A tumorellenes kezelés hatása a későbbi pszichoszexuális életre
A gyermekkorukban neurotoxikus kezelésben részesült ráktúlélők esetében nagyobb az esély a pszichoszexuális élet későbbi zavarára. A klinikusoknak a diagnózis mellett a romantikus és szexuális problémákat is fel kellene mérniük a gondozás során, írja a Cancer című szaklap tanulmánya.
Vicky Lehmann és munkatársai (Ohio State University) az American Cancer Society lapjában számoltak be eredményeikről, miszerint azok a ráktúlélők, akik gyermekkorukban neurotoxikus kezelésben részesültek, felnőtt korukban kevesebb eséllyel találnak maguknak szexuális partnert. Kisebb eséllyel sikerül párkapcsolatot kialakítaniuk, és kevesebb eséllyel lesz gyermekük (Psychosexual Development and Satisfaction in Long-Term Survivors of Childhood Cancer: Neurotoxic Treatment Intensity as a Risk Indicator). A kutatók emellett azt is megállapították, hogy a pszichoszexuális fejlődésben kevesebb lépcsőfokot teljesített ráktúlélők nem egyértelműen voltak elégedetlenebbek szexuális életükkel, mint a kontrollcsoport tagjai: azok a ráktúlélők, akik párkapcsolatban éltek, kisebb pontszámot kapott szexuális életükkel is olyan elégedettek voltak, mint az életüket szexuális szempontból többre értékelő kontrollcsoport tagjai.
A gyermekkori rákellenes kezelés súlyosan károsíthatja a fejlődő agyat, írják közleményükben a kutatók, és megmaradó neurokognitív zavart okozhat, ami hozzájárul ahhoz, hogy a ráktúlélők a későbbiekben a szociális interakciók során számos nehézséget tapasztalnak. Ennek a része az is, hogy felnőtt korukban a hasonló kezelésen át nem esett, egészséges populációhoz képest nehéz a számukra a romantikus és szexuális kapcsolatok kezdeményezése. A pszichoszexuális fejlődés része, hogy megteszünk bizonyos fejlődési lépcsőfokokat, megtörténik pl. a szüzesség elvesztése, elkötelezett kapcsolatot alakítunk ki, majd gyermeket hozunk a világra, fejti ki Lehmann. Mindezek a serdülő és fiatal felnőtt kor normatív részét alkotják, azonban nemcsak a lépések megtétele a fontos, hanem az is, hogy az illető mennyire elégedett ezek eredményeképpen. A gyermekkori rákot túlélők esetében azonban ezekkel a kérdésekkel alig foglalkozik a tudomány, hangsúlyozza a gyermekgyógyász.
Vizsgálatukban Lehmann és munkatársai 144 gyermekkori rákot túlélt fiatal felnőttet és 144 illesztett kontrollt kérdeztek ki pszichoszexuális fejlődésükkel, szexuális elégedettségükkel és párkapcsolati státuszukkal kapcsolatos elégedettségükről. A vizsgálati alanyok 20 és 40 éves kor közöttiek voltak, és rákdiagnózisuk felállítása óta 5–34 év telt el. A kutatók ezen kívül a vizsgálati alanyok korábbi kezelési adataihoz is hozzáfértek, és osztályozták a kapott kezelések neurotoxicitási fokát.
Az eredmények szerint a ráktúlélőknek kevesebb szexuális partnerük volt életük során, mint a kontrollcsoport tagjainak. Az agytumor miatt kezelt betegalcsoport tagjai, valamint a nagy dózisú neurotoxikus kezelésben részesültek alcsoportja esetében volt a legkisebb az esélye a pszichoszexuális fejlődési lépcsők teljesítésének. A neurotoxikus kezelés dózisa összefüggést mutatott a pszichoszexuális fejlődés zavarának súlyosságával. A volt betegek elégedettsége azonban nem szexuális életük minőségétől függött, hanem attól, hogy sikerült-e párkapcsolatot kialakítaniuk.
A kutatók javaslata szerint ki kellene dolgozni egy olyan osztályozási rendszert, amivel értékelni lehetne a gyermekkori rákellenes, neurotoxikus kezelések pszichoszexuális fejlődést károsító hatását, és ki kellene szűrni azokat, akik esetében nagyobb a rendellenesség kialakulásának esélye. Az osztályozási rendszert a klinikusok is használhatnák, és a veszélyeztetetteket pszichológushoz utalhatnák.
