Egyetemi programkavalkád Debrecenben

Egyetem Tér, Unipass-Alumni Színpad, SET Központ, Fun Zone, Debreceni Egyetem Színpad – több helyszínen is várja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem a Campus Fesztiválon, július 22-től 25-ig. A látványos kísérletek, játékok mellett ismeretterjesztő és szórakoztató beszélgetések, előadások, valamint a hazai zenei élet sztárjai is helyet kapnak a programkínálatban és a felvételizők idén az egyetemi fesztiválhelyszín Pont iDE Partiján várhatják a ponthúzást.

A tavalyi sikeres debütálás után idén is a SET Központ ad otthont az orvos- és egészségtudományi standok többségének. Nyolcan kapnak itt helyet, emellett az Egyetem Tér 12 faházában 24 egyetemi egység mutatja be a Debreceni Egyetem oktatási és kutatási tevékenységét izgalmas és játékos formában. Az Egyetem Tér saját színpadán, az Unipass-Alumni Színpadon pedig számos érdekes beszélgetéssel és előadással várjuk az érdeklődőket. A kínálatban a többi között a növénybiológia és az agrárinnováció, a tudás, a tudomány karrierépítésben betöltött szerepe, a képmáshoz való jog vagy éppen a matematika világformáló jelentősége is szerepel – sorolta Rőfi Mónika, az egyetemi fesztiválprogramokat szervező Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ igazgatója.

Az Egyetem Tér fesztiválhelyszín ad otthont csütörtök este a Pont iDE Partinak is, ahol a felvételizők 20 órakor együtt izgulhatják végig a ponthúzás pillanatait, a Debreceni Egyetem legújabb gólyáit pedig az intézmény vezetői köszöntik. Akik bejutnak az egyetemre, meglepetés ajándékra számíthatnak!

Az Egyetem Térre napközben betérőkre számtalan emlékezetes élmény vár. Készíthetnek például DNS-koktélt, majd abból menő nyakláncot, bekapcsolódhatnak az immunológiai PhD-szimulátorba, aminek csúcspontjaként minden sikeres résztvevő megkapja saját „Campus PhD” oklevelét, valamint immunológiai témájú ideiglenes tetoválással is gazdagodhat. Megnyílik a HolnapMűhely is, ahol a látogatók a jövőjükkel kapcsolatos vision boardokat készíthetnek, a Dixit játék inspirációjára egyedi, jövőhöz kapcsolódó asszociációs és beszélgetős kártyákat tervezhetnek.

A SET Központban kialakított Egészségpontban mindeközben szemészeti és hallásszűrés, ultrahang-tanácsadás, bőrgyógyász, gyógyszerészi kavarás és Inbody testösszetétel-mérés lesz, itt találják majd a Teddy Maci Kórházat a gyerekek, de itt kap helyet a NeurotechEU virtuális múzeuma is.

Előfordulhat, hogy az alkalmazott antibiotikumok hatása a jövőben csökken vagy teljesen elvész? A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Egy Egészség Intézetének vezetője, Kardos Gábor az antibiotikum-rezisztencia okairól, elterjedtségéről, veszélyeiről beszél majd, valamint arról is szó esik, milyen megoldási lehetőségek vannak a gyógyszerek hatékonyságának megőrzésére.

A teljes információ az egyetem honlapján

Fotó: DE
Fotó: DE

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...