2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Dohányzási tilalom, kevesebb koraszülés

Tíz százalékkal csökkent a koraszülések aránya Skóciában, amióta 2006-ban megtiltották a dohányzást a nyilvános helyeken – ismertette a friss kutatási eredményeket a BBC hírportálja.

A dohányfüst belégzése kapcsolatba hozható a magzati fejlődés visszamaradásával és a placentát érintő problémákkal, ezért a kutatók úgy vélik, hogy a koraszülések számának csökkenése összefüggésben van azzal, hogy füstmentessé váltak a nyilvános helyek Skóciában.

A teljes elemzéshez egy körülbelül 14 éves periódus több mint 700 ezer nőre vonatkozó adatait használták fel.

A szabályozás bevezetését követően a korábbi 25 százalékról 19 százalékra csökkent a szülőkorban lévő nők körében a dohányosok aránya. Ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent az idő előtt vagy kis születési súllyal világra jött babák száma.

A tanulmányt részletesen a PLoS Medicine című nyílt hozzáférésű tudományos portálon ismertették.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink