hirdetés

Egészségpolitika

Akadozó akadálymentesítés

Alig néhány hetük maradt a kórházaknak, hogy teljesen akadálymentesítsék épületeiket. Erre ugyanis az egy évtizede elfogadott esélyegyenlőségi törvény 2009. december 31-ig adott haladékot.
A még 1998-ban elfogadott esélyegyenlőségi törvény értelmében 2009 december 31-ig akadálymentesíteni kell az egészségügyi intézmények épületeit. A rendelkezés célja egyértelmű, a mozgásukban korlátozottak számára is biztosító az ellátást. Segítségképpen a törvény egyik melléklete pontosan megadja azokat a paramétereket, amelyek változtatásra szorulnak, s közli a lehetséges megoldásokat is.

Két centiméternél magasabb küszöb esetében például már rámpa alkalmazását, s amennyiben a szintkülönbség meghaladja a 20 centit, emelőlap beépítését tartják szükségesnek. Az utóbbinál nagyobb magasság, valamint az emeletjárás kiiktatására úgynevezett lépcsőlift beépítését javasolják.

Az utóbbira a legtöbb helyen nincs szükség, mivel a kórházak, szakrendelők vagy földszintesek, s ha nem, található bennük lift. (Egy közismert kivétel azért akad, bár ez társadalombiztosítás, s nem szűken vett egészségügy: az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet fővárosi központja, amelynek ajtaján kizárólag az ott található lépcsőlift igénybevételével juthatnak be a mozgásukban korlátozott ügyfelek.)

Hol tart az egészségügyben az akadálymentesítés? Többek között erre keresett választ az Egészségbiztosítási Felügyelet év végi vizsgálata, amelyben a válaszadó kórházak 164 telephelye vett részt. A felmérésből kiderül, hogy az épületek 56,4 százaléka akadálymentes, regionális szinten azonban jelentős eltérések vannak. Míg Dél-Dunántúlon 37,5, addig a Dél-Alföldön, Észak-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon 70 százalék feletti az egészségügyi intézmények könnyített megközelíthetősége. Az is kiderült, hogy az akadálymentesítettség szempontjából nincs jelentősége a kórházi méretnek. Az 500 ágynál kevesebb férőhellyel rendelkező telephelyek 56,5, a nagyobbak 53 százaléka teljesen akadálymentesített.

Horváth Judit - medicalonline

cimkék

Könyveink

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...