hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Az örök ifjúság forrását kutatják

A halhatatlanságot, vagy legalábbis az ember élettartamának sok száz évvel való kitolását tűzték ki célul a kaliforniai Szilícium-völgy technológiai cégeinek vezetői, írja a Qubit.

A milliárdos körökben egyre népszerűbb elitklub virtuális alapkövét Peter Thiel tette le hat évvel ezelőtt. A kockázati tőkebefektetőként is elhíresült milliárdos a Business Insidernek nyilatkozva jelentette ki, hogy azért finanszírozza a genomszerkesztéssel kapcsolatos kutatásokat, hogy azzal legalább 150 évre ki lehessen tolni az emberi élet hosszát, mások mellett a sajátját is. 

A Google 2013-ban „solv(ing) death” jelszóval szintén a halál problémájának megoldását tűzte ki célul, amikor megalapította saját biotechnológiai cégét Calico néven. A marketingeszközökkel is alaposan kistafírozott tudományos vállalkozás laborállatokon kísérletezve próbálkozik az öregedés késleltetésével, tudományos szempontból eddig vajmi kevés eredménnyel. A Szilícium-völgy milliárdosainak finanszírozásával az örök, vagy legalábbis a hosszú élet titkainak feltárására jött létre a Human Longevity nevű kutatóvállalat is, amely mintegy mellékprofilként olyan öregkori betegeségek kutatásával foglalkozik, mint az Alzheimer- és Parkinson-kór. Áttörést azoban eddig nem sikerült elérniük.

Az örök életre tör Serge Fauget, a tech-szcéna Magyarországon kevésbé ismert 32 éves milliárdosa, aki szeptemberben a brit Guardiannek arról számolt be, hogy személyre szabott biohackinggel gyúr az örök fiatalságra. Orvosai sok más mellett mikrodózisokban adagolt LSD-vel és MDMA-val kúrálják a cél elérésnek érdekében.

 A teljes összeállítást a Qubit közli.

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink