A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából
British Medical Journal – BMJ
Az egykori Porton Down-i vegyifegyver-kísérletekben részt vett brit veteránok halálozása
2009;338:b613
K. M. Venables és munkatársai a Porton Down-i kutatási létesítmény archívuma, a katonai nyilvántartások, az országos népesség-nyilvántartás és egyéb adatok alapján vizsgálták, hogyan alakult annak a 18 276 brit katonának a halálozása és daganatos morbiditása (lásd a következő összefoglalót), aki 1941 és 1989 között egy vagy több alkalommal vegyi fegyver kipróbálásában vett részt a Porton Down-i kutatási létesítményben. A kontrollcsoportot 17 600 olyan veterán alkotta, aki sohasem tartózkodott Porton Downban. A követés 2004-ig tartott. A követési idő (medián: 43 év) alatt a Porton Down-i veteránok 40%-a és a kontrollcsoport 39%-a halt meg. Az összesített halálozás kevéssel (de szignifikánsan) nagyobb volt a Porton Down-i csoportban. A halálokok szerinti összehasonlításban a fertőzéses és parazitás betegségek, a húgy-ivarszervi, a keringési és a külső (nem orvosi) okból bekövetkezett halálesetek aránya volt nagyobb a Porton Down-i veteránok között. Nem volt egyértelmű összefüggés a betegségspecifikus halálozási adatok és a kémiai expozíció típusa (hólyaghúzó, idegrendszerre ható, illetve egyéb vegyi anyagok) között. A halálozás a veteránok mindkét csoportjában kisebb volt, mint az átlagnépességben. A két csoport halálozásának csekély különbségét nem lehet egyértelműen a Porton Down-i kémiai expozíció számlájára írni.
Az egykori Porton Down-i vegyifegyver-kísérletekben részt vett brit veteránok daganatos morbiditása
2009;338:b655
L. M. Carpenter és munkatársai a Porton Down-i vegyifegyver-kísérleti létesítményben kémiai expozíciót szenvedett veteránok daganatos morbiditására vonatkozó adatokat ismertetik a brit ráknyilvántartás adatainak felhasználásával (lásd az előbbi összefoglalót). Kizárták a felmérésből a brit ráknyilvántartás megnyitása (1971. január 1-je) előtt elhunyt veteránokat. A 17 013 Porton Down-i veterán és a 16 520 kontrollszemély daganatos morbiditásában nem találtak különbséget, de a Porton Down-i veteránok körében több volt a rosszul definiált malignus neoplázia, az in situ és a bizonytalan vagy ismeretlen dignitású neoplázia.
Nemkívánatos gyógyszerhatások koraszülés veszélye miatt végzett tokolitikus kezelés során: prospektív kohorszvizsgálat
BMJ 2009;338:b744
R. de Heus és munkatársai Hollandia és Belgium 28 kórházában 1920 egymást követő, koraszülés veszélye miatt tokolitikus kezelésben részesült kismama közreműködésével tanulmányozták a kezelés felfüggesztéséhez vezető nemkívánatos gyógyszerreakciók gyakoriságát. A kismamák közül 1327-en egy ciklusban, 282-en több egymást követő ciklusban kapták a kezelést, 311 kismama kombinált ciklusokat kapott. Súlyos, illetve enyhe nemkívánatos gyógyszerreakció 14-14 esetben fordult elő. A béta-adrenoreceptor-agonisták átlagosan 22-szer, a kalciumantagonisták 12-szer olyan gyakran váltottak ki ilyen reakciót, mint az uterusra specifikus vazopresszin V1a- és oxitocinreceptor-antagonista atozibán. Több gyógyszerrel folytatott tokolitikus kezelés során öt esetben figyeltek meg nemkívánatos gyógyszerreakciót. A szerzők megállapítják, hogy gyógyszerreakciótól különösen a béta-adrenoreceptor-agonisták és a kombinációs tokolitikus kezelések alkalmazásakor kell tartani. Az indometacin és az atozibán egyszer sem okozott súlyos gyógyszerreakciót.
The Lancet
Közel kilencszázezer felnőtt testtömegindexe és betegségspecifikus halálozása: 57 prospektív vizsgálat összevont elemzése
2009;373:1083–1096
A Prospective Studies Collaboration összevont elemzése 894 576, a vizsgálat kezdetén átlagosan 46 éves, nagyrészt nyugat-európai és észak-amerikai vizsgálati alanyra terjedt ki. Az átlagos testtömegindex (BMI) 25 kg/m2 volt, az elemzéseket korrigálták életkor, nem és dohányzási státus szerint. A „fordított kauzalitás” csökkentésére a követés első 5 évét kizárták az értékeléséből. Átlagosan 8 év alatt 66 552 ismert okú haláleset történt (30 416 eset kardiovaszkuláris ok, 2070 diabetes, vese- vagy májbetegség, 22 592 daganatos betegség, 3770 légzőszervi betegség és 7704 eset egyéb ok miatt). Mindkét nemben a 22,5 és 25 kg/m2 közti BMI-hez tartozott a legkisebb halálozás. E tartomány fölött minden 5 kg/m2-es BMI-növekedés az összesített halálozás kb. 30%-os növekedésével járt, döntően a keringési halálozás kb. 40%-os növekedése miatt. Az optimálisnál kisebb BMI-tartományban talált nagyobb halálozásban főként a fokozott légzőszervi és tüdőrák-halálozás tükröződött. Ez a fordított összefüggés sokkal szorosabb volt a dohányosok között, mint a nem dohányzók csoportjában, annak ellenére, hogy a dohányosok cigarettafogyasztása a BMI függvényében kevéssé változott. A szerzők megállapítják, hogy bár más antropometriai paraméterek (haskörfogat, haskörfogat/csipőkörfogat arány) szolgáltatnak bizonyos többletinformációt, a BMI önmagában is erős prediktora a halálozásnak az optimális érték fölötti és alatti tartományban egyaránt. Az átlagos túlélési idő a 30–35 kg/m2 tartományban 2–4 évvel, a 40–45 kg/m2 tartományban 8–10 évvel kisebb az optimálisnál: ez a csökkenés összemérhető a dohányzás hatásával.
Adjuváns kezelés imatinib-meziláttal lokalizált elsődleges gasztrointesztinális stróma tumor (GIST) műtéti eltávolítása után
2009;373:1097–1104
Az American College of Surgeons Oncology Group (ACOSOG) Intergroup Adjuvant GIST Study Team elnevezésű kutatócsoport a véletlen besorolásos, placebokontrollos, kettős vak, III. fázisú klinikai vizsgálat során a betegek egy részét (n=359) napi 400 mg imatinibbel, másik részét placebóval kezelte egy évig a GIST műtéti reszekciója után. Az elsődleges kimeneteli változó a kiújulásmentes túlélés volt. A betegtoborzást idő előtt leállították a szignifikáns hatás igazolódása miatt. Középértékben 19,7 hónapos követés után az imatinib-ágon 30 (8%), a kontrollcsoportban 70 esetben (20%) fordult elő kiújulás vagy halál. Az imatinib szignifikánsan javította a kiújulásmentes túlélést (1 év után 98% vs. 83%). Az adjuváns imatinib-kezelést a betegek jól tolerálták, dermatitis 11, hasi fájdalom 12, hasmenés 10 esetben fordult elő. A vizsgálatot a Novartis is támogatta.
Az epilepszia kialakulásának hosszú távú kockázata gyermekek és fiatal felnőttek traumás agysérülése után
2009;373:1105–1110
J. Christensen és munkatársai az 1977 és 2002 között született dán állampolgárok traumatikus agysérüléseire és epilepsziájára vonatkozó adatokat gyűjtötték ki az országos kórházi betegnyilvántartásból. Az agysérülést szenvedettek epilepsziában való megbetegedésének relatív kockázata enyhe és súlyos agysérülés, valamint koponyatörés esetén 2,22-nak, 7,40-nak, illetve 2,17-nak adódott. Annál nagyobb volt az epilepszia kialakulásának relatív kockázata, minél idősebb korban történt az agysérülés. A 15 évesnél idősebbek enyhe, illetve súlyos agysérülései 3,51-ra, illetve 12,24-ra növelték az epilepszia kialakulásának relatív kockázatát. A nők valamivel hajlamosabbnak tűnnek a gyermek- vagy fiatalkori agysérülést követő epilepsziára, mint a férfiak. A családi kórelőzményben előforduló epilepszia is növeli az agysérülést követően fellépő epilepszia kockázatát.
„Csoportvédelem” a trachoma ellen ismételt tömeges antibiotikum-kezelésekkel: klaszteres véletlen besorolásos vizsgálat
2009;373:1111–1118
J. I. House és munkatársai az etiópiai Amhara 12 közigazgatási egységében egy év alatt négyszer szájon át szedhető azithromycint osztottak szét 1–10 éves gyermekeknek (n=4764); 12 másik közigazgatási egység kontrollként szolgált, itt a vizsgálat után kapták meg a gyermekek (n=6014) a kezelést. Vizsgálták, hogyan változott a 11 éves vagy idősebb, nem kezelt gyermekek és felnőttek szemészeti Chlamydia-fertőzéseinek prevalenciája a vizsgálat kezdetétől a 12. hónapig, illetve hogy a 12. hónap után mekkora volt e fertőzések prevalenciája az intervencióra kiszemelt területeken a kontrollként szolgáló területekhez képest. Az intervencióra kiválasztott (illetve a kontrollként szolgáló) területeken 637 (618) 1–10 éves gyermeket és 561 (550) 11 éves vagy idősebb egyént vizsgáltak. Négy tömeges azithromycin-kezelés után a Chlamydia-fertőzés prevalenciája a gyermekek között 48,4%-ról 3,6%-ra csökkent. A nem kezelt korcsoportban 12 hónap alatt 47%-kal csökkent a fertőzés prevalenciája, és 35%-kal volt kisebb, mint a nem kezelt közösségekben. A szerzők szerint a trachoma elsősorban a gyermekek közvetítésével terjed, és a gyermekek gyakori antibiotikum-kezelésével a közösségekből eliminálható. Védőoltás hiányában ismételt antibiotikum-kezelésekkel lehet egyfajta „csoportvédelmet” (herd protection) megvalósítani.
Journal of American Medical Association (JAMA)
Klinikai kimenetel és fenotípusos expresszió LAMP2 génnel összefüggő kardiomiopátiában
2009;301(12):1253-1259
Az X kromoszómához kötött „lizoszóma-asszociált membránprotein gén” (LAMP2) mutációi fiatalkori kardiomiopátiát okoznak, amely klinikailag hasonlít a szarkoméra-fehérjék mutációjának tulajdonított súlyos hipertrófiás kardiomiopátiához (HCM). Harry J. Maron és nemzetközi munkacsoportja a LAMP2-kardiomiopátia klinikai lefolyását, kimenetelét, fenotípusos expresszióját tanulmányozták. Hét LAMP2-mutációt hordozó fiatal betegen (6 fiú, egy leány, életkor: 7–17 év) vizsgálták a kimenetelt prospektív módon. Átlagosan 8,6 éves követés után, 14–24 éves korra bal kamrai szisztolés diszfunkció alakult ki, és halálos kimenetelű refrakter szívelégtelenség (n=4), hirtelen halál (n=1), abortált szívhalál (n=1) következett be, illetve szívátültetés (n=1) történt. Jellemző volt a betegekre a nagyfokú balkamra-túltengés; két beteg bal kamrai septumának vastagsága 60, illetve 65 mm volt. Hat beteg EKG-görbéjén a kezdetben talált ventrikuláris preexcitációhoz megnövekedett amplitúdójú R- vagy S-hullámok (15–145 mm) és mély, invertált T-hullámok társultak. A boncolás során feltárt kórszövettani elváltozások részben összhangban vannak a lizoszomális raktározási betegség koncepciójával, részben a szarkoméra-fehérjék mutációira visszavezethető HCM képét mutatják. Az eredmények alapján fontos a LAMP2-mutációk korai molekuláris kimutatása, a transzplantáció mérlegelése.
New England Journal of Medecine – NEJM
Intenzív, illetve hagyományos glükózkontroll kritikus állapotú betegek ellátása során: NICE-SUGAR vizsgálat
2009;360:1283–1297
Ausztráliában és Észak-Amerikában intenzív osztályra fölvett és ott előreláthatólag legalább 3 napos kezelésre szoruló betegeket véletlen besorolás alapján intenzív glükózkontroll (vércukorszint célértéke: 4,5–6,0 mmol/l, n =3054), illetve hagyományos glükózkontroll (vércukorszint célértéke: 10,0 mmol/l alatt, n =3050) alá vontak. Elsődlegesen a 90 napon belüli összesített halálozás alakulását vizsgálták. A 90 napos kimenetelt 3010, illetve 3012 esetben tudták megállapítani. A 90-napos halálozás intenzív, illetve hagyományos glükózkontroll mellett 27,5%, illetve 24,9% volt, a különbség szignifikáns. A glükózkontroll és a halálozás közti kapcsolatban nem volt értékelhető különbség a műtéten átesett és a belgyógyászati kezelésben részesült betegek között. Hipoglikémiás epizód sokkal gyakrabban fordult elő intenzív glükózkontroll mellett (a betegek 6,8%-ánál, illetve 0,5%-ánál). A kórházban, illetve intenzív osztályon töltött napok, a gépi lélegeztetés és a vesepótló kezelés napjainak száma hasonlóan alakult a két csoportban.
Körülmetélés a HSV-2-, a HPV- és a szifilisz-fertőzések megelőzésére
2009;360:1298–1309
A. A. R. Tobian és munkatársai 5534 HIV-negatív, 15–49 éves, körülmetéletlen férfi bevonásával vizsgálták a körülmetélésnek a szexuális úton terjedő fertőzések megelőzésében betöltött szerepét. Beválasztáskor a vizsgálati alanyok 61,3%-a szeronegatív volt a herpes simplex-2 vírusra. Közülük 1684 férfit már ekkor körülmetéltek, 1709 főn (a kontrollcsoporton) 2 évvel később végezték el ezt a beavatkozást. A HSV-2-szerokonverzió aránya 24 hónap elteltével az intervenciós és a kontrollcsoportban 7,8%, illetve 10,3% volt, a különbség szignifikáns. A humán papillomavirus (HPV) nagy kockázatot jelentő genotípusainak prevalenciája a két csoportban 18,0%, illetve 27,9% volt, ez a különbség is szignifikáns. A szifilisz előfordulásában nem volt értékelhető különbség a csoportok között. Megállapítható, hogy a körülmetélés (a HIV-fertőzés incidenciájának csökkentése mellett) csökkenti a HSV-2-fertőzés incidenciáját és a HPV-fertőzés prevalenciáját.
A véletlen besorolásos PLCO Projekt prosztatarák szűrésével kapcsolatos időközi halálozási adatai
2009;360:1301–1319
A közlemény a PLCO (Prostate, Lung, Colorectal, and Ovarian, azaz prosztata-, tüdő-, colorectalis és petefészek-) rákszűrési vizsgálat prosztatarák-halálozással kacsolatos eredményeit tartalmazza. Az amerikai vizsgálócsoport 1993-tól 2001-ig tíz központban 38 343 férfit évenkénti prosztatarák-szűrésnek vetett alá, miközben 38 350 férfi a szokásos ellátásban részesült. A szűrésbe vont csoport tagjainak 6 éven át prosztataspecifikus antigén tesztet (PSA-teszt), 4 éven át rektális digitális vizsgálatot ajánlottak fel. Az eredményeket a vizsgálati alanyok és kezelőorvosaik is megkapták, a további vizsgálatokról ők döntöttek. A szokásos ellátásba alkalmanként a más szervezetek ajánlása szerinti szűrővizsgálat is beletartozott. A szűrt csoport együttműködési készsége 85%-os (PSA-teszt), illetve 86%-os (rektális digitális vizsgálat) volt. A PSA-tesztre alapozott szűrés aránya a kontrollcsoportban a vizsgálat első évében 40%, a hatodik évben 52% volt. A rektális digitális szűrővizsgálat aránya 41% és 46% között változott. Hétéves követés után a prosztatarák 10 000 személyévre jutó incidenciája a szűrt és a kontrollcsoportban 116-nak, illetve 95-nek adódott. Kevés (a szűrt csoportban 50, a kontrollcsoportban 44) haláleset történt prosztatarák miatt (2,0, illetve 1,7 haláleset/10 000 személyév). A szűrésnek a prosztatarák-halálozásra gyakorolt hatása nem volt kimutatható.
Rákszűrés és prosztatarák-halálozás: véletlen besorolásos európai vizsgálat (ERSPC)
2009;360:1320–1328
Az 1990-es évek elején indított European Randomized Study of Screening for Prostate Cancer vizsgálatban a prosztataspecifikus antigén (PSA-) teszten alapuló szűrés halálozásra gyakorolt hatását tanulmányozták. Az F. Schröder vezette kutatócsoport hét európai országban 182 000 férfit választott ki, és egyik részükön átlagosan négyévenként PSA-tesztet végeztek. A vizsgálati alanyok túlnyomó többsége az 55–69 éves korcsoportba tartozott. A két csoport összesített halálozását 2006-ig követték, és nem találtak különbséget közöttük. A szűrésre kiválasztott férfiak 82%-a vett részt legalább egy szűrővizsgálaton. A követési idő (medián: 9 év) alatt a szűrt, illetve a kontrollcsoportban 8,2%, illetve 4,8% volt a prosztatarák kumulatív incidenciája. A szűrt csoport prosztatarák-halálozása 20%-kal kisebbnek adódott, mint a kontrollcsoporté. Az adatok szerint 1410 férfin kell PSA-tesztet végezni és 48-cal több prosztatarákban szenvedő férfit kell kezelni egy haláleset megelőzéséhez. A szerzők megjegyzik, hogy a szűrés során sok téves pozitív lelet született, de javasolják az 50 évesnél idősebb férfiak évenkénti szűrővizsgálatát.
Medical Online
