Tudomány
Antidiabetikumok új szerepkörben
2009. október 26. 10:19
.jpg)
A cukorbetegség kezelésében általánosan használt gyógyszerekről egyre-másra derül ki, hogy szerepkörük bővíthető: alkalmazhatók többek között bizonyos idegrendszeri kórképek, rosszindulatú daganatok, valamint egyes bőr-, máj- és bélbetegségek, sőt talán az asztma kezelésében is.
Metformin a rák kezelésében és megelőzésében, rosiglitazon az asztma, a gyulladásos bélbetegségek vagy bizonyos májbetegségek gyógyításában – a felsorolás talán meglepőnek tűnik, holott a cukorbetegség terápiájában általánosan használt szerekről mind többször bizonyosodik be, hogy az eredeti javallattól akár lényegesen eltérő körülmények között is sikeresek lehetnek.
Legutóbb például a Harvard Egyetem kutatói számoltak be arról a Cancer Research egyik legfrissebb számában, hogy metformin adásával sikerült javítaniuk az emlőrákos betegek kilátásait. A kemoterápia előtt alkalmazott metformin előnyös hatásait azzal magyarázzák, hogy a szer a tumorsejtek növekedésében és differenciálódásában alapvető fontosságúnak tartott rákos őssejtek ellenében hatva, a kemoterápia hatását kiegészítve és erősítve lassítja a daganat növekedését és akadályozza a tumor kiújulását. A metformin azonban nemcsak a terápiában, hanem a prevencióban is szóba jöhet, hiszen a Nature egyik cikke szerint állatkísérletekben javítja az egyelőre még kutatási fázisban lévő rákvakcina hatásfokát azáltal, hogy megnöveli a rosszindulatú daganattal harcba szálló T-memóriasejtek számát. A metformin sikerén felbuzdulva a cukorbetegség más szereinek, köztük a tiazolidindionoknak is fontosabb szerepet szántak a korábbinál a rosszindulatú daganatok kezelésében, ám a biztató kezdeti állatkísérletes tapasztalatok ellenére úgy tűnik, a pioglitazon és rosiglitazon egyelőre nem léphet színre a humán emlő-, prosztata-, máj-, vastagbélvagy tüdőrák elleni küzdelemben.
Első pillantásra újdonságnak hat az antidiabetikumok – ezen belül is az inzulin és pioglitazon – Alzheimer- kórban való alkalmazása, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór patomechanizmusában felfedezhető közös pontok ismeretében azonban már nem annyira meglepő, hogy az inzulin, illetve az inzulinérzékenységet fokozó pioglitazon hatására kevesebb kötőhelyet találnak az idegsejtek károsodását előidéző és végső soron a memória teljes elvesztéséhez vezető kóros fehérjék, az amiloid béta-oligomerek (ADDL). A szellemi hanyatlás antidiabetikumok mellett észlelhető lassulását látva felvetődik, hogy az Alzheimer-kórt tulajdonképpen „3-as típusú diabétesznek” is tekinthetjük – ennek alapja pedig az a megfigyelés, hogy ADDL-proteinek jelenlétében a károsodott agyi sejtek elveszítik inzulinreceptoraikat, s ennek nyomán rezisztenssé válnak az inzulinnal szemben.
A Chicagói Egyetem kutatói szerint nem az Alzheimer-kór az egyetlen neurológiai betegség, amelyben a tiazolidindionok új terápiás területet hódíthatnak meg maguknak. A Journal of Neuroimmunology című lapban nyilvánosságra hozott vizsgálatukban pioglitazon adása előtt és után elemezték szklerózis multiplexben szenvedő betegeik MR-felvételeit, és azt találták, hogy az eredetileg a 2-es típusú diabétesz kezelésére törzskönyvezett szer egyéves szedése kapcsán jelentősen lassult az agyállomány pusztulása, amit a pioglitazon ismert gyulladáscsökkentő hatásával magyaráznak.
Több tanulmány felvetette, hogy a rosiglitazon kedvező hatású lehet a nem alkoholos eredetű zsírmáj kezelésében; az előnyös hatást a DREAM vizsgálatban a májenzimek szintjének jelentős csökkenése, a FLIRT vizsgálatban pedig a laboratóriumi és morfológiai paraméterek javulása jelezte. Egy korábbi kutatás alapján felmerült, hogy a gyulladásos bélbetegségek egyes formái is kezelhetők esetleg rosiglitazonnal – az eddigi tapasztalatok azonban közel sem elégségesek megbízható következtetések levonására.
A pioglitazon bizonyos bőrbetegségek kezelésében is csatasorba állítható. Az ezzel kapcsolatos első megfigyelés már több mint egy évtizedes, s úgy tűnik, a tiazolidindionok e képviselője a psoriasisos betegek keratinocitáinak proliferációját gátolva javítja a tüneteket. Egy 2005-ben lefolytatott vizsgálat ígéretes eredményekkel zárult, amelyek alapul szolgálhatnak egy új, hatásos és biztonságos terápiás módszer kidolgozásához.
Legutóbb például a Harvard Egyetem kutatói számoltak be arról a Cancer Research egyik legfrissebb számában, hogy metformin adásával sikerült javítaniuk az emlőrákos betegek kilátásait. A kemoterápia előtt alkalmazott metformin előnyös hatásait azzal magyarázzák, hogy a szer a tumorsejtek növekedésében és differenciálódásában alapvető fontosságúnak tartott rákos őssejtek ellenében hatva, a kemoterápia hatását kiegészítve és erősítve lassítja a daganat növekedését és akadályozza a tumor kiújulását. A metformin azonban nemcsak a terápiában, hanem a prevencióban is szóba jöhet, hiszen a Nature egyik cikke szerint állatkísérletekben javítja az egyelőre még kutatási fázisban lévő rákvakcina hatásfokát azáltal, hogy megnöveli a rosszindulatú daganattal harcba szálló T-memóriasejtek számát. A metformin sikerén felbuzdulva a cukorbetegség más szereinek, köztük a tiazolidindionoknak is fontosabb szerepet szántak a korábbinál a rosszindulatú daganatok kezelésében, ám a biztató kezdeti állatkísérletes tapasztalatok ellenére úgy tűnik, a pioglitazon és rosiglitazon egyelőre nem léphet színre a humán emlő-, prosztata-, máj-, vastagbélvagy tüdőrák elleni küzdelemben.
Első pillantásra újdonságnak hat az antidiabetikumok – ezen belül is az inzulin és pioglitazon – Alzheimer- kórban való alkalmazása, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór patomechanizmusában felfedezhető közös pontok ismeretében azonban már nem annyira meglepő, hogy az inzulin, illetve az inzulinérzékenységet fokozó pioglitazon hatására kevesebb kötőhelyet találnak az idegsejtek károsodását előidéző és végső soron a memória teljes elvesztéséhez vezető kóros fehérjék, az amiloid béta-oligomerek (ADDL). A szellemi hanyatlás antidiabetikumok mellett észlelhető lassulását látva felvetődik, hogy az Alzheimer-kórt tulajdonképpen „3-as típusú diabétesznek” is tekinthetjük – ennek alapja pedig az a megfigyelés, hogy ADDL-proteinek jelenlétében a károsodott agyi sejtek elveszítik inzulinreceptoraikat, s ennek nyomán rezisztenssé válnak az inzulinnal szemben.
A Chicagói Egyetem kutatói szerint nem az Alzheimer-kór az egyetlen neurológiai betegség, amelyben a tiazolidindionok új terápiás területet hódíthatnak meg maguknak. A Journal of Neuroimmunology című lapban nyilvánosságra hozott vizsgálatukban pioglitazon adása előtt és után elemezték szklerózis multiplexben szenvedő betegeik MR-felvételeit, és azt találták, hogy az eredetileg a 2-es típusú diabétesz kezelésére törzskönyvezett szer egyéves szedése kapcsán jelentősen lassult az agyállomány pusztulása, amit a pioglitazon ismert gyulladáscsökkentő hatásával magyaráznak.
Több tanulmány felvetette, hogy a rosiglitazon kedvező hatású lehet a nem alkoholos eredetű zsírmáj kezelésében; az előnyös hatást a DREAM vizsgálatban a májenzimek szintjének jelentős csökkenése, a FLIRT vizsgálatban pedig a laboratóriumi és morfológiai paraméterek javulása jelezte. Egy korábbi kutatás alapján felmerült, hogy a gyulladásos bélbetegségek egyes formái is kezelhetők esetleg rosiglitazonnal – az eddigi tapasztalatok azonban közel sem elégségesek megbízható következtetések levonására.
A pioglitazon bizonyos bőrbetegségek kezelésében is csatasorba állítható. Az ezzel kapcsolatos első megfigyelés már több mint egy évtizedes, s úgy tűnik, a tiazolidindionok e képviselője a psoriasisos betegek keratinocitáinak proliferációját gátolva javítja a tüneteket. Egy 2005-ben lefolytatott vizsgálat ígéretes eredményekkel zárult, amelyek alapul szolgálhatnak egy új, hatásos és biztonságos terápiás módszer kidolgozásához.
Volt olyan próbálkozás, hogy asztmás betegeknek is adtak pioglitazont, s egy vizsgálatban a légúti tünetek enyhülését tapasztalták, de a mindössze két cukorbeteg kezelésével szerzett tapasztalatok legfeljebb kiindulópontnak tekinthetők annak megállapításához, hogy létezik-e tényleges ok-okozati összefüggés a szer és a betegek állapotának javulása között.
Feltételezhető tehát, hogy az antidiabetikumok nem csupán egyetlen terápiás területen alkalmazhatók sikerrel, de hosszú kutatómunkára van még szükség ahhoz, hogy kiderüljön, szóba jöhetnek-e e készítmények a cukorbetegségen kívül más kórképek kezelésében is.Dr. Simonfalvi Ildikó, Medical Tribune
