A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából
British Medical Journal – BMJ
Lassítható-e az artériás betegség és a diabétesz progressziója acetil-szalicilsavval és antioxidánsokkal? (a POPADAD vizsgálat)
BMJ 2008;337:a1840
J. Belch és munkatársai 16 skóciai központ 1276, legalább 40 éves, diabéteszes (T1DM vagy T2DM) betegét kezelték napi 100 mg acetil-szalicilsavval és antioxidáns kapszulával, napi 100 mg acetil-szalicilsavval és placebo kapszulával, placebo tablettával és antioxidáns kapszulával vagy placebo tablettával és kapszulával. A betegek boka-kar vérnyomásindexe legfeljebb 0,99 volt, tünetekkel járó kardiovaszkuláris betegségben nem szenvedtek. A két fő kimeneteli végpont közül az egyik a fatális koszorúér-betegséget és stroke-ot, a nem fatális szívinfarktust és stroke-ot, valamint a kritikus fokú ischaemia miatt a boka fölött végzett amputációt, a másik a fatális koszorúér-betegséget és stroke-ot foglalta magába. Az eredmények nem támasztják alá, hogy az acetil-szalicilsav és/vagy az antioxidánsok adagolása a vizsgált populációban előnyös lenne a kardiovaszkuláris események, illetve halálesetek elsődleges megelőzésében.
Láborthesisek és gyógytorna a patellofemorális fájdalom szindróma kezelésében
BMJ 2008;337:a1735
N. Collins és munkatársai Brisbane-ben (Ausztrália) 179 beteget (köztük 100 nőt) kezeltek 6 hétnél hosszabb ideje fennálló patellofemorális fájdalom miatt. Az egyik csoport láborthesiseket kapott, a másikban talpbetéteket alkalmaztak, a harmadikban multimodális gyógytornával kezelték a betegeket, a negyedikben láborthesisek és gyógytorna együttes alkalmazásával igyekeztek elősegíteni a gyógyulást. A globális javulást, az előző héten tapasztalt tipikus és legsúlyosabb fájdalom erősségét, az elülső térdízületi fájdalom skála szerinti pontszámot, valamint a funkcionális index kérdőív eredményét értékelték a 6., 12. és 52. héten. A láborthesisek rövid távon (elsősorban 6 hét után) kedvezőbbek voltak a talpbetéteknél. Nem volt különbség a láborthesisekkel és a gyógytornával kezelt, illetve a csak gyógytornával és a gyógytornával és orthesisekkel kezelt csoport között. Mind a négy csoportban klinikailag jelentős javulás következett be 52 hét alatt. A szerzők megállapítják, hogy rövid távon az előre gyártott orthesisek gyorsíthatják a gyógyulást.
Hasi aorta aneurysmával kapcsolatos események a Women’s Health Initiative betegei között: prospektív, megfigyeléses kohorszvizsgálat
BMJ 2008;337:a1724
Az F. A. Lederle vezette munkacsoport 40 USA-beli centrum 161 808 posztmenopauzás betegét követte átlagosan 7,8 éven át. Összesen 184 nő esett át hasi aorta aneurysmával kapcsolatos eseményen (helyreállító műtét vagy ruptura). Az eredmények megerősítik, hogy a klinikailag jelentős hasi aorta aneurysma szoros pozitív korrelációt mutat az életkorral és a dohányzással, illetve negatív korrelációban áll a diabétesszel. A korábbi és a jelenlegi dohányzás, valamint a korábban elszívott cigaretták mennyisége mind független kockázati tényezőnek bizonyult. A fentieken kívül növelte a hasi aorta aneurysmával kapcsolatos események kockázatát a nagyobb testmagasság, a hypertonia, a koleszterin-csökkentő kezelés, a koszorúér-betegség és a perifériás artériák betegsége; csökkentette a kockázatot a posztmenopauzás hormonterápia.
The Lancet
A WHO költségvetési forrásainak elosztása
Lancet 2008;372:1563–1569
D. Stuckler és munkatársai összevetették az Egészségügyi Világszervezet (WHO) költségvetési ráfordításait a betegségek okozta terhekkel (halálozással és rokkantsággal korrigált életévekben számolva) az 1994-95-től 2008-09-ig terjedő időszak adatai alapján. Két WHO-régiót (nyugati csendes-óceáni térség, Afrika) hasonlítottak össze abból a szempontból, hogy a WHO-ráfordítások követték-e a terhekben bekövetkezett változásokat. A WHO 2006-07-ben teljes költségvetésének 87%-át fordította a fertőző betegségekre, 12%-át a nem fertőző betegségekre, kevesebb mint 1%-át a sérülésekre és az erőszak következményeire. A ráfordítások megoszlása hasonló volt Afrikában, ahol a halálozásért 75%-ban a fertőző betegségek felelősek, és a nyugati csendes-óceáni térségben, ahol a halálesetek háromnegyede nem fertőző betegségekre vezethető vissza. A fertőző betegségek túlsúlya különösen a WHO rendkívüli költségvetésében volt feltűnő, amely az utóbbi időben nagymértékben nőtt, s amelynek elosztása az adományozókon múlik. A tagállamok által demokratikusan elosztott rendes költségvetés nem növekedett ebben az időszakban. A 2008 novemberében Bamakóban (Mali) egészségügy-miniszterek, jótékonysági és egyéb nemzetközi szervezetek képviselőinek részvételével tartandó konferencia, melynek témája az egészségügyi kutatások prioritásainak áttekintése, jó alkalom annak megvitatására, miként lehetne mérsékelni az aránytalanságokat.
Változó malária-mutatók Gambiában: retrospektív elemzés
Lancet 2008;372:1545–1554
S. J. Ceesay és munkatársai adatokat gyűjtöttek arról, hogyan alakult a malária miatt kezelt fekvőbetegek száma, a maláriával összefüggő halálozás és a mikroszkópos vérvizsgálatok száma egy kórházban 9 év alatt, illetve négy egészségügyi létesítményben 7 év alatt, 2007 decemberéig. Az egyes létesítményekben 2003-tól 2007-ig a maláriára pozitív vérvizsgálatok száma 50–85%-kal, a malária miatt szükségessé vált kórházi felvételek száma 27–74%-kal, a maláriával összefüggő halálozás 90–100%-kal csökkent. Az egyik létesítményben 2004 óta a bármely okból kórházba felvett gyermekek hemoglobinszintje átlagosan 12 g/l-rel, a malária miatt kórházba került gyermekek átlagéletkora 3,9 évről 5,6 évre nőtt. Eszerint eredményesek voltak a nemzetközi erőfeszítések, amelyeknek köszönhetően 2003-tól nagy lendületet kapott a terhes nők és az 5 évesnél fiatalabb gyermekek malária elleni kezelése, és ma már Gambiában elérhető célnak látszik a malária eliminálása.
A malária transzmissziójában megfigyelt csökkenés hatása a morbiditásra és a mortalitásra a kenyai Kilifiben
2008;372:1555–1562
Mivel egyes epidemiológiai vizsgálatokból arra lehetett következtetni, hogy a malária transzmissziójának csökkenésével a súlyos malária morbiditása és mortalitása átmenetileg akár növekedhet is, W. P. O’Meara és munkatársai megvizsgálták, hogyan alakultak a malária epidemiológiai jellegzetességei a kenyai Kilifiben 1990 és 2007 között, miközben csökkent a transzmisszió intenzitása. Több mint 61 000 kórházba felvett gyermek klinikai adatait és vérvizsgálati leleteit dolgozták fel. A vizsgált időszakban az 1000 gyermekre jutó, malária miatti kórházi felvételek száma 18,43-ról 3,42-ra csökkent. A cerebrális malária incidenciája kezdetben növekedett, a malária halálozása azonban mindvégig csökkent, részben a súlyos maláriával összefüggő anémia incidenciájának csökkenése, részben a nem súlyos malária miatt kórházba került gyermekek kedvezőbb túlélési adatai miatt. A parazita előfordulásában, a malária miatt kórházba került gyermekek átlagéletkorában és a cerebrális malária gyakoriságában 10 évvel korábban kezdődött a kedvező irányú változás, mint a maláriával összefüggő hospitalizációban. A transzmisszió változása tehát nem feltétlenül vezet azonnal a betegség incidenciájának csökkenéséhez, de a longitudinális adatok alapján a transzmisszió csökkenése a morbiditásban és a mortalitásban átmenetileg sem okoz növekedést.
New England Journal of Medecine – NEJM
Nagyon kis születési súlyú csecsemők korai inzulinkezelése: véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálat
2008;359:1873–1884
Mivel a nagyon kis születési súlyú csecsemők hyperglykaemiája kedvezőtlenül befolyásolja a morbiditást és a mortalitást, K. Beardsall és munkatársai 195 koraszülöttet egy hétig folyamatos inzulinkezelésben részesítettek (0,05 E/ttkg/óra inzulin 20%-os dextróz adása és folyamatos vércukorszint-monitorozás mellett), a kontrollcsoport 194 újszülöttje a szokásos neonatális gondozásban részesült. Elsődleges végpontként a halálozást, másodlagos végpontként a morbiditást rögzítették a szülés várt időpontjában. A vizsgálatot idő előtt lezárták, mert bár az inzulinkezelés csökkentette az átlagos vércukorszintet és az első héten mért testtömegcsökkenést, növelte a hypoglykaemiás epizódok (vércukorszint <2,6 mmol/l több mint 1 órán át) gyakoriságát és a 28. napon megállapított halálozást. Az elsődleges és a másodlagos végpontban nem volt értékelhető különbség a két csoport között.
Agresszív, illetve konzervatív fényterápia rendkívül kis születési súlyú újszülötteknek
2008;359:1885–1896
B. H. Morris és munkatársai véletlen besorolás után 1974 1 kg-nál kisebb születési súlyú újszülöttet 12–36 órával születése után vagy agresszív, vagy konzervatív fényterápiában részesítettek. Az elsődleges végpont a halálozást és az idegrendszeri károsodást foglalta magába, utóbbit az esetek 9%-ában a kezelési mód ismeretében, 91%-ban vakon állapították meg. Az agresszív fototerápia szignifikánsan csökkentette a szérum bilirubinszintjét a konzervatív fénykezeléshez képest (120 vs. 168 µmol/l), de az elsődleges végpontban nem okozott szignifikáns csökkenést (52% vs. 55%). Az idegrendszeri károsodás kockázatát értékelhetően csökkentette az agresszív fototerápia (26% vs. 30%), ám az 500–750 g születési súlyú újszülöttek körében szintén értékelhetően növelte a halálozás kockázatát (39% vs. 34%).
Örökletesen emelkedett C-reaktív protein szint és ischaemiás érrendszeri betegségek
2008;359:1897–1908
J. Zacho és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a C-reaktív protein (CRP) emelkedett szintjével járó CRP-genotípusok növelik-e az ischaemiás érrendszeri betegségek kockázatát. Összesen 2238, ischaemiás szívbetegségben (ISZB) szenvedő beteget 4474 kontrollszeméllyel, illetve 612, ischaemiás cerebrovaszkuláris betegségben (ICB) szenvedő beteget 1224 kontrollszeméllyel hasonlítottak össze. A nagy érzékenységű CRP-meghatározáson (hsCRP) kívül négy CRP-polimorfizmus genotípus-vizsgálatát végezték el. A magas (>3 mg/l) hsCRP-szint 1,6-szorosára (ISZB), illetve 1,3-szorosára (ICB) növelte az ischaemiás betegség kockázatát az alacsony (<1 mg/l) hsCRP-szinttel szemben. A különféle CRP-genotípus-kombinációk maximálisan 64%-kal magasabb CRP-szinttel jártak együtt, ez pedig – ok-okozati összefüggést feltételezve a CRP-szint és az érrendszeri betegség között – elméletileg az ischaemiás betegségek kockázatának maximálisan 32%-os (ISZB), illetve 25%-os (ICB) növekedésével járhatott volna együtt. Valójában a magasabb CRP-szinttel járó genotípus-kombinációk nem növelték szignifikánsan az ISZB és az ICB kockázatát. Az eredmények nem támasztják alá, hogy oksági összefüggés lenne az emelkedett CRP-szint és az ischaemiás érrendszeri betegségek kialakulása között.
Immunmodulációs kezelés humán rekombináns glutaminsav-dekarboxilázzal és az inzulinelválasztás alakulása kezdődő 1-es típusú diabéteszben
2008;359:1909–1920
A glutaminsav-dekarboxiláz (GAD) 65 kD molekulatömegű izoformája az 1-es típusú diabéteszben (T1DM) szenvedő betegek egyik fő autoantigénje. J. Ludvigsson és munkatársai vizsgálatában 70, 10–18 éves T1DM-beteg közül (éhomi C-peptid-szint >0,1 nmol/l, kimutatható GAD-autoantitestek) 35 főnek 20 µg GAD-alum (alum-formulated GAD) készítményt tartalmazó injekciókat, 35 főnek placebót adtak véletlen besorolás után az 1. és 30. napon, immuntolerancia kiváltása céljából. A vizsgálat során hat alkalommal, 30 hónapon át vegyes étrenddel stimulációs tesztet végeztek a (C-peptid-szint alapján mért) reziduális inzulinelválasztás megítélésére. Az inzulinelválasztás mindkét csoportban folyamatosan csökkent. A GAD-alum-csoportban 30 hónap alatt szignifikánsan kisebb mértékben csökkent az éhomi C-peptid-szint és nagyobb volt a stimulált inzulinelválasztás, mint a placebocsoportban. A GAD-alum nem fejtett ki védő hatást abban az alcsoportban, amelyben legalább 6 hónappal az 1-es típusú diabétesz kezdete után történt a kezelés. A szerzők szerint a GAD-alum lassíthatja a reziduális inzulinelválasztás csökkenését újonnan kezdődő 1-es típusú diabetes mellitusban, bár a betegek inzulinszükségletét nem befolyásolta.
Medical Online
