hirdetés

 

Body on a chip

Szintet ugorhat a gyógyszerfejlesztés az egész szervezet modellezésével – fizióma chip-en rendszer létrehozásával –, mikrofolyadékkal töltött csatornákkal összekötött humán szövetminták segítségével, írja a Scientific Reports tanulmánya.

A Massachusetts Institute of Technologybiomérnökei olyan mikrofolyadék-platformot hoztak létre, amely alkalmas akár tíz féle szervből származó szövetminta összekötésére is, így a sejtek hetekig életben maradva meglehetős pontossággal képesek az emberi szervek közötti interakciók modellezésére. Mindez lehetővé teszi, hogy a fejlesztés alatt lévő gyógyszerek hatását egyszerre tanulmányozzuk a test különböző részein, írja a MIT közleménye.

A kutatók nyilatkozata szerint rendszerük lehetővé teszi pl., hogy az egyik szerv gyógyítására kifejlesztett szer egyéb szervekre gyakorolt hatásait ellenőrizzük, ami azért nagy fontosságú, mert az állatkísérletek alapján a fajok fiziológiai különbségei miatt az esetleges humán mellékhatásokat nehéz megjósolni. Mint a kutatók kifejtik, az állatkísérletek korlátozott haszna a gyógyszerfejlesztésben az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált.

A chipre helyezett humán fizióma révén megnézhető és megmérhető, hogy egy-egy szernek milyen hatása van a különböző emberi szövetekre, és az is nyomon követhető, hogy az hogyan metabolizálódik, írják tanulmányukban Collin Edington és munkatársai (Interconnected Microphysiological Systems for Quantitative Biology and Pharmacology Studies; Scientific Reports). A rendszer segítségével antitest jellegű biológiai szereket és egyéb immunterápia-formákat is tesztelni lehet, amiket különösen nehéz állatkísérletekben vizsgálni, mivel azokat az emberi immunrendszerrel való kölcsönhatás érdekében fejlesztették ki. A potenciális gyógyszerhatásokat pontosan és gyorsan modellező technológia az egyes emberek közötti genetikai és környezeti különbségek áthidalására is képes, sőt használatával az illető által szedett egyéb gyógyszerek kölcsönhatásai is feltárhatók.

Mint a kutatók hozzáteszik: a korábbi hasonló próbálkozások csak néhány szerv sejtjeinek összekötésére voltak képesek, továbbá olyan zárt mikrofolyadék-rendszert használtak, amelyek bár a folyadék be- és kiáramlását külső pumpák használatával megengedték, nem tették lehetővé a chipen belüli folyamatok manipulálását. A MIT kutatói viszont nyílt rendszert alkottak, amiben a folyamatok könnyen manipulálhatók, és a minták az elemzés érdekében könnyen eltávolíthatók. Az új rendszerben a „szervek” (a különböző szervekből származó sejtminták) közötti folyadékáramlás belső pumpák révén szabályozható, ami jól modellezi a véráramlásban keringő sejteket és a test szöveteiben áramló fehérjéket.

A komplex interakciókat modellező chip több változatban is elkészült, ezek maximum tíz féle szervtípus sejtjeit kapcsolják össze (máj, tüdő, bél, endometrium, agy, szív, hasnyálmirigy, vese, bőr, vázizom). Minden „szerv” 1-2 millió sejtből áll, és bár ezek nem modellezik a teljes szervműködést, számos fontos funkció elvégzésére képesek. A kutatók külön kiemelik, hogy a rendszerükben felhasznált sejtek közvetlenül a betegek szöveteiből érkezhetnek, nem csak a laboratóriumi felhasználásra kifejlesztett sejtvonalakból; bár ezekkel az ú.n. elsődleges sejtekkel nehezebb dolgozni, jobban reprezentálják a szervműködést.

A rendszer használatával a kutatók demonstrálták, hogy képesek egy-egy szer eljuttatására a gasztrointesztinális szövetbe (ez az orális gyógyszerbeviteli mód modellezése), majd megfigyelték, hogyan jut el a szer a többi szövetbe, és hogyan metabolizálódik. Mindeközben képesek voltak különböző méréseket is elvégezni, és azonosítani a szer különböző „szervekre” kifejtett hatását. Egy kapcsolódó tanulmányban azt is bemutatták, hogyan károsíthatja egy szer egyébként előre nem látható módon a májat a gasztrointesztinális szövet áteresztőképességének fokozásával (az áteresztő bél révén baktériumok jutottak a májszövethez, és gyulladást váltottak ki).

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...