hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Késleltethető a regenerálódó sejtek öregedése

Szerveink öregedő sejtjeit érett őssejtek pótolják, melyek elősegítik a károsodott vagy már működésképtelen sejtek cseréjét. Ezeknek az őssejteknek a pusztulását sikerült kutatóknak megakadályozni, és ezzel egész sor, a kor előrehaladtával megjelenő vagy romló betegség kezeléséhez segítséget nyújtani – ismertette a Cell Cycle legújabb tanulmánya.

Jianrong Wang és tizennégy tagú munkacsoportja a korosodás alapvető kérdéseit vizsgálta emberi őssejteken. A szövetek megújulásának képessége az öregedés során fokozatosan romlik. A kor előrehaladásának jelenleg elfogadott elmélete szerint olyan öregek vagyunk, amilyen öregek az egyes szerveinket pótló őssejtek.
Ennek alapján, ha megértjük azokat a molekuláris folyamatokat, melyek még képessé teszik az őssejteket a megújulásra, szaporodásra, így alkalmassá arra, hogy pótolják a szervek károsodó szöveteit, megteremthetjük a regeneratív orvoslást, és gyógyíthatjuk korral megjelenő betegségeket.
Az érett őssejtek azért fontosak, mert szerveinket egészségesen tartják úgy, hogy a károsodó sejteket pótolják. Ezek a sejtek mindentudók, és szabadon szaporodva bármelyik sejttípussá fejlődhetnek. Ugyanakkor ezek is öregszenek, és elvesztik ezt a képességüket. Ha a kutatók megtalálják a módját annak, hogy az őssejtek fiatalok maradjanak, a sejtek pótolni tudnák az elhalt szívizomsejteket, meggyógyíthatnák a sebeket, vagy pótolhatnák a tönkrement csontokat.
A kutatók fiatal emberek őssejtjeit szövettenyészetben szaporították, majd összehasonlították ugyanazon személyek ifjú őssejtjeivel. Kimutatták, hogy a tenyésztett sejtek a sejt bizonyos részének a károsodásából lesznek öregek, de ennek a kóros résznek a kijavításával az öregedés folyamata megállt.
Meglepetésükre ezek az őssejtek úgy visszafiatalodtak, hogy többféle szerv sejtjeit tudták pótolni, ami az egészséges őssejtek alapvető tulajdonsága. A munkacsoport ezért így próbálja klinikai körülmények között a különféle szövetek megújítását.

Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink