hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az orvosi kamara elnökségénél járt az államtitkár

Július 13-án a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökségi ülésén részt vett Takács Péter államtitkár, közölte a köztestület a honlapján.

Mint írják, az államtitkár beszélt a foglalkozás-egészségügy feladatainak és jogosítványainak kiterjesztéséről. A kamara javasolta a közfinanszírozott beutalási jogosultság visszaadását a szakma részére, hogy a feltárt egészségi problémák minél hamarabb kivizsgálásra kerülhessenek. Az államtitkár erre nyitott volt.

Szó volt a praxisjog átalakításáról. Az elképzelés lényege, hogy nem az önkormányzatnál lesz az ellátási felelősség, hanem az OKFŐ főosztálya lesz a praxisjog gazdálkodásnak felelőse. Az eladhatatlan praxisokat a praxisalap vagy praxiskezelő valamilyen átlagáron felvásárolja. A praxis kapcsán az ingatlanok (önkormányzati/saját/egyéb tulajdonú rendelők) helyzetén nem kívánnak változtatni, írja a MOK honlapja, azt is kiemelve: az alapellátás kapcsán szó volt az ügyeletről is. 

A NEAK ellátási adatai alapján az ügyeletekhez 16 és 22 óra között beérkező ellátási igények elsősorban háziorvosi ellátási jellegűek, utána jóval magasabb a mentési jellegű feladatok aránya. Ennek megfelelően a tervek szerint este 22 óráig kellene orvosi ügyeletet biztosítani az alapellátásban, utána pedig a valóban sürgős eseteket az OMSZ-nak kell ellátnia. Az államtitkár szerint ennek szervezését alapvetően járásonként kell megoldani, és ez azt jelenti, hogy egy háziorvosra így egy hónapban átlagosan egy ügyelet jut, beleértve a hétvégi délelőtti ügyeletet is. A finanszírozási részletekről még nem volt szó, de az államtitkár álláspontja szerint külön kell ezt megfizetni azoknak, akik vállalják ezeket a feladatokat. Az államtitkár megerősítette, hogy az alapellátást érintő változásokat a kollegiális hálózattal és a kamarával szoros együttműködésben dolgozzák ki.

A szakellátással kapcsolatban a többi közt elhangzott: kórházbezárás és fűnyíró-elvű átalakítás nem lesz, kórházanként egyenként kell a helyi adottságoknak, társintézmények távolságának függvényében meghatározni az egyes intézmények fenntartandó kapacitásait és feladatát, szakmai portfólióját; meg kell valósítani a szociális és egészségügyi ápolás régóta halogatott szétválasztását.

A teljes információ

cimkék

hirdetés

Könyveink