hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egészségügyi előterjesztések a kormány előtt

Az emberi erőforrások miniszterének több előterjesztését is tárgyalta szerdai ülésén a kormány – hangzott el a mai Kormányinfón.

A most tárgyalt egészségügyi témákhoz kapcsolódóan további előterjesztéseket is vár az emberi erőforrások miniszterétől a kormány. Így reflektált a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arra a kérdésre, hogy mikor fogadja el a kormány a tárca sürgősségi ellátásról szóló koncepcióját. Mint Gulyás Gergely fogalmazott, Kásler Miklós erőforrás miniszter a sürgősségi ellátásról több ízben is említést tett a kormányüléseken, így a kabinet is úgy véli, hogy a jó színvonalú és gyors sürgősségi ellátás az egészségügy megítélésének szempontjából kulcsfontosságú.

A sürgősségi koncepcióról a miniszter nem árult el részleteket, azt azonban elmondta, még az idén várható olyan kormánydöntés, amely az egészségügyi ellátással és a következő években megvalósuló fejlesztésekkel foglalkozik. Itt a centrumkórházakra korábban kiírt tervpályázatokat, valamint az általa súlypontnak nevezett intézmények sorába beemelt Szent János Kórházat említette, ahol szerinte 2022-23-ra egy megújult, illetve részben új szolgáltatóval lehet majd számolni. Mint hangsúlyozta: a következő négy évben látványos előrelépést szeretnének elérni a budapesti ellátórendszer megújításában.

Fotó: MedicalOnline
Fotó: MedicalOnline

Vakcinatender híján az oltóanyagpiac iparági szereplői­ szinte kizártnak tartják, hogy jövő év január elsejétől a nemzeti oltóprogram része lehessen a bárányhimlő elleni védőoltás. Az oltóanyag ingyenes biztosítására egyébként Lázár János, korábbi kancelláriaminiszter tett ígéretet a kormány nevében még idén márciusban.

Ha Lázár János ezt ígérte, akkor biztosan így lesz – válaszolt Gulyás Gergely az ezzel kapcsolatos kérdésre, ám azt is hozzátette, hogy az ő jelenlétében nem esett szó a kormányüléseken a bárányhimlő elleni oltásról. A miniszter egy későbbi Kormányinfóra ígért érdemi választ.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink