hirdetés
2025. szeptember. 14., vasárnap - Szeréna, Roxána.
hirdetés

Békássy: Kérdés, hogy lehet-e a háziorvosnak magánrendelése

A háziorvosi praxisok átalakítása révén újra vonzó lehet ez a szakma – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Békássy Szabolcs. Az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos beszélt az ügyeleti rendszer átalakulásáról, a háziorvosok magánpraxisáról és a szakdolgozók elvándorlásáról is.

Az egészségügy átalakításáról szóló, decemberben elfogadott törvény a háziorvosok tevékenységét is újraszabályozza, de Békássy Szabolcs jelezte, ez egy kerettörvény, és a részletszabályokon fog múlni nagyon sok minden. Az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos közölte, a szakmai egyeztetések továbbra is folyamatosak a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárságával, az új típusú finanszírozási technikák miatt már egy bizottsági ülés összehívását is kezdeményezték.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogyan alakul az új rendszerben a háziorvosok ügyeleti szerkezete. Most a szakember szerint annyi ismert, hogy 2023. január 1-jétől azokon a területeken, ahol a miniszter közzéteszi, hogy az Országos Mentőszolgálatnak az önkormányzattól át kell vennie az alapellátási ügyelet biztosításának a feladatát, a közlemény kiadásától számított harminc napon belül a mentőszolgálat fog felelni az önkormányzatok helyett az ügyeleti ellátás megszervezéséért. Arról, hogy emiatt a háziorvosok rendelési ideje változik-e, az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos azt mondta, egyelőre annyit tudnak, hogy a háziorvosnak továbbra is nyolc óra a munkaideje, amiből legalább négy órát rendelési időként kell biztosítania és nyolc óra a rendelkezésre állási ideje. Hogy ezt milyen idősávban biztosítja, azt az önkormányzat és a háziorvos között kötött feladatellátási szerződés rendezi.

Szintén bonyolultnak nevezte azt a kérdést, hogy dolgozhat-e vállalkozó háziorvos állami ellátásban, mert a háziorvosi szolgáltatást gazdasági társaságként működő egészségügyi szolgáltatók biztosítják, melyeknek a saját alkalmazottai a háziorvosok és a szakdolgozók. Arra, hogy ebben a struktúrában praktizáló háziorvos dolgozzon az állami ellátás egyéb szegmenseiben, megvan az elvi lehetőség, de ebben az esetben a szolgálati jogviszony törvény hatálya alá be kell lépniük. Egy másik releváns kérdésnek nevezte Békássy Szabolcs, hogy lehet-e a háziorvosnak magánrendelése. "A háziorvosok is szeretnék azt, hogy magánrendelhessenek, hiszen ez az egyetlen az egészségügyi diszciplínák közül, ahol nem lehet magánrendelést folytatni. Ezt már régóta szorgalmazzuk, hogy háziorvostan szakképesítés mellett is lehessen klasszikus értelemben vett magánorvosi ellátást biztosítani" – mondta.

A teljes információ hanganyaggal

(forrás: InfoRádió)

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...