hirdetés

EBP: az önkormányzatoktól is várnak hozzájárulást

A Magyar Idők szerint a főváros és Pest megye szakrendelőiben is több tízmilliárd forint értékű infrastrukturális és orvostechnikai fejlesztés lehet, eközben az MTI Cserháti Pétert kérdezte.

Az előterjesztés azzal is számol, hogy azon önkormányzatok is hozzájárulnak az ellátás nívójának emeléséhez ezen a téren, amelyek nem adták át a rendelőjüket az államnak, írja a Magyar Idők.

A kormány előterjesztése összességében több tíz milliárd forintos forrásigényt tartalmaz a negyven önálló szakrendelőt illetően (a kórházakhoz tartozó járóbeteg-részlegek felújításához szükséges forrást értelemszerűen az egyes kórházak fejlesztési támogatásai tartalmazzák majd). Mivel azonban ezek jórészt önkormányzati tulajdonú rendelők – 2013-ban a települések többsége úgy döntött, nem adja át a szakrendelőjét az államnak –, az EBP javaslata a helyhatóságok támogatásával is számol, ami reális is, hiszen a fejlesztés alapvetően a betegellátás színvonalának emelését szolgálja, ami mindkét félnek érdeke.

Egyrészt szóba jön például parkolók kialakítása, másrészt kiürülő ingatlanok értékesítéséből származó bevétel visszaforgatása. Az önkormányzatokkal folytatott egyeztetéseken számos helyen felmerült telephely-összevonások lehetősége és többek között az olyan külső ingatlanokban lévő gondozók korszerűsítése vagy beköltöztetése a központi szakrendelőbe, mint amilyen a csepeli tüdőgondozó, amelynek áldatlan állapotával az utóbbi heteken több sajtóorgánum is foglalkozott. A rendelőkre is igaz, ami a kórházakra: egy helyre koncentrálva az erőforrásokat hatékonyabb lehet a működtetés és jobb a hozzáférés is.

Cserháti Péter: 21 milliárd eszközökre

A közép-magyarországi régióban négymillió ember ellátásáról gondoskodik az egészségügyi hálózat, ennek 24 intézménye újul meg a következő években – mondta az MTI-nek Cserháti Péter, az EBP miniszteri biztosa. Ezek közül is kiemelkedik a zöldmezős dél-budai centrum a XI. kerületben, továbbá az észak-pesti centrum, mint a Honvéd Kórházhoz kapcsolódó bővítés a Róbert Károly körúton, ahová az egykori Dózsa György úti MÁV-kórház kapacitásai is átkerülnek. A harmadik pedig a dél-pesti centrum lesz a Haller úton, ahol többek között a Fiumei úti baleseti intézetet is integrálják a Szent István és Szent László kórházzal, valamint az Országos Kardiológiai Intézettel.

A 10 évre tervezett program idei, 40 milliárdos részéről csütörtökön napvilágot látott kormányhatározat szerint ebből 21,2 milliárdot fordítanak eszközbeszerzésre, orvostechnikai fejlesztésekre. Például a Szent János kórházba ennek segítségével kerülhet MR- és érfestő berendezés. Egy korszerű MR-készülék ára hozzávetőleg félmilliárd forint, egy érfestő mintegy 300 millió is lehet.

A 40 milliárd másik felét a beruházások megkezdéséhez szükséges tervezésekre, közbeszerzési, engedélyezési eljárásokra fordítják. Miután javarészt 300 milliós összeghatár feletti projektekről van szó, uniós közbeszerzéseket is ki kell majd írni – fűzte hozzá a szakember.

A kormány várhatóan júliusban ismét foglalkozik a kérdéssel, majd ősszel újabb kormányhatározatban véglegesítik a projekteket, melyekkel a kórházi és járóbeteg-ellátás régiós uniós források híján elmaradt fejlesztését pótolják. Az ellátó rendszer fejlesztése mellett humánerőforrás programot is terveznek, illetve az egészségügyi oktatás és kutatás területén is fejlesztések várhatók, például a Semmelweis Egyetem a betegellátás fejlesztésével együtt mintegy 90 milliárd forintos keretből szeretné ilyen tevékenységének infrastruktúráját megújítani.

 

(forrás: Magyar Idők, MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...