Csókay a nigériai misszióról
Csókay András, a jól ismert idegsebész a közelmúltban három hetet töltött Nigériában, orvosi segélymisszióban. A Magyar Kurír kérdezte.
– Mi a célja a nigériai misszióval?
– Megszervezni egy folyamatos nemzetközi idegsebészeti szolgálatot. Januártól kezdve leveleket írtam az összes európai idegsebészeti társaság elnökének, hogy terjesszék ezt a missziós elképzelést. Jelen pillanatban rajtam kívül van tíz jelentkező. Jövő januártól megpróbálunk felállítani egy folyamatos idegsebészeti szolgálatot az Onitsha városát magában foglaló Anambra megyében, főleg a szegények számára. A nigériai elithez tartozók meg tudják fizetni a privát orvosi ellátást, a felső középosztály a fizetős államit, de a fennmaradó nyolcvan százalék semmit nem tud megfizetni. Négy-ötmillió emberről van szó, nekik próbálunk megszervezni egy szolgálatot, és betanítani ottani kollégákat, akik hajlandók ebben részt venni, akár úgy is, hogy elhívjuk őket ide Magyarországra képezni őket. Túl vagyunk az első háromhetes misszión, nagyon nehéz körülmények között hoztunk létre az említett hatvanas évek szintjét elérő műtőt. Nagyon nehéz műtéteket végeztünk, várandós kismamának volt óriás agydaganata, már megvakult, most már az életéért kellett küzdenünk. Sikerült megmenteni.
– Doktor úrról köztudott, hogy csaknem másfél évtizede napi rendszerességgel végez a hivatalos kórboncoláson belül agyi műtéteket és ezt be akarja vezetni itthon és Európában. Mennyire volt ez segítség a háromhetes nigériai missziós munka során?
– Nagy segítséget jelentett ez számomra. Több ezer, a legnehezebb helyzeteket modellező műtéten vagyok túl. Ez óriási biztonságot ad az élő legnehezebb agyműtéteknél is. Ennek különösen akkor van jelentősége, amikor egyéb, a beavatkozást nehezítő körülményekkel is szembesülök, mint Nigériában: hatalmas a forróság, nem kapom azt a műszert, amire éppen szükségem lenne, nem tudok kommunikálni rendesen műtét közben, mert bár beszélnek angolul, de a kiejtés egészen más, nehezen érthető. Fizikailag csak kézi koponyafúró van: ezzel kinyitni a koponyát például az említett várandós kismamánál, három órán keresztül tartott. Az ember addigra már szinte teljesen elkészül az erejével abban a nagy forróságban, és a tulajdonképpeni műtét még csak akkor kezdődik. Extra nehézségekkel szembesültünk. Természetesen itthon is vannak nagyon nehéz műtétek, de a team együtt van ezekre, és ez óriási könnyebbség az ottani viszonyokkal szemben.
– Az ottani orvosok hogyan fogadták Önöket?
– Nagy szeretettel és örömmel, sokat tanultak az elvégzett műtétekből. Kaput nyitottunk, és remélem, hogy a Szűzanya áldásával folytatódik ez a misszió. Minden reggel 6-kor mise volt a személyzetnek a kórházban, vasárnap körmenet, amin a betegek is részt vettek. Nagy alázatra neveli az embert az ima és a böjt, mert még a jó cselekedetek mögé is elbújhat önzés, gőg. Megtapasztaltam: abban a pillanatban, amikor úgy éreztem, hogy ez az én kezdeményezésem, erőt vett rajtam az önelégültség, hogy mennyi jót tettünk ma is, elkezdett széthullani mindaz, amit addig felépítettünk. Összezavarodtak a dolgok, és rengeteg probléma adódott az amúgy is problematikus helyzetben. Eszembe jut erről, hogy amikor a ferencesek rendje, nem sokkal megalakulása után válságba jutott, az alapító Assisi Szent Ferenc azt kérdezte: „Uram, mi lesz a rendemmel?” Krisztus pedig visszakérdezett: „A te rended, Ferenc?” Mindent nagy alázattal kell csinálni, tisztában lenni azzal, hogy akármennyit tanul, képezi magát az ember, a Jóisten áldása, a Szűzanya közbenjáró segítsége nélkül nem megy.
A teljes interjút a Magyar Kurír oldalán olvashatja.