hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés

 

A tehetségnek nincs neme

A nemzetközi nőnap kiváló alkalom arra, hogy ünnepeljük a tudomány területén alkotó nőket, ugyanakkor rávilágítsunk a nemek közti szakadékra is, amely napjaink tudóstársadalmát jellemzi. Az UNESCO jelentése szerint a világ kutatóinak csupán 33%-a nő[1]. Ez az adat éles kontrasztban áll azzal, hogy az egészségügyi és szociális dolgozók csoportjának viszont a 70%-át teszik ki a nők, akik 11%-kal kevesebbet keresnek férfi társaiknál[2]. Az EIT Health elkötelezetten támogatja a nemek közötti diverzitást és az egészségügyi innovációs szektorban alkotó nőket.

Az elmúlt években jelentős figyelmet kapott a nemek közötti egyenlőtlenség kérdésköre, és egyre több kezdeményezés jött létre azzal a céllal, hogy kiegyenlítse a mérleget. Ám annak ellenére, hogy az utóbbi években több lány számára lett elérhető a felsőoktatás[3], a tudományos világban még mindig óriási a nemek közötti szakadék. Az UNESCO felmérése szerint a világ kutatóinak csak 33%-a nő, pedig a felsőoktatásban tanulók között a nemek eloszlása viszonylag kiegyensúlyozott; az egyetemi alapképzésben tanulóknak a 45%-a, a mesterképzésben résztvevők 55%-a és a PhD programot végzők 44%-a nő[4]. Ha tudományos karrierről van szó, a nemi szerepekhez fűződő sztereotípiák, a gyerekvállalás és az anyaság mind hozzájárulnak a nők hátrányos megkülönböztetéséhez. Ez többek között olyan programokkal változtatható meg, amelyek a diverzitás népszerűsítésére törekednek és a női szerepek fontosságát hangsúlyozzák a tudományos világban.
 

 
Az idei EIT Health Women Entrepreneurship Bootcamp programjának célja, hogy összekösse a nők által vezetett vagy társvezetett start-upokat mentorok és befektetők hálózatával. A héthetes program során – amelynek négy helyszíne Galway, Coimbra, Barcelona és London lesz – intenzív tréninggel, mentorálási és kapcsolatkötési lehetőségekkel segítik a jelentkezőket. A start-upok jelentkezését március 16-áig várják a szervezők.
 
Női vállalkozók Magyarországon
 
A Mastercard Női Vállalkozói Indexe[5] 2017-ben összesen 5 régióban, Ázsiában, Európában, Amerikában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, összesen 57 országban vizsgálta a női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozásokat. A kutatás alapján Magyarországon a női vállalkozások aránya 28,1%, vagyis szinte minden harmadik cég tulajdonosa vagy vezetője nő; ebben a tekintetben világviszonylatban a 12. helyen áll hazánk. Ám a kutatásból az is kiderült, hogy ha azt vizsgáljuk, hogy a nők a férfiakhoz képest mennyire könnyen jutnak pénzügyi támogatáshoz, mennyire segítik őket vállalkozói programok vagy mennyi megtakarításuk van, akkor Magyarország az eredménytábla végére szorul: csupán a 43. helyen áll a listában.
 
Annak ellenére, hogy még sokat kell tenni a szakadék bezárásához, Magyarország nem szenved hiányt pozitív példákban sem, hiszen számos ígéretes, nők által vezetett start-upot találunk magyar viszonylatban is; ilyen például az e-Fásli. Az e-Fáslit Szegedi Melinda még gimnazistaként kezdte fejleszteni, mivel addig nem létezett olyan eszköz, amely a precízen beállított hőmérsékletet órákig képes lett volna megtartani a beteg testrészeken. Az e-Fásli előnye, hogy a Peltier-elven működő TEC (thermoelectric cooler) segítségével folyamatosan 25 és 45 fok között tudja tartani a bőr hőmérsékletét.
 
„17 évesen vettem részt Heidelbergben az EIT Health képzésén, ahol több inspiráló női vezetővel is találkoztam, ez pedig segített elindítani azon az úton, hogy felnőjek egyes vezetői feladatokhoz. Ahogy látom, világszerte és itthon, Magyarországon is rengeteg olyan közösség van, ahol női vállalkozók segítik egymást” – mondta Szegedi Melinda.
 
„Jóllehet, Európa lakosságának több mint felét a nők teszik ki, de csupán a 34,4%-uk vállalkozó, azon belül pedig csak 30%-uk áll egy-egy start-up élén. Támogatni szeretnénk az innovatív ötletekkel rendelkező nőket álmaik megvalósításában, és segíteni fogjuk sikeressé tenni az egészségügyi megoldásokat fejlesztő start-up cégeket. Közösen képesek leszünk a nőket megfelelő módon képviselni a tudományos innovációk területén – egészítette ki Tóth Mónika.
 
(forrás: PRo Kommunikációs Kft., EIT Health InnoStars)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink