hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az adatok cáfolják a minisztert

A Népszava szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatsorai cáfolják Kásler Miklós humánminisztert: sokkal több beteget küldtek haza a kórházakból, mint állítja.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvántartása szerint idén februárban 77,1 százalékos volt az összes, 67,5 ezer kórházi ágy kihasználtsága. Az aktív ágyak 71,7 százalékán feküdt beteg, a krónikus osztályok pedig 85,5 százalékos kihasználtsággal működtek. Ehhez képest a tárca a szerda esti közleményében nem a legfrissebb, februári, 77,1 százalékos ágykihasználtsági adatsort idézte, hanem a tavalyi állapotot. Azt írták: "A magyar kórházi ágyak kihasználtsága tavaly 66 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy a kórházi ágyak 34 százaléka eleve üresen állt.”

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlemény azzal folyatódott: „Az első magyarországi fertőzés megjelenése után – ahogy világszerte mindenhol – az elektív műtétek központi szabályozása mellett a betegek jelentős része önként lemondott a halasztható beavatkozásokról. Ez március végére további 24 százalékos szabadágyszám növekedéssel járt. Így amikor a miniszter utasításba adta a kórházaknak, hogy szabadítsák fel az ágykapacitásuk 60 százalékát, akkor már az ágyak 58 százaléka országos szinten szabad volt. Tehát mindössze további 2 százaléknyi szabad ágy biztosítása volt a feladat."

A miniszter által elrendelt 60 százalékos kapacitásfelszabadítás a hivatalos februári 67 543-as ágyszámot alapul véve 40 526 ágy "kiürítését" igényelte. Ebből a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvántartása szerint 15 457 volt eleve üres. Vagyis a Kásler által elrendelt 60 százalék eléréséig 25 069 ágyat kellett kiüríteni. A következő hetekben a tervezhető ellátások elhalasztása, azaz a betegek "távoltartása" – a tárca közleménye szerint – "24 százalékos szabadágyszám növekedéssel járt". Azaz a 15 457 helyett – a 3710 többlettel – már 19 167 ágy volt szabad. Így a 60 százalék eléréséig maradt még 21 359 olyan ágy, amit a kórházaknak a betegek hazaküldésével kellett üressé tenniük. Ez a teljes haza ágykapacitás 31,62 százaléka, s nem pedig 2 százalék, amiről a minisztériumi közlemény beszél. (A helyzetet bonyolítja, hogy a tárca közleményének lehet egy másik olvasata is. Azt írták, hogy a tervezett ellátások halasztása "24 százalékos szabadágyszám növekedéssel járt". Ez – ahogy a lap számolt – azt jelenti: a már üres ágyak 24 százalékával nőtt tovább a szabad kapacitás. Csakhogy a tárca közleményének egy másik mondata arra utal, hogy a minisztérium a kedvezőbb adatok érdekében másként számolt. Mégpedig úgy: az összes ágy 24 százalékával nőtt a szabad kapacitás a tervezett beavatkozások elhalasztásával. Ezt a számítás megengedve sem jön ki azonban a tárca szerinti 2 százalék: így az összes ágy legalább 13,1 százalékáról biztosan küldtek haza beteget.)

A teljes információ a Népszava Online-on

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink