Alkoholpolitikai adósság
Az alkoholizmus megelőzése terén a nemzeti alkoholpolitikáktól remélhetünk eredményt, véli a kormányközeli napilapban dr. Péter Árpád háziorvos, belgyógyász és addiktológus főorvos.
(...) Levendel László, az Országos Alkohológiai Intézet igazgatója már jóval halála előtt 1956 leveretésére vezette vissza azt a társadalmi anómiát, amely okolható a gulyáskommunizmus évtizedeiben az össznépi italozásért. Annak, aminek következtében országunk a múlt század 80-as éveinek derekára „Európa beteg országává” vált. Mint egészségpolitikusnak nem kis része volt abban, hogy már a nagypolitika szintjén is a figyelem előterébe került az, hogy az alkoholizmusjárvány ellen társadalmi összefogással induljon offenzíva. Buda Béla az 1992-ben megjelent Az alkohológia új távlatai című kötetében az alkohol rendkívül súlyos kárait illetően így fogalmaz: „már a hetvenes években tudtuk, hogy néhány tízezernyi többlethalálozás róható fel az alkoholnak”. (...)
Az EU országainak legtöbbjében létezik nemzeti, mégpedig a legtöbb államban a parlament, illetve a kormányzat által felügyelt és koordinált alkoholpolitika, ez alól csak hét ország, köztük hazánk kivétel. Mármost hogy Európa térképén miért éppen hazánk a kivételek egyike, az e sorok írója számára is rejtély. Hiánya másként nem, mint a nemzetpolitika nagy adósságaként fogható fel. Samu István pszichiáter Budapesten 1987. június 24-én így fogalmazott: „Máig valóságos alkoholos holokausztot szenvedett nemzetünk.” (...)
Módom nyílt arra, hogy a világból összesereglett ötszáz, köztük négy Nobel-díjas gyógyszerkutatónak és a terápia területén nevet szerzett kollégámnak feltegyem a kérdést: mikorra várható, hogy rendelkezésünkre álljon egy, az alkoholizmus megelőzését, illetve a kezelését hatékonyan szolgáló gyógyszer kifejlesztése és piacra kerülése? Miután e kérdésre sem ott helyben, sem azóta ígéretes választ nem kaptam, úgy tűnik, egyelőre az alkoholizmus (elsődleges) megelőzése terén nem mástól, mint a nemzeti alkoholpolitikáktól remélhetünk eredményt.
