hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

„Az én dolgom, hogy megadjam a ’munkás bérét’”

Dr. Velkey Györgyöt a kórházszövetség elnökét,  a Bethesda Gyermekkórház igazgatóját a keresztény szemléletű vezetésről és az egészségügyről kérdezte az evangelikus.hu – ebből az interjúból ragadtunk ki négy kérdést.

- Lehet a vezetésben a keresztény szemléletet érvényesíteni?

- Amennyiben hitelesen akarjuk élni kereszténységünket, akkor az az életünk minden területét meghatározza!– Először orvosként, majd vezetőként is szembesülnöm kellett azzal, hogy nem lehet két énem. Nem tudok külön keresztény, kereső és minden nap megújulni vágyó ember lenni és ettől függetlenül professzionális orvos-szakemberként létezni. A betegekkel, a gyógyítással és a tudománnyal való kapcsolatomban is megjelent ez. Ugyanezt éltem meg vezetőként is. Nem létezik olyan, hogy menedzsmenttechnikákat használó, „steril” vezető legyek és emellett otthon vagy a betegágy mellett pedig keresztény ember. Amennyiben hitelesen akarjuk élni kereszténységünket, akkor az az életünk minden területét meghatározza! Ezt tudomásul véve minden pillanat kereséssé vált, hogy hogyan lehet az Istennel és az emberekkel való kapcsolatot minden helyzetben valóságosan, elkötelezetten megélni.

– A gyakorlatban ez mit jelent?

a másik embert tiszteljem, meghallgassam, tudjam befogadni, értsem meg az ő működését és ezt tudjam beleilleszteni abba a munkába, amit végzünk.– Az emberi- és isteni értékek mellett történő kiállást. Az, hogy a másik embert tiszteljem, meghallgassam, tudjam befogadni, értsem meg az ő működését és ezt tudjam beleilleszteni abba a munkába, amit végzünk. Ugyanakkor értsem a közösség nagyobb, távlatos céljait, melyek mindig a nagy egészre, Istenre mutatnak. Ebből a közös célból – az előzőtől fordítottan – tudjam megérteni, hogy milyen emberekre van szükség a feladatokhoz és rá tudjak jönni, hogy ők hogyan válhatnak jobban képessé azokra. Kettős figyelem ez! Egyrészt tudatosítanom kell, hogy a mellém rendelt emberekkel hogyan tudjuk a ránk bízott feladatot elvégezni, másrészt tudnom kell, hogy az a munka, ami ránk van bízva hogyan és kivel végezhető el.
Máshogy fogalmazva azt mondanám, hogy az emberekre figyelve, szeretetteljes légkörben, de a szervezetet és az ügyek céljait - a mi esetünkben különösen is a beteg gyermekekre és családjaikra való megkülönböztetett figyelmet - előtérbe helyezve, hogyan lehet egy közösségben létezni.

– Hogyan fogadják munkatársai ezt a szemléletet?

- Rengeteg emberi szépséghez, gyengeséghez és konfliktushoz kell viszonyulnom. Fel kell ismernem, hogy van, amikor határozottabban, van, mikor szelídebben lehet az adott embert motiválni. Én sokkal jobban bízom az emberekben lévő jóban – hogy ez erősíthető és erősítendő egy vezető által –, mint hogy büntetéssel vagy jutalommal lehetne csak eredményre jutni. Nem hiszem azt, hogy ha valaki elsődlegesen kívülről van motiválva, akkor az elkötelezettebb lesz és minőségibb munkát tud végezni, mint aki belülről átéli az elkötelezettséget. Megható, hogy alulfizetetten, béremelés, jutalmak és egyéb juttatások hiányában is mennyire motiváltak a munkatársaim.

– Az egészségügy Magyarországon évtizedek óta alulfizetett munka, kevés a megbecsülése. Vezetőként Ön hogy kezeli ezt?

az egészségügyben nem tudom azt megadni, amit kollégáim megérdemelnének.– Súlyos teher ezt a felelősséget hordozni. Kórházi szinten az én dolgom, hogy megadjam a „munkás bérét” és ennek nem tudok megfelelni, mert az egészségügyben nem tudom azt megadni, amit kollégáim megérdemelnének. Országosan kellene biztosítani a megfelelő feltételeket, de ettől nagyon távol vagyunk. Látom munkatársaim elkötelezettségét, sokszor embert próbáló önfeláldozó munkáját, és ez erőt ad ahhoz, hogy olyan módon és helyeken is képviseljek kórházi érdekeket, melyek esetenként „kiverik a biztosítékot” vagy nem annyira szimpatikusak mindenkinek – olvasható az evangelikus.hu interjújában.

(forrás: Evangélikus.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink