hirdetés
hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Civil szervezetek az otthonszülés szabályozásáért

Az LMP után több szakmai és civil szervezet is közleményben sürgeti az otthonszülés szabályozását.

"Egyetértünk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) állásfoglalásának azon kitételével, miszerint a szülőnőnek joga van megválasztani szülése helyszínét." - írja az Orvosok a Szabad és Biztonságos születésért szervezet. Közleményükben úgy fogalmaznak: "Egyetértünk a NEFMI azon állításával is, hogy jelenleg nincsenek meg az intézeten kívüli szülés feltételei, hiszen úgy nem lehet biztonságosan szülni, hogy komplikáció esetében fennáll a kockázata az ismert intézkedéseknek."

A szervezet álláspontja szerint Geréb Ágnes letartóztatásának célja "kizárólag a háborítatlan körülmények között szülni vágyók megfélemlítése, valamint dr. Geréb Ágnes lelki megtörése, amely egy demokratikusnak mondott államban teljes mértékben elítélendő és visszautasítandó." Úgy vélik, amennyiben cél az ottonszülés szabályozása, a jelen intézkedések csak rontanak a helyzeten.

A Növekvő Hold Alapítvány szerint az intézményen kívüli szüléseknél segédkező bábák a mai Magyarországon rendelkeznek a megfelelő készségekkel, kellő felszereltséggel és a nemzetközi sztenderdeken alapuló bábai szaktudással. Felhívják azonban a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szülész(nő) képzésnek az otthonszülés nem része, így ezt más forrásokból kellett elsajátítaniuk.

"Az anya- és bababarát szülészeti ellátás alapfeltétele, és egyben alkotmányos jog is, hogy a szülő nő szabadon választhassa meg, hogy hol, milyen körülmények között és kikkel szeretne szülni. Ehhez elengedhetetlen a szülészeti ellátás minden aspektusának – így az intézményen kívüli szülésnek – a szabályozása az anya és bababarát elvek figyelembevételével. Ezért a Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés magyar képviselői elengedhetetlennek és sürgetőnek tartják az intézményen kívüli szülés szabályozását Magyarországon, és ehhez kérik a Kormány és a Parlament támogatását." - írják közleményükben.

Geréb Ágnes hivatásától eltiltott szülész, nőgyógyászt és még három embert állított elő a rendőrség a múlt héten, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteniük. Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés szerint Geréb Ágnes ellen "a gyanúsításra okot adó cselekmény idején is büntetőeljárás folyik, amelyben több hasonló cselekmény miatt emelt vádat az ügyészség".

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés