hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés

 

Európai egészségügyi projekteket támogat az EIT Health

Az EIT Health több mint egymillió eurót szán 2021-ben az innovatív európai egészségügyi projektek támogatására a RIS Innovációs Program keretében.
A szervezet harmadik éve menedzseli a RIS Innovációs Programot azzal a céllal, hogy ígéretes egészségügyi kezdeményezéseket támogasson Kelet-, Közép- és Dél-Európán belül, többek között Magyarországon is. 2019-2020-ban a verseny keretében összesen 2 millió euróval segített 28 ígéretes, innovatív egészségügyi projektet.
 
Az EIT Health RIS Innovációs Program célja, hogy olyan egészségügyi fejlesztések létrehozásában működjön közre, amelyek mérsékelt innovációs potenciállal rendelkező területekről - Közép, Kelet- és Dél-Európából – érkeznek. Az elmúlt két évben Romániából és Szlovéniából hat, Olaszországból, Portugáliából és Horvátországból három, Észtországból, Szlovákiából, Görögországból, Csehországból, Lettországból és Litvániából pedig egy-egy start-up nyert el támogatást a verseny keretében. Az EIT Health RIS Innovációs Programban minden kiválasztott konzorcium pénzügyi támogatást kap, képzési programban vesz részt, emellett kiemelkedő európai szakértők mentori támogatását élvezi, valamint megismerkedhet Európa magas presztízsű egészségügyi szereplőivel és szakértőivel, akik segítik tovább fejleszteni az projektjüket.
 
"A koronavírus-járvány rávilágított az egészségügyi ellátó rendszerek társadalmi jelentőségére és sérülékenységére. Az egészség megőrzése és helyreállítása kiemelten fontossá vált a döntéshozók és a lakosság számára egyaránt. Kulcsfontosságúnak érezzük azt a feladatunkat, hogy támogassuk azokat az ígéretes egészségügyi fejlesztéseket, amelyek innovatív megoldásaikkal hatékonyabbá tehetik a megelőzést és gyógyítás folyamatát. Célunk, hogy az innovátorok következő generációját támogassuk új egészségügyi vállalkozások létrehozásában" - mondta Tóth Mónika, az EIT Health InnoStars RIS programmenedzsere.
 
2019-ben a támogatott projektek 33%-a a big data, felhő alapú megoldások, mobilalkalmazások és platformok létrehozására irányult, ez a szám 2020-ra csaknem 40%-ra nőtt. Ez a tendencia a globális trendre reflektál: az egészségügyi szolgáltatók hatalmas mennyiségű adatot hoznak létre nap mint nap, ezért fontos olyan megoldások keresése, amelyek képesek elemezni és hasznosítani ezeket a rendkívül értékes egészségügyi adatokat. Ezenkek a megoldásoknak a jelentősége a jövőben egy nő, hiszen jelentős terhet vehetnek le az amúgy is leterhelt egészségügyi dolgozókról. Az elmúlt évben a támogatott csapatok fele olyan új egészségügyi megoldásokat dolgozott ki, mint például a pikkelysömör otthoni kezelésére szolgáló UVB LED-es megoldás vagy az májsejtek (hepatociták) aktív 3D sejttenyésztési rendszere, mely a gyógyszerkutatásokat támogatja.
 
Azok, akik érdeklődnek a programban való részvétel iránt, ezen a linken keresztül nyújthatják be pályázataikat 2020. október 15. és 2020. november 15. között.
(forrás: EIT Health)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink