2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Eddig az OMSZ 27 munkatársánál volt pozitív teszteredmény

Győrfi Pál az Mfornak azt mondta, az Országos Mentőszolgálat jól bírja a munkát, pedig már a 80 ezret közelíti az elvégzett PCR-tesztetek száma.

Az úgynevezett második hullám óta még több háziorvosi hívás érkezik az Országos Mentőszolgálathoz.

„Naponta változó számról beszélünk, de hétköznapokon átlagosan országosan 400-500 hívást fogadunk és kezelünk” – mondta el az Mfornak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője.

A többszáz potenciális, koronavírus-gyanús esethez való riasztást az OMSZ 790 szervezett mentőegységgel látja el. Az orr- és garatváladékból szerzett mintavétel mellett a mentősök alapfeladatokat is ellátnak, tehát a szívrohamtól kezdve a sztrókig mindent.

Az, hogy az akutális 24 órában a plusz „COVID”-feladatokat hány egység látja el, az mindig a napi szükséglettől függően változik (tavasszal például 60 mentőegységben szabták meg ezt a számot, de most nem számszerűsít), a szóvivő azonban mindenkit megnyugtat: „Elegendő kapacitással rendelkezünk”.

De ugyanígy a napi szükségletektől függően változnak a területi megoszlási arányok is, azaz, hogy hány kocsi jut Budapestre és vidékre. A tavasszal hadba állított mentőmotorok viszont mégsem látnak el COVID-feladatokat, jelenleg a hagyományos mentőellátásban vesznek részt.

A március óta tartó koronavírus-járvány miatt eddig 27 munkatársnál volt pozitív teszteredmény, de egyetlen esetről sem tudnak, ami kezelést igénylő betegséget okozott volna.

Arra a kérdésre, hogy várható-e az egységek számának növelése az esetszámok függvényében, Győrfi Pál azt mondja, széles adat-spektrumot monitorizálnak folyamatosan, s ezek alakulása alapján döntenek, hogy mikor válik szükségessé a kapacitások növelése. Mindez azt jelenti, hogy az Országos Mentőszolgálat a második hullám felfelé ívelő, kezdő szakaszában még nem látja szükségét a mentőegységek bővítését.

(forrás: Mfor)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés