem el dolgozni, amely a jelenlegi Covid-19-járvánnyal, de hosszabb távon minden egyéb járvánnyal és bármiféle krízishelyzettel foglalkozik. Hogyan lehet ezekre felkészülni, mit lehet tenni az adott helyzetben, illetve hogyan lehet a válsághelyzetekből a lehető legjobban kikerülni. Ez utóbbi esetben nem a régi rendszer visszaállítása az elsődleges cél, hanem az, hogy hogyan lehet a lehetőségeket kihasználva új alapokra helyezni például a gazdaságot.

Kondorosi Éva Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás
Kondorosi Éva Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

A koronavírus kapcsán jelenleg egy nyilatkozat összeállításán dolgozunk Paul Nurse Nobel-díjas biológus vezetésével, amelyet még júniusban adunk át az Európai Bizottságnak. Ehhez rengeteget olvasunk, kapcsolatban vagyunk, és együtt dolgozunk Európa (és a világ) legjobb virológus és járványügyi szakértőivel. Már május 11-től részt veszek a csoport megbeszélésein, bár hivatalosan csak május 16-tól szól a kinevezésem.

Van-e valamiféle témák, szakterületek szerinti munkamegosztás a testületben, vagy a hét tag mindegyike minden témával foglalkozik?

Van munkamegosztás. A témák változnak, és nagyon sokrétűek. Minden témának van egy felelős vezetője és egy munkacsoportja, amelynek a munkájában az egyes tagok hozzáértésüknek, érdeklődésüknek megfelelően vesznek részt.

Az Európai Bizottság jelöli ki a vizsgálandó témákat, vagy a testület javasolja azokat a Bizottságnak?

A témák egy részét az Európai Bizottság jelöli ki, a többit a SAM (Scientific Advice Mechanism), amit a csoportunk irányít, illetve hangol össze a SAPEA-val (Science Advice for Policy by European Academies). A SAM tagjának lenni nagyon sok munkát, tanulást jelent, de rendkívül érdekes és hasznos lehet.

Melyek jelenleg a tanácsadó testület által vizsgált főbb kérdések?

Most például az egyik téma a klímaváltozás és az egészség kérdése, egy másik munkacsoport a biológiailag lebomló műanyagokkal foglalkozik, kidolgozás alatt áll továbbá az európai energiaátmenetek lehetősége és a már említett krízishelyzetek kezelése.

Új megbízatása mellett folytatja az Európai Kutatási Tanács élettudományi alelnökeként végzett munkáját is?

Nem. Az a megbízás is időhöz kötött, ami maximum 6 év. Ez pedig lejárt. A nemzetközi tudományos életben megtartottam a funkciómat az Academia Europaeában, ahol egyrészt tagja vagyok a vezető testületnek, vagyis a boardnak, másrészt a Biokémia és Molekuláris Biológia szekció elnöke vagyok. Továbbá folytatom szerkesztői tevékenységemet a PNAS-nél és a most induló MicroLIFE folyóiratnál, valamint tudományos tanácsadói munkámat Norvégiában, Németországban, Lengyelországban, Portugáliában és természetesen itthon is.

Forrás: MTA

(forrás: Magyar Tudományos Akadémia )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink