hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

 

Tudomány

Az új influenza másként terjed, mint a szezonális

Az új H1N1 influenza vírustörzset kissé nehezebb elkapni, mint a szezonális influenzát, ám tovább maradhat fenn – közölte két tanulmány a Science tudományos magazin pénteken megjelent számában.

Az új vírus genetikai elemzése és laboratóriumi kísérletek azt mutatják, hogy hiányzik belőle a szokásos vírus génállományának egy szakasza, ezáltal kisebb a fertőzőképessége. Az amerikai Harvard Egyetem és az MIT kutatói szerint új H1N1 vírus felszínén olyan fehérje található, amely nem tud hatékonyan hozzákötődni az emberi légutakban lévő receptorokhoz.

Eközben holland kutatók azt állapították meg, hogy a vírus jól megél az orrban, ami azt jelzi, hogy sokáig keringhet az emberek közt, közben ártalmasabbá válhat.

Mindkét tanulmány arra figyelmeztet, hogy az új vírust folyamatosan nyomon kell követni – mondta Terrence Tumpey, az Egyesült Államok járványügyi központjának (CDC) munkatársa.

Tumpey csoportja három embertől származó vírusmintákat vizsgált: egy mára már felépült, enyhe influenzán átesett kaliforniai gyerektől, egy elhunyt texasi gyerektől, valamint egy mexikói nőtől, akinek fertőzése súlyos volt.

A kutatók összehasonlították az új H1N1 vírus mintáinak fertőzőképességét a szezonális H1N1 víruséval. A teszteket vadászgörényeken folytatták le, melyek az emberhez hasonlóan kapják el a betegséget. Kiderült, hogy az új vírust nehezebben kapták meg egymástól, mint a szezonális influenza vírusát. Ha a görények megfertőződnek az emberi influenza vírusával, általában a ketrec minden lakójának továbbadják, az új influenza vírusa azonban csak hatot fertőzött meg a kilenc állatból.

Tumpey elmondta, hogy egy háztartáson belül az influenzás beteg általában a többiek 20–30 százalékát fertőzi meg, az új vírus esetében azonban kisebb lehet ez az átadási arány.

Minden korábbi világjárványt okozó vírustörzs genetikai állományában jelen volt egy bizonyos génszakasz a PB2 jelű génben. Az új H1N1 vírusból hiányzik ez a mutáció – közölte Tumpey. A szakember szerint ennek a genetikai szakasznak esetleges változását fontos nyomon követni, mert jelezheti, amikor a vírus a mostaninál nagyobb terjedési sebességre „kapcsol”.

Azt is figyelik a tudósok, hogy nem alakul-e ki rezisztencia az új vírusban a meglévő vírusellenes szerekkel szemben: eddig egy-egy esetet találtak erre Japánban és Dániában.

Tumpey csapata további mutációt is talált: ez teszi lehetővé, hogy az új H1N1 vírus túléljen a vékonybélben, melyre a szezonális influenza vírusa nem képes. A megállapítás arra is magyarázatot ad, miért van a fertőzötteknek a szokásosnál több emésztőrendszeri panasza, például hányingere vagy hasmenése.

A rotterdami Erasmus Orvosi Központ munkatársai Ron Fouchier vezetésével megállapították, hogy a görényekben a vírus sokáig túlélt és könnyen terjedt. A holland kutatók szerint az új H1N1 vírussal megfertőzött kísérleti állatok kicsit betegebbek voltak és lassabban épültek fel, mint a szezonális H1N1 vírussal megfertőzött görények.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...