Ajánló: Tavaszi Fesztivál

A komolyzenei koncerthelyszínek közül elsőként a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kínálatát érdemes áttekinteni. Hangos sikerre és felhőtlen felüdülésre – a Bach és Mozart műveket kínáló program önmagáért beszél – számíthatunk Maxim Vengerov koncertjén (március 17.). A sztárhegedűs mellett egy szépreményű török brácsás, Özcan Ulucan is színpadra lép, s ne feledkezzünk meg a sokadik virágzását élő és nagy lendülettel újraformálódó Liszt Ferenc Kamarazenekarról sem. A hegedűművészi karrierjét néhány évig jegelő Vengerov muzsikusi attitűdje a tartósnak mutatkozó karmesteri kalandozásnak köszönhetően átalakulóban van. Utóbbiról egy felfoghatatlanul zseniális Mozart-szimfóniában, a híres-hírhedt Jupiterben beszél a budapesti közönség előtt.

Megszoktuk, hogy oroszok nélkül nincs Tavaszi Fesztivál. Vengerov után néhány nappal (március 22.) az Orosz Nemzeti Zenekar ad koncertet. Alapító karmesterük, a fantasztikus zongoraművészi pályakezdéssel büszkélkedő Mihail Pletnyov már régi ismerősünk, és az est szólistája, Nyikolaj Luganszkij sem először lép fel minálunk. Műsorukat az utolsó pillanatban kissé megváltoztatták, egy korai és kevésbé ismert Rachmaninov-koncert helyett a népszerű III. zongoraversennyel (d-moll, op. 30) érkeznek. Az est igazi csemegéjéről azonban nem kell lemondanunk: a még „józan”, de a begőzölés jeleit már stabilan produkáló Szkrjabin idehaza jószerivel ismeretlen I. szimfóniája sajátítja ki magának az est második felét. A monumentális, hattételes szimfónia utolsó részében énekes szólisták repítik égbe Szkrjabin eleve szárnyalónak szánt verssorait. Az 1900-ban befejezett kompozíció afféle szimbolikus (és kórussal is megerősített) záróakkordként cseng a művészetvallás századának legvégén, a szent művészetben – vallja Szkrjabin – Isten arcvonásai rajzolódnak ki.

Egy másik orosz, Igor Stravinsky egyik műve is felcsendül a Nemzeti Filharmonikusok menetrend szerinti Bartók-koncertjén (március 25.). Az est karmestere, Kocsis Zoltán A fából faragott királyfi mellé Stravinsky kései balettjét, az 1947-es Orfeuszt vette fel a műsorra. Mindkét darabhoz új koreográfiát készített Juronics Tamás, elgondolásait a Szegedi Kortárs Balett közvetíti. A Bartók-Stravinsky párostól – a 20. századi zene ikercsillagaitól – egy héttel korábban (március 18.) is hüledezhetünk. A koncert motorja ezúttal is Kocsis Zoltán lesz, Bartók Béla két zongorára és ütőhangszerekre írt Szonátájában zongorázni, Stravinsky rendkívüli koncepciójú tánckantátájában, a Menyegzőben vezényelni fog. A koncert délután 16 órakor kezdődik és része a Művészetek Palotájában rendezett Ütős nap című koncertfolyamnak. Erről és az egész fesztivál programjáról a Tavaszi Fesztivál honlapján  találnak további információkat.

Eredetileg a legelső hét végén koncertezett volna Budapesten a Royal Philharmonic Orchestra. Menetrendjüket sikerült úgy átalakítani, hogy a rövidített fesztivál epilógusaként – egy hétfői napon – játsszák el programjukat (március 26.). A zenekar a kiegyenlített és polírozott hangzás etalonját, jelenlegi művészeti vezetőjük és első karmesterük, Charles Dutoit pedig a mesterember ethoszát képviseli. A koncerttermi slágerdarabokból (Beethoven: Hegedűverseny; Dvořák: IX. szimfónia, „Az Újvilágból”) összeállított műsor szólistája a stabilan tökéletes Baráti Kristóf lesz. Hétkezdő esti programnak ideális.

Ha valakinek a március 18-i Ütős nap túlságosan hangos program lenne, akkor egy tüneményes zongoraművésznő, Mihaela Ursuleasa koncertje felé vegye az irányt. A rendkívül kreatívan muzsikáló, vibráló személyiségű ifjú román zongorista az Uránia Nemzeti Filmszínházban román népzenei ihletésű darabokat (például Bartóktól a Két román táncot) és Schumann regényes-rejtélyes ciklusát, a Dávid-szövetségi táncokat adja elő. Szinte biztos, hogy Ursuleasa legközelebbi budapesti koncertjét már a MŰPÁ-ban kell meghirdetni.

A nagy fesztiválidőkre emlékezhetünk március 21-én, hiszen egymással párhuzamosan kerül megrendezésre két, egyformán kihagyhatatlannak tetsző produkció, ráadásul mindkettő opera. A Nemzeti Hangversenyteremben Händel zenedrámáját, a Herkulest Vashegyi György és együttesei (Orfeo Zenekar, Purcell Kórus) szólaltatják meg; a Fesztiválszínházban pedig a Debreceni Csokonai Színház vendégjátékában Erich Wolfgang Korngold operáját, A halott várost tekinthetjük meg. E sorok írója az utóbbi produkciót már látta Debrecenben, így könnyű szívvel ajánlhatja az olvasó figyelmébe. Az 1920-ban bemutatott darab zenéje Richard Strauss idegrendszerével és Puccini simulékonyságával megírt, izgalmas muzsika, a partitúra legeredetibb lapjain Korngold Schönberg korai expresszionizmusáig merészkedik. Persze a halott feleség emlékével viaskodó férfi történetét egy Hofmannsthal ügyesebben mesélné el (a librettót az apa és a zeneszerző fiú jegyzi), de sebaj, a mű mélylélektani rétegeire a színpadra-állítás és a gazdag látványvilág (rendező: Vlad Troickij, díszlet: Dmitrij Kosztyuminszkij) kimerítően hívja fel a figyelmet. A főszerepeket alakító Rálik Szilvia és Nyári Zoltán Debrecenben kiváló diszpozícióban énekeltek, miért lenne másképp Budapesten?  Mélylélektani precizitás és drámai rutin tekintetében Händel Herkulesét aligha illetheti kritika, hiszen a művet az asszonyi szív dolgaiban tévedhetetlen Händel Szophoklész Trakhiszi nők című tragédiája nyomán komponálta. A címszerepet Kovács István, feleségét (Déianeira) Vizin Viktória, a családi „botrányt” generáló Iolét Szutrély Katalin alakítja.

A néhány éve nagy lendülettel életre hívott Nemzetközi Színházi Fesztivál idén három produkciót kínál, Alföldi Róbert rendezésében a Hamletet, a színházat cirkusszal elegyítő Compagnie L’immédiat Itt és most című előadását, valamint a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vendégjátékát. A magunk részéről erre az utóbbira próbálunk jegyet szerezni (március 23–24.). A román rendezőlegenda, Silviu Purcărete Caragiale Farsang című fergetegét állította színpadra, a népes színészcsapatban ismét láthatjuk napjaink legizgalmasabb színésznőjét (volt szerencsénk Lulujához és Mefisztójához – hogy csak a végleteket említsük), Ofelia Popii-t.

Nem hagyhatjuk szó nélkül a fesztivál sztárelőadását, melynek címe Egy sorozatgyilkos vallomásai. A John Malkovich személyiségére és játékintelligenciájára szabott produkciót a Vígszínházban tekinthetjük meg (március 25-én kétszer, délután 4-kor és este 8-kor). A 2009-ben, Bécsben bemutatott zenés-színpadi játék Jack Unterweger önéletrajzi regényéből indul ki. A gyilkosságért 1976-tól börtönbüntetését töltő Unterweger cellája magányában kezdte el írni Purgatórium című könyvét. A regénnyel szép sikert aratott és szabadulása után bizarr népszerűségre tett szert: közönségtalálkozókon, televíziós show-kban bukkant fel. A rendőrség idővel arra figyelt fel, hogy Unterweger utazásait rejtélyes halálesetek kísérik, az áldozatok kivétel nélkül prostituáltak voltak. Végül, 1994-ben kilenc gyilkosságot sikerült rábizonyítani. Unterweger a letartóztatása után nem sokkal öngyilkos lett. A regényrészletek alapján Malkovich megpróbálja rekonstruálni Unterweger személyiségét, illetve nőkhöz fűződő viszonyát. Az asszonyit operai hősnők személyesítik meg, az elbeszélést újra és újra áriák szakítják meg (Vivaldi, Haydn, Mozart). A Wiener Akademie Zenekarát az idehaza sem ismeretlen Martin Haselböck vezényli, az áriákat Kirsten Blaise és Marie Arnet adja elő. A színpadon Malkovich és az énekesnők között valódi drámai interakció bontakozik ki, a produkció különleges és nehezen felejthető hangulata többek között abból is származik, hogy a narrátor szerepe fokozatosan összemosódik Unterweger figurájával. Az önmegsemmisítő szerepjátékok drámájában pedig – gondoljunk csak a Veszedelmes viszonyok című filmre – Malkovich hátborzongatóan otthonosan mozog.