hirdetés
2025. május. 09., péntek - Gergely.
hirdetés

Az egészségügy csődje

21 órát várt a diagnózisra félig átszúrt szemmel egy két éves gyerek. Ráadásul másfél órát keringett a mentő a sérült kisfiúval, mert nem találtak megfelelő kórházat, írja a Népszava.

A múlt héten ismét megbukott a fővárosi sürgősségi ellátás rendszere, derült ki Tarjányi Krisztina Facebook-bejegyzéséből. Az asszony kisfia szúrt szemsérüléssel másfél órát utazott a mentőben, és a baleset után további 21 órát várt arra a vizsgálatra, amellyel kiderülhetett, mennyire komoly a sérülése. A két éves kisfiú olyan szerencsétlenül esett el egy bottal a kezében, hogy a faág megszúrta a szemét, ami erősen vérezni is kezdett. A mentő gyorsan kiért, a kocsit a mentésirányító az ügyeletes Bajcsy-Zsilinszky Kórházba irányította. Időközben azonban kiderült, hogy a Bajcsynak nincsenek eszközei gyerek altatásához, ezért a mentőt továbbküldték a Semmelweis Egyetem (SE) Szemklinikájára. Ám mielőtt odaértek volna, újabb telefonos huzavona kezdődött, a klinika jelezte a mentőnek, hogy mégsem fogadja a gyereket. „A mentős vitatkozott egy darabig az orvossal, majd a kocsit megállították, és tanakodtak, hogy akkor mi legyen” – idézte fel a Facebookon a kicsi anyja. Végül a mentőirányító diszpécser lépett közbe, utasította a klinikát, hogy vegyék fel a gyereket.

Az anya beszámolója szerint végül arra, hogy tényleg megnézzék altatásban a gyerek szemét, a baleset után 21 órát vártak.

A lap megkereste az érintett kórházakat. A Bajcsy kórház sajtóosztályától kapott válasz szerint nem ők voltak az illetékesek, hiszen eszköz híján nem tudnak három évnél fiatalabb gyereket altatni, az Országos Mentőszolgálat honlapján olvasható sürgősségi beutalási rend szerint „az áthatoló szemsérülés” ellátására amúgy is kizárólag a SE szemészeti klinikája az illetékes.

A SE sajtóosztályától kapott válasz szerint ők sem hibáztak. A szakma szabályainak megfelelően ellátták a kisfiút, függetlenül attól, hogy nem láttak el sürgősségi ügyeletet. Sőt az ügyeletes orvos a folyamatban lévő vizsgálatokat megszakítva azonnal megkezdte a kisfiú vizsgálatát, írták. Arra a megjegyzésünkre, hogy az áthatoló szemsérülések esetén mindenkor az intézményük az ellátásra kijelölt szolgáltató, azt válaszolták: azt a Bajcsynak kellett volna megállapítania, hogy a gyereknek valóban ilyen sérülése van, s nekik kellett volna tovább utalniuk a klinikára. Csakhogy a beteg el sem jutott a Bajcsy kórházig, hiszen a diagnózishoz szükséges altatáshoz ott nem voltak eszközök. A szülőtől, és mentőstől pedig nyilván nem elvárható, hogy egy görcsösen összezáródó szemhéj mögé látva diagnosztizáljon.

Nyilvánvalóan a rendszerben van a hiba. A most napvilágra került eset egyáltalán nem egyedi. A mentőknél dolgozók szerint naponta keringenek hosszasan a kórházak között, mert valamilyen hivatkozással nem akarják átvenni a betegüket, írja a lap.

A teljes cikk

A Semmelweis Egyetem közleménye

(forrás: Népszava Online)

Könyveink

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...