hirdetés

Indul az Egészséges Budapest Program

Egészséges Budapest Program (EBP) néven indul egészségügyi fejlesztési program a fővárosban és Pest megyében, az idén 40 milliárd forintos keretösszeggel, jelentette be kedden az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán elmondta: az EBP célja a budapesti és Pest megyei ellátórendszer minőségének javítása; a fejlesztések eredményei már 2017 végén, 2018 elején látszani fognak a betegellátás minőségének javulásában.

Jelezte: a programban az idén összesen két tucat kórház 21,7 milliárd forintot kap 192 millió és 3,7 milliárd forint közötti összeget orvostechnikai fejlesztésekre, míg 18,3 milliárd forint építészeti bővítéseket, ezen belül 5,5 milliárd az új centrumok tervezését szolgálja. Ennek céljaként a négy nagy egészségügyi centrum kialakítását említette a miniszter, jelezve, hogy ezek közül az észak-pesti a Honvédkórház, a dél-pesti az Egyesített Szent István és Szent László Kórházra épül, ezek mellett a dél-budai "szuperkórház" lesz "a három egészen biztos fejlesztés".  A negyedik intézményt Balog Zoltán távlati tervként említette, mondván, az észak-budai centrumhoz a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére van szükség, így "arról ebben a kormányzat ciklusban sok mindent még nem tudunk mondani".

Az egészségért folytatott küzdelemben nincs végső győzelem; részeredmények vannak, fogalmazott Balog Zoltán, itt említve, hogy a vidéki intézmények után indul a fővárosi és a Pest megyei kórházak tíz éves perspektívában gondolkodó  fejlesztése. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár felidézte: a kormányzat tavaly tett ígéretet arra, hogy a vidék után a fővárosban és annak térségében lévő kórházak fejlesztése lesz "a következő nagy vállalkozás", ami a következő  tíz év domináns témája lesz. Ebben az évben a hangsúlyt szeretnénk az intézményi oldalról áthelyezni a szűrési oldalra, jegyezte meg, hozzátéve, itt kell igazán emelni a hatékonyságot, ennek keretében például húsz új szűrőbuszt szereznek be.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...