Az áfonyás muffinok átka

Egészségügyi szakemberek szerint egy brit elemzés eredménye rámutat, hogy milyen könnyű túl sok cukrot fogyasztani, számol be a BBC News.

Néhány kávézókban és boltokban kapható áfonyás muffinnak jóval nagyobb a cukortartalma, mint a felnőtteknek ajánlott napi cukormennyiség – derítette ki egy Nagy-Britanniában végzett kutatás. Két egészséges táplálkozással foglalkozó brit csoport, az Action on Sugar és az Obesity Health Allianace elemzése szerint egy-egy áfonyás muffinban akár nyolc teáskanál cukor is lehet, miközben az ajánlott napi adag felnőtteknek hét kanál, gyermekeknek pedig ennél is kevesebb. Egészségügyi szakemberek szerint az elemzés eredménye rámutat, hogy milyen könnyű túl sok cukrot fogyasztani – számolt be róla a BBC News cikke.

A kutatást végző két szervezet 28 olyan muffint vizsgált meg, amelyeket pályaudvarokon és szupermarketekben árulnak. Elemzésük alapján 61 százalékuk hat vagy ennél több teáskanál cukorral készült, ami meghaladja a 7-10 éves gyermekek számára ajánlott napi cukoradagot. A pályaudvari boltok muffinjaiban 19 százalékkal több cukor volt, és a sütemények 32 százalékkal nagyobbak voltak a szupermarketekben árult muffinoknál. Az Obesity Health Alliance szóvivője felhívta rá a figyelmet, hogy miközben sokan gondolhatják, hogy az áfonyás muffin viszonylag egészséges választás az utazáshoz a csokoládéval vagy más süteményekkel szemben, az adatok azonban mást mutatnak. Mint hozzátette: a cukortartalom és méret szempontjából nagyon sokféle muffin kapható a tápérték korlátozott megjelölésével, nagyon könnyű egyetlen süteménnyel túl sok cukrot fogyasztani.

A két szervezet arra szólította fel a gyártókat, hogy csökkentsék a sütemények cukortartalmát. Ez összhangban van a brit kormány terveivel, amelyek szerint 2020-ra a népszerű termékek cukortartalmát 20 százalékkal kell csökkenteni. Az elemzés szerzői azt is kezdeményezték, hogy a termékek csomagolásán feltűnő helyen kötelezően jelenjen meg a tápértékjelölés minden termék esetében.

Az élelmiszerboltokat képviselő brit szervezet, a British Retail Consortium közölte, hogy tagjai végrehajtják a brit cukorcsökkentési stratégiát, és máris sok ezer tonna cukorral kevesebbet használnak fel olyan termékeikben, mint például a péksütemények.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...