2025. december. 22., hétfő - Zéno.
hirdetés
hirdetés

Az öregedő Kína gondjai

A gyorsan öregedő népesség problémájára irányította rá a figyelmet az idősek napja Kínában, mivel öt éven belül 23 millióval fog növekedni a 60 évesek, vagy a felettiek száma, és ez új helyzetet elé állítja a társadalmat, a családokat.

A nemrégiben befejeződött népszámlálásból kiderült, hogy a teljes népesség 13,3 százaléka 60 év feletti, míg a 65 évnél idősebbek aránya megközelíti a 9 százalékot. A legutóbbi, 2000-es népszámlálás óta mindkét arányszám 2-3 százalékkal nőtt. Mindez azt jelenti, hogy mára Kínában – a világon egyedülállóan – több mint 100 millió idős ember él, s számuk évente 3,2 százalékkal emelkedik. A szakemberek úgy vélik: 2050-re a teljes népesség egyharmadát fogják adni.

A kínai népesség korstruktúrája 18 év során alakult át jelentősen, amit elsősorban a családtervezési politikában képviselt "egy család, egy gyerek" iránynak és a jobb egészségügyi körülményekkel magyaráznak. A születéskor várható időtartam is egyre nő; a legdélibb kínai tartományban, Hajnan (Hainan) szigetén például több mint 1300 száz év feletti él.

Az ENSZ által meghatározott kritériumok szerint, ha egy ország lakosságának legkevesebb 10 százaléka 60 év feletti, illetve ha 7, vagy annál nagyobb százalékot alkotnak a 65 év felettiek, akkor ez már az "öregedő társadalom" kategóriája.

A média időről időre emlékeztet a kínai törvényre, amely a gyerekeknek előírja a szülőkről való gondoskodást, miközben jelzi, hogy akkor, amikor már egykék házasodnak, a tágabb család aktív tagjainak száma jelentősen megcsappan, a gondoskodás komoly terhet, időnként szinte teljesíthetetlen feladatot jelent a fiatalok számára. Ezzel párhuzamosan hírek jelennek meg idősotthonok építéséről, vagy olyan szociális központokról, ahol napközben felügyelettel tölthetik idejüket a magukra maradottak.

Az egyik legutóbbi jelentés a délnyugat-kínai Jünnan tartomány székhelyéből, Kunmingból, öregeknek, illetve a hozzátartozóiknak kialakított "csúcstechnológiai" szolgáltatásról ír, amely a GPS műholdas helymeghatározó rendszer segítségével adott esetben pontosan megállapítja, hogy éppen hol is tartózkodik az esetlegesen elkóborolt idős családtag. A rendszer összeköttetésben van a rendőrséggel, a kórházakkal és a lakóközösségi központokkal, s a célja, hogy szükség esetén időben az idősek segítségére lehessenek. A korábbi kísérletben elsősorban Alzheimer-kórban szenvedőket vontak be, s már eddig is százaknak nyújtottak sikerrel segítséget.

A statisztikák szerint az öregedés nagyobb mértékben tapasztalható vidéken, mint a városokban, s a falun élő idős embereknek az éves átlagjövedelme épp hogy eléri a 6000 jüant (210 ezer forint). Helyzetüket nehezíti, hogy vidéken igen elmaradott a társadalombiztosítás rendszere, amely Kínában nem országosan egységes. A 674 millió vidékiből 123 millió tartozik az idősek korosztályához, akik közül jelenleg 73 millióan nem kapnak nyugdíjat.

A vidéki társadalombiztosítás új – 2009 óta bevezetett és azóta többször módosított – rendszerének lényege, hogy folyamatosan növeljék az ellátásba bevontak számát, s a kínai média ma már úgy fogalmaz, hogy az úgynevezett szövetkezeti egészségügyi szolgáltatás keretében "az idős parasztok többsége már megkapja az alapvető orvosi ellátást". A probléma összetettségét jól jelzi, hogy kutatók megállapítása szerint például az elhízás okozta cukorbetegség és a szívbetegségek arányának növekedése miatt ezek kezelésére az időskorúak körében 2025-re Kína bruttó hazai termékének (GDP) közel 9 százalékát fogja költeni.

Trebitsch Péter
a szerző cikkei

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...