Az onkológus ma már hosszú évekig gondozza a betegeit

– „Régen nem volt ennyi rák” – halljuk az emberektől, olvassuk a laikus sajtóban. Igaz ez?

– Valóban növekedett a daganatos betegségek előfordulása, azonban számos egyéb tényező okán is több az onkológiai ellátásban lévő beteg, ettől is érezhetjük, hogy jelentősen megnövekedett az előfordulás gyakorisága. A fokozatosan fejlődő diagnosztika következtében korábban észleljük a betegséget, így hatékonyabban kezelhetővé válik, valamint jelentősen javult a terápiás lehetőségek tárháza is. Egyre több beteget tudunk hosszú távon jó életminőségben tartani, és számos daganattípust véglegesen meg is lehet gyógyítani. Sok esetben a daganatos betegség krónikus betegséggé vált, terápiás szakaszok és kezelési szünetek váltják egymást. Az onkológiai beteg rendszerint kötődik az orvosához, nem megy el szívesen más szakrendelésre, vagy vissza az alapellátó rendszerbe, az onkológusnál érzi magát biztonságban. Hosszú éveken át a kontrollvizsgálatok eredményeivel visszajár a kezelőorvosához, így e betegek is az onkológiai ellátórendszerben maradnak.

– Mennyiben tud érvényesülni a tavaly újra kidolgozott, a kormány által elfogadott, de forrással nem megtámogatott rákellenes program?

– A program a szűrőprogramok terén valósul meg leginkább. A szakma számára azonban súlyos gondot jelent a személyzet hiánya, szakdolgozók és szakorvosok hiányoznak a rendszerből, ezért a meglévő humánerőforrás elsősorban csak a napi feladatait tudja ellátni.

– Mit tehetnek az onkológustársaságok, hogy vonzóbb legyen a szakma?

– A társaságok számos onkológiai rendezvényt szerveznek, ahol részt tudnának venni a fiatalok, azonban ezekről több információt lehetne nyújtani. Talán az egyetemeken is lehetne ezeket a rendezvényeket hirdetni, hogy a fiatalok megismerhessék a szakma szépségeit és perspektíváit. Elkezdődött az egyetemeken az onkológia oktatása is, mint tantárgy, bízunk benne, hogy a jövőben ez is további fiatalokat vonz majd e szakterületre is.

– Mennyire tisztázottak a betegutak?

– A betegutak az egészségügyi rendszerben dolgozók számára tisztázottak, a háziorvosok többsége a szakrendelőkbe irányítja a betegeit, azonban az onkológiai szakellátásban kevés a személyzet, mind szakorvosi, mind szakápolói szinten, ezért a betegek a gyorsabb ellátás reményében egyik intézetből a másikba mennek, így valóban bolyonganak a rendszerben.

– Milyen új gyógyszerekre számít a szakma?

– Az immunterápia napjaink legígéretesebb lehetősége, sok daganattípusban mutatkoznak hatásosnak monoterápia formájában vagy kemoterápiával kombinálva. Egyre több ilyen hatásmechanizmusú gyógyszerre számítunk a közeljövőben. Minden daganattípusra ható, univerzális daganatellenes szer nem létezik, és nagy valószínűséggel nem is lesz, mivel a különböző szervekben sokféle szövettani altípust különböztetünk meg, mind más biológiai viselkedésű karakterrel.

– Mit tudunk nyújtani az előrehaladott stádiumú, metasztatikus daganatban szenvedő betegeknek?

– Ez a legnehezebb része az onkológiának. A viszonylag jó általános állapotban lévő, de nem gyógyítható betegek ellátása komoly terhet ró a rendszerre. Több hospice, krónikus osztály létesítése lenne szükséges, ahol a betegeket aktuális állapotuknak megfelelően tudják gondozni. A családok sokszor nem vállalják, illetve nem tudják vállalni az ilyen betegek ápolását, ezért ezek a betegek sokszor az aktív osztályokon maradnak, és ezzel csökken a hely a kezelésben lévő betegek hátrányára. Krónikus osztályon lehetne és kellene őket gondozni. Több figyelemre és anyagi támogatásra lenne szükség a hatékony palliatív ellátás megszervezésére.

Bár a daganatos betegség diagnózisa ma már nem jelenti szükségszerűen az élet befejezését, a végét, de a tumor ténye még napjainkban is sokak számára megbélyegzettséget jelent. A beteg társadalmon kívülinek érzi magát, szégyenérzet alakul ki, magába zárkózik. Az orvosok, a betegszervezetek és a társadalom közös felelőssége ennek megváltoztatása a betegek és mindannyiunk érdekében.