hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Az Egyesült Államok szakértői rábólintottak egy új, kövérség elleni szerre

Egy USA-beli szakértői bizottság május 9-én azt szorgalmazta, hogy az USA egészségügyi döntéshozói törzskönyvezzenek egy olyan gyógyszert – az Arena Pharmaceuticals által gyártott Lorcaserint –, amely több mint tíz éve az első új, kövérségellenes szer lenne a piacon.

A szakértői bizottság tagjai 18:4 arányban a gyógyszer mellett szavaztak, amely az agyi receptorokra hatva az étvágyat szabályozza. A bizottság pozitív véleménye egy vizsgálaton alapult, amelyben azt mutatták ki, hogy a betegek majdnem fele leadta testsúlyának 5%-át a szer hatására.

Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) június 27-ig dönti majd el, hogy engedélyezi-e a gyógyszer forgalmazását. Az FDA nem köteles a szakértői bizottság véleményével összhangban határozni, de gyakran mégis ezt teszi.

Februárban az FDA tanácsadói javasolták a kaliforniai Vivius által gyártott Qnexa, egy másik kövérségellenes gyógyszer törzskönyvezését is. Erről július közepéig fog dönteni az FDA.

2010-ben az endokrinológiai és anyagcsere-gyógyszerekkel foglalkozó szakértői bizottság, amely szintén az FDA egyik tanácsadó testülete, a Lorcaserin forgalomba hozatala ellen szavazott; a gyógyszerrel kapcsolatos aggályaik abból fakadtak, hogy patkányokban emlőtumor keletkezett a hatására. Ez a hatás azonban a túlsúlyos és elhízott emberekben nem mutatkozott, és a bizottság legutóbbi állásfoglalása szerint a szer előnyei felülmúlják kockázatait.

Azokban, akik 10 mg-os dózisban szedték a Lorcaserint, a leggyakoribb mellékhatások a fejfájás, a szédülés, az émelygés, a fáradtság és szájszárazság voltak.

„A súlycsökkenés ugyan nem drámai, de a placebo hatását felülmúlja. Sajnos azonban a gyógyszerszedés abbahagyásakor a személyek visszahízzák az elvesztett testtömeget” – mondta dr. Michael Aziz, a New York-i Lenox Hill Kórház internistája.

A felmérések szerint az USA lakosságának kétharmada túlsúlyos vagy elhízott.

Szükség van olyan gyógyszerre, amellyel kezelhető a kövérség. De a megoldás lényege valójában az életmód-változtatás és a megfelelő étkezés. Sokan csak valami gyors segítséget keresnek” – tette hozzá dr. Aziz.

Azoknak a kövér betegeknek, akik valamilyen tabletta alapú megoldásra vágynak, jelenleg nincs sok választási lehetőségük.

Van két olyan gyógyszer – a Roche által gyártott Xenical (Orlistat) és a GlaxoSmithKline recept nélkül kapható Alli nevű szere –, amelyek gátolják a zsír felszívódását a bélből, azonban gasztrointesztinális mellékhatásuk, a zsíros és a laza széklet, nem teszi őket népszerűvé a betegek körében.

A phentermine, amelyet 1959-ben engedélyeztek, az étvágyat csökkenti, és ez a Qnexa két fő alkotóelemének egyike. A másik a topiramate, egy görcsgátló szer, amelyet a súlycsökkenés érdekében kombinációban lehet alkalmazni. Egyes orvosok már ma is felírják ezt a kombinációt, hogy a betegek legalább off-label szerhez jussanak a súlycsökkenés elősegítéséhez.

A vizsgálatok szerint a betegek testsúlyuk 10%-ától is megszabadulhatnak a Qnexa alkalmazásakor, feltéve hogy rendszeresen mozognak és egészségesen étkeznek.

Igazából nincs másunk, mint a phentermine. Ott van ugyan az Alli, de olyan sok mellékhatása van, hogy gyakorlatilag nem használjuk. Igazán szükségünk lenne egy testsúlycsökkenést okozó gyógyszerre, de az FDA az utóbbi években több szert is szigorúan elutasított, többet a kardiális kockázatok miatt” – mondta dr. Jacob Warman endokrinológus, a The Brooklyn Kórházi Központ főorvosa.

A Lorcaserint az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) márciusban kezdi vizsgálni – írja a Yahoo!.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Yahoo! News)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés