Bezárhatja az emberiséget a Föld körül keringő szeméttelep
A Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz, azaz a Naprendszer gázóriásai mellett már a Földnek is van gyűrűje: ez az űrhajósok által elhagyott csavarhúzókból, az űrállomásokról kidobott megfagyott vizelettömbökből, de még inkább a kiszuperált műholdak és rakétafokozatok törmelékéből áll. Hogyan lehetne megtisztítani a Föld környezetét az űrtevékenységet immár komolyan veszélyeztető szeméthalmaztól?
Az űrszemét kifejezést csak az elmúlt évtizedben ismerte meg a nagyközönség. Ide sorolnak minden olyan, a Föld körüli pályán keringő mesterséges testet, amelyet már kivontak a használatból, vagy tönkrement, és felesleges fémdaraként kering körülöttünk. Összeütközéseik eredményeként egyre több olyan töredék keletkezik, amelyek veszélyeztethetik az űrhajókat és műholdakat, valamint a Nemzetközi Űrállomást.
Az űrszemét mennyisége a Föld felsőlégkörének súrlódó hatásától csökken, aminek következtében az egyes darabok egyre közelebb kerülnek bolygónkhoz, majd végül a légkörben elégnek. Ezt követően általában már nem marad veszélyes méretű töredék utánuk, vagy ha mégis, azok többnyire a világtengerbe, illetve lakatlan területre hullanak. Elvben lehetséges, hogy egy emberben is kárt tegyenek, de olyan eset még nem ismert, amikor egy lehulló űrszemétdarab megölt vagy megsebesített volna valakit. A probléma az, hogy az űrszemét kihullása és elégése a Föld légkörében lényegesen lassabb ütemben történik, mint amelyen ütemben növekszik a mennyisége.
Jelenleg valamivel több mint 13 ezer űrszemét darabot tartanak nyilván, ám ennél sokkal nagyobb a valódi számuk. Becslések alapján az egy centiméternél nagyobb testekből közel 600 ezer lehet, ezek 99 százaléka még azonosításra vár.
Az űrszemét mennyiségének csökkentésére szükség van, ha az emberiség nem akar felhagyni az űrtevékenységgel. Ennek egyik lehetősége, hogy nem növelik a felesleges testek mennyiséget, és ideális esetben a légköri súrlódás okozta kihullás miatt egyre kevesebb lesz belőlük. Ám ha nem is bocsátanának föl újabb egységeket a Föld körüli pályára, akkor is növekedne a testek száma az ütközések miatt. Ezért a jelenleg Föld körül keringő darabok befogására, illetve eltüntetésére kell tervet kidolgozni.
Hosszú távon az egyetlen fenntartható megoldás az, ha a műholdakat felbocsátók számára kötelezővé teszik, hogy a használati idő lejártával az űreszközt célzottan beléptessék a Föld légkörébe, ahol az óceán felett elég. Ez természetesen jelentős többletköltséggel jár, ugyanakkor csak így állítható meg, hogy ne növekedjen a legveszélyesebb, nagy testek száma. Nehéz kérdés a geostacionárius pályán keringő műholdak kezelése, ezeknél ugyanis valóban rendkívül drága lenne a visszahozatal a nagy keringési magasság miatt.
Nagy kérdés, ki fogja mindezeknek a költségét megfizetni. A leglogikusabb lépés, ha egy adott műhold felbocsátói állják a költségeket. Nehezebb a helyzet a már meglévő űrszemét feltakarításával, ehhez ugyanis közösségi költség- és felelősségvállalás szükséges. Felmerült az ötlet, hogy a szén-dioxid-adóhoz hasonlóan kvótát határoznának meg az űrtevékenységet végző államokra, esetleg azok egyes cégeire, akik ezt az állami kasszába fizetnék, finanszírozandó az űrszemét eltávolítását.
