Csüggedt számháború

Bujkálok a dolgozóim elől, nem tudok mit mondani nekik, amikor a kényszerű létszámleépítés következményeiről, elhelyezkedési esélyeikről kérdeznek – mondta dr. Fehér László a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja által rendezett konferencián, ahol a résztvevők az ágazat humánpolitikai problémáiról beszélgettek. A MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet bezárását, illetve az Állami Egészségügyi Központba történő beolvadást vezénylő főigazgató vélhetően nincs egyedül problémájával; az intézményvezetők többsége tanácstalan és a végsőkig kivár, ezért sokan csak lapunk megjelenésével egy időben kapták, illetve kapják kézhez felmondólevelüket.
A leépítések zöme a Közép-magyarországi Régióban koncentrálódik, ahol június végéig 25 intézmény összesen 4700 egészségügyi dolgozó csoportos, tervezett létszámleépítését jelentette a regionális munkaügyi központnak. A központ vezetője, Vass István szerint az elbocsátások harmada orvosokat, kétharmad része szakdolgozókat érint, ám lapzártánkig az előre bejelentett létszámhoz képest egyelőre 2400 dolgozó kapta kézhez felmondó levelét. A főigazgató tapasztalatai szerint a munkaadók előzetes bejelentései átlagosan 70-80 százalékban valósulnak meg, ugyanis a stabilizációs intézkedések tervezésekor inkább túlbecsülik az elküldendők létszámát. Így a jelenlegi struktúraváltás miatt vélhetően mintegy 3800 ember lesz kénytelen munkahelyet keresni vagy nyugállományba vonulni. Ez utóbbi lehetőséggel is sokan élnek majd, hisz a munkaadók első körben a nyugdíjkorhatár felettieket küldik el.
Vass István szerint az elbocsátások hatása a munkanélkülieket regisztráló rendszerben legkorábban augusztus–szeptember tájékán jelenik majd meg. Pillanatnyilag ebben a régióban 1200, korábban az egészségügyben dolgozót tartanak nyilván – tíz százalékuk felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
A fővárosban a legnagyobb „veszélyben” a négy kórház összevonásából kialakuló, a honvédelmi tárca által felügyelt Állami Egészségügyi Központban (ÁEK) dolgozók vannak. Ugyanis az intézmények aktív kapacitásait 54, a krónikus ellátásokét 76 százalékkal csökkentette a szaktárca. A négy intézményben 6700 közalkalmazott dolgozott. Fehér László szerint az összevonások kezdetekor még úgy gondolták, hogy 1900 dolgozóval látják majd el feladataikat, de a létszám idő közben háromezerre duzzadt. Hogy ténylegesen mennyi emberre van szükség, azt az ÁEK hivatalos megalakulása, július elseje előtt 12 nappal még nem lehetett tudni. A MÁV Kórház igazgató-koordinátora úgy véli, mivel ilyen léptékű átalakítás eddig nem volt, nehéz asztal mellől modellezni a folyamatokat. A csoportos létszámleépítés egyébként is kritikus feladat; négy tulajdonos négyféle instrukcióval látja el a megszűnő kórházak menedzsereit.
A kezdetekkor az ÁEK vezetői azt remélték, hogy a megszűnő intézményekből összeálló csapat tagjai a legjobbak közül kerülnek ki. Az elvárás szellemében adatbázist készítettek, ebből tudták, hogy ki milyen szakképesítéssel rendelkezik, hányan érték el a nyugdíjkorhatárt, illetve kik azok, akik – lévén 1953. július elseje előtt születtek – kapcsolódhatnak a prémiumévek programokhoz. Összesen 28 vezetői állásra írt ki pályázatot a honvédelmi tárca, amelyből 11 korábbi HM-es, 9 gyógyintézeti központi, 4 MÁV-os, 1 BM-es, kívülről pedig 3 osztályvezető nyerte el a kinevezést. Az új vezetőknek három napjuk volt arra, hogy összeállítsák munkatársaik névsorát, ami nem volt elegendő arra, hogy objektív szempontok alapján mérlegeljenek, inkább korábbi kórházukból válogattak. Vagyis az osztályvezetők aránya alapján dőlt el, hogy melyik intézményből hány dolgozót bocsátanak el. 
A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központnál június végéig 4 intézmény 452 egészségügyi dolgozót érintő csoportos, végleges létszámleépítést jelentett. Jelentős részük jelenleg felmondási idejét tölti. A központ főigazgatójának, dr. Nagy Ágnesnek a tájékoztatása szerint az elbocsátás 41 orvost, 156 ápolót és 255 egyéb munkakörben tevékenykedő dolgozót érintett. A Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ elemzője, Tóth Gabriella szerint a régió intézményei összesen 236 dolgozójuk elbocsátását jelentették. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórháza júniustól 99, a Magyar Honvédség Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézete júliustól 26, a Móri Városi Kórház-Rendelőintézet 54, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház pedig 57 személy leépítésével kalkulált. Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ területén hét egészségügyi – Borsod megyében kettő, Heves megyében négy, Nógrád megyében egy – intézménytől érkezett jelzés, hogy a szervezeti átalakítások következtében összességében várhatóan 784 fő közalkalmazottat bocsátanak el. Szabó József főigazgató szerint a leépítések jellemzően egy ütemben valósulnak meg, de egy-két esetben – a szervezeti átalakítások függvényében – több szakaszban kezdődnek. A régióban eddig 374 dolgozó kapta kézhez felmondását, köztük 10 orvos, 8 diplomás ápoló, 96 ápoló, 45 asszisztens. Várható még 410 közalkalmazott jogviszonyának megszüntetése, így az előzetes jelzések szerint újabb 35 orvos és 196 szakdolgozó kerülhet a listára.
Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ vezetője, Miskó Istvánné lapunkat arról tájékoztatta, hogy a régióban a munkáltatók összesen 890 dolgozójuktól kénytelenek megválni; eddig 773 embernek – közöttük 126 orvosnak, 192 egészségügyi szakdolgozónak – postázták a felmondólevelet. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Jósa András Oktató Kórház 163, a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház 162, a mátészalkai kórház 53 munkatársának mondott fel. Hajdú-Bihar megyében a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet két alkalommal összesen 580, a berettyóújfalui kórház pedig 32 dolgozó elbocsátását tervezi.
Mátyás Tibor Attila elemzési osztályvezető szerint a Dél-dunántúli Munkaügyi Központba 5 intézmény 469 dolgozó elbocsátásáról küldött jelentést; a megyei kórház összesen 111 orvostól és szakdolgozótól, a Pécsi Tudományegyetem pedig 56 orvostól, diplomás ápolótól, 105 egészségügyi szakdolgozótól, valamint 53 műszaki, gazdasági ügyintézőjétől válik meg.
A menedzserképző központ igazgatója, dr. Szócska Miklós úgy véli, hogy a folyamatosan változó, paranoia által terhelt környezetben nehéz az ágazat munkaerő-problémáit kezelni; a gyakori miniszter- illetve államtitkárcserék, a szakértők, a minisztériumi vezetők változása hozzájárult a jelenlegi káoszhoz. Jávor András korábbi államtitkár szerint az ágazatban jelenleg nem reform, hanem fiskális érdekek mentén zajló átrendezés folyik. Nincsenek hatástanulmányok, senki sem mérte fel a magyar egészségügy forrásszükségletét. Álvitákat folytatnak a biztosítási rendszerről – de senki nem beszél arról, hogy az egészségügyre fordítható összeget hogyan lehet a leghatékonyabban felhasználni, milyen eszközökkel akarunk megfelelni a demográfiai kihívásoknak és a népegészségügyi helyzetnek?
Balogh Zoltán, a Magyar Szakdolgozói Kamara elnöke szerint egy vaskos mappát töltenek meg azok a szakértői anyagok, amelyek az egészségügyi ágazat humánerőforrás-problémáit elemzik. Valamennyi kormányzati ciklusban született munkaanyag jó kiindulópontot jelenthet(ne) a cselekvési terv kidolgozásához, ám a mostani mobilitásprogram nem alkalmas az ágazat problémáinak felszámolására. Ugyanis kizárólag a betegágy mellett tevékenykedőkkel számol, figyelmen kívül hagyja az informatikusokat, a technikai és egyéb szakembereket. Márpedig nélkülük nem működik a rendszer.
Varga Ferenc, a Kórházszövetség elnöke szerint ellentmondás, hogy miközben a kormány ösztönözné a kórházak gazdasági társasággá alakulását, a program kizárólag csak a közalkalmazotti státusban történő foglalkoztatást teszi lehetővé. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy mivel az érvényes adójogszabályok szerint a támogatásból származó bevétel jövedelemnek minősül, így személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell a dolgozónak fizetni. Ez azt jelenti, hogy egymillió forint támogatás elnyerése esetén 36 százalékot, 360 000 forintot tart vissza az állam. Arról már nem is beszélve, hogy a 12 havi támogatás után kérdés, miből tudja majd az ingázás költségeit finanszírozni az, aki családi kötelékek miatt nem tud áttelepülni egy másik városba.
Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója szerint e program „segítségével” legfeljebb külföldre mennek dolgozni az orvosok; a belső migrációt nem segíti. Sértőnek tartja, hogy a kötelező közalkalmazotti foglalkoztatás miatt sérül a szektorsemlegesség, vagyis az egyházi kórházak megint nem versenyképesek, ami baljós üzenet a fenntartók felé, hiszen sok energiát és pénzt fektetnek intézményeik működtetésébe.
A szakdolgozói kamara örömmel fogadta a mobilitásprogramot, segítették a szaktárcát a munkában, de Balogh Zoltán szerint nem vették figyelembe javaslataikat. Pedig figyelmeztették a szakértőket, hogy a kormányprogrammal ellentétes és problémát okoz, ha nem részesülhetnek támogatásban azok, akik hátrányos helyzetű kistérségekbe, a járóbeteg/alapellátás/otthoni szakápolás területére mennének dolgozni. Az átképzés lehetőségei is megoldatlanok: akinek most megszűnik az állása, annak lesz-e lehetősége átképzéssel a rendszerben maradni? Ha most elengedik a szakdolgozókat, később nem tudják majd visszacsábítani őket – véli Balogh Zoltán, aki úgy véli, hogy a bolognai rendszernek köszönhetően a főiskolai képzés kiszámíthatatlanná vált; a szakképzés rendszerét épp most verték szét a fővárosban. Az egészségügyi szakiskolások felét oktató 11 intézetből jövőre már csak 2 működik.
Prof. dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora megdöbbentőnek tartja, milyen megnyugvással, beletörődéssel fogadják az ágazatban dolgozók a változásokat. Csendes tűrés jellemzi az orvosi kart is, ami érthetetlen, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a konvergenciaprogram két legnagyobb vesztese az egészségügy és a felsőoktatás. A szakmai szervezetek, szövetségek hiába sorolják a problémákat, senki sem reagál, pedig a felsőoktatás is jövőt érintő problémákkal küszködik. Van néhány kérdés, amelyre válaszolni kell, mielőtt reform mellett teszi le a voksát a kormány. Mutatóban: hogy szükség van-e orvosegyetemekre, hol képezzék az orvostanhallgatókat? Evidencia-e, hogy az oktatáshoz jó minőségű kutatás kell? Ki felügyelje a képzést? – Ugyanis beigazolódott, nem lehet egyszerre két urat (az oktatási, illetve az egészségügyi tárcát – a szerk.) szolgálni. Mennyit költsünk, illetve mennyivel járuljon hozzá a képzéshez az állam? Szakterületenként évente hány orvost képezzünk? Ezekre a kérdésekre régóta senki nem válaszol, pedig dönteni kell, mert az egészségtudományi karok a csőd szélén állnak – mondta.
Dr. Pusztai Erzsébet szerint, amíg kiszámíthatatlan a környezet és állandó támadás éri a dolgozókat, ez arra ösztönzi őket, hogy tudásukat külföldre vigyék, ahol biztonságosabb és kiszámíthatóbb a környezet. A mobilitásprogram nem a szomszéd településen való keresgélésre ösztönöz, hanem határátlépésre. Az MDF szakpolitikusa hiányolja az adatokat, hiszen ma nem tudni, hogy a súlyponti kórházakból hány orvos hiányzik. Az pedig érthetetlen, miért nem támogatja a kormány azt, ha valaki megszűnt vidéki kiskórházból 50 kilométeres körzeten belüli megyei központba megy dolgozni?
Kovács Attila, az egészségügyi tárca szakállamtitkára úgy véli, a változások kezdete óta eltelt két hónap után nem lehet számon kérni a jogalkotókon az idő közben felmerülő problémákat. Ha a mostani reformot körültekintőbben indították volna, akkor is sok hibával szembesülnének, ám ma számtalan tényező, így például az intézmények által szolgáltatott torz adatok miatt kiszámíthatatlan környezetben vágott neki a kormány az átalakításnak. Az intézmények például nem jelentik az ÁNTSZ központi adatbázisának munkaerőhiányukat, ugyanis attól tartanak, hogy kiderül, nem tudják teljesíteni a rendelet által előírt minimális feltételeket. Információink szerint a tisztiorvosi szolgálatnál június közepéig 316 orvos keresett állást, miközben a munkaadók 201 esetben jelezték felvételi szándékukat. A szakdolgozók jóval többször, 1228 alkalommal jelezték elhelyezkedési igényüket telefonon, ám számukra mindössze 64 munkakört tudott ajánlani a szolgálat munkatársa. Kovács Attila szerint a központi mobilitásprogramra négyen adták be pályázatukat. A számok önmagukért beszélnek.

Tinnyei Mária