hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

 

Azonosították a külvilágból érkező zavaró ingerek feldolgozásának agyi folyamatait

Az ELKH Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Agyi Képalkotó Központjának munkatársai azonosították azokat az agyi folyamatokat, amelyek a külvilágból érkező irreleváns, zavaró ingerek feldolgozásáért felelősek.

A kutatók nagy téri-időbeli felbontású multimodális képalkotó módszerek segítségével mutatták ki, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben, az agy nem képes egyszerűen figyelmen kívül hagyni azokat a külső zavaró ingereket, amelyek az emlékezetünkben aktuálisan tárolt vizuális információhoz hasonlóak, olvasható az ELKH közleményében.

A vizsgálatok során a kutatók igazolták, hogy az irreleváns ingerek zavaró hatásának tompítása egy aktív agyi folyamat, és egyúttal az ebben a folyamatban kiemelt szerepet játszó agyi hálózatot is feltárták. A kutatás eredményeit bemutató tanulmány a NeuroImage című tudományos szaklapban jelent meg.

"A korunk emberére nehezedő óriási mértékű ingeráradat miatt kiemelt jelentőségűvé vált az a képességünk, hogy agyunk véges információfeldolgozási erőforrásait minél hatékonyabban fókuszálni tudjuk azokra az információkra, amelyek az aktuális cselekvéseink végrehajtása szempontjából fontosak. A vizsgált téma jelentőségét az is növeli, hogy ez a képesség sérül leginkább idős korban, valamint a figyelmi funkciókat érintő különböző neurokognitív fejlődési zavarok - mint például az ADHD - esetében", írják.

Az Agyi Képalkotó Központ munkatársai a kutatás során az aktuálisan végzett feladat szempontjából irreleváns, de külső jegyeik alapján az adott feladathoz nagyon hasonló ingerek agyi feldolgozásának folyamatait vizsgálták. A vizsgálatba bevont személyek egy olyan vizuális munkamemória-feladatot kaptak, amelyben arcokat és rácsozott mintázatokat kellett rövid időn keresztül fejben tartaniuk. A visszakérdezést megelőzően azonban az emlékezetben aktívan fenntartott képekhez nagyon hasonló, de a feladatvégzés szempontjából irreleváns képek jelentek meg a képernyőn. A kutatók a feladatvégzés alatt a legkorszerűbb elektroenkefalográfia (EEG) és funkcionális mágnesesrezonancia-képalkotás (fMRI) módszerek segítségével vizsgálták az ezen zavaró, irreleváns képek által kiváltott agyi aktivitást.

A kutatók a zavaró képekre egy korai, szelekciós negativitásként ismert EEG-komponens jelenlétét mutatták ki, amely eredmény arra enged következtetni, hogy az agyunk nem képes egyszerűen figyelmen kívül hagyni azokat a zavaró, irreleváns ingereket, amelyek az emlékezetben aktívan fenntartott vizuális információhoz hasonlóak. Továbbá kimutatták, hogy az irreleváns ingerek által az emlékezeti információ tárolásában okozott zavaró hatás erőssége attól függ, hogy milyen hatékonyan kerül szétválasztásra a releváns és irreleváns információ agyi reprezentációja. A kutatóknak elsőként sikerült azonosítaniuk az ezen szétválasztási folyamat hátterét képező agyterületeket. Ezek közül kiemelt szerepe van a homloklebeny egy specifikus régiójának, a gyrus frontalis inferior pars triangularis területnek, amely képes a látókérgi információfeldolgozás hatékony modulálására.

A kutatások egy további fontos eredménye, hogy egészséges és betegcsoportokban egyaránt jól mérhető képalkotó - fMRI és EEG - markereket szolgáltattak azon agyi folyamatok hatékonyságának jellemzésére, amelyek az irreleváns vizuális ingerek okozta zavaró hatás tompításáért felelősek.

A kutatás a Nemzeti Agykutatási Program, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok és az ELKH támogatásával valósult meg.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...