hirdetés

Az alapellátó fogorvosok finanszírozása is változhat

Az iskolafogászatok kivételével az összes többi rendelés finanszírozásának fix eleme a bér- és a rezsitámogatás maradna, írja a Népszava.

A fogorvosok finanszírozását is át akarja alakítani a Belügyminisztérium – derült ki egy rendelettervezetből, amely az érintettek között nagy felháborodást keltett. A változtatás megszünteti a körzetek működésének stabilitást adó finanszírozási elemet, az alapdíjat és teljes egészében az aktuális havi forgalmuktól, és a munkájuk minőségértékelésétől függne, hogy az adott hónapban mekkora összegből gazdálkodhatnak a praxisok – írja a Népszava.

A közfinanszírozott páciensek ellátását végző fogászatok finanszírozása most több jogcímen jön össze: a körzet lakosságának száma, és összetétele alapján számított bázis összegből, valamint a forgalmat tükröző teljesítménydíjból, továbbá a bértámogatásból. Január elsejétől az iskolafogászatok kivételével az összes többi rendelés finanszírozásának egyetlen fix eleme a bértámogatás és a rezsitámogatás maradna. Így az energia- és egyéb, a működtetéshez szükséges kiadások fedezete is attól függ majd, hogy az adott időszakban megfelelő volt-e a forgalom.

Ez egy katasztrófa lesz, ha valóban bevezetik – mondta a lapnak Dúl Zoltán szombathelyi fogorvos. – A tervezet szerint négy indikátort vezetnek be. Ha valaki az egyik indikátorban sem ér el pontszámot, akkor nem kap arra a hónapra teljesítmény-finanszírozást. Ez akár havi 800 ezer - egymillió forintos bevételkiesést is jelenthet. Magyarul az a körzet, amelyik így járt, nem tud bért fizetni, anyagot pótolni a következő hónapokban. Ráadásul az energiaválság közepén nem az eddigi finanszírozást kellene szűkíteni, hanem épp ellenkezőleg, inkább azt növelni.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...