A szegedi Grand Café

Helyek

Először markáns illatélményben részesültem: vaníliás pipadohány füstje csapott meg. A látvány is hamar levett a lábamról: a kávézó falai hangulatos, fekete-fehér képkiállítással fogadtak. Régi reklámok, jelenetek egy-egy filmből, színészportrék. A kedvencem, Audrey Hepburn tekintete – jól ismert őzikeszemével most azt lesi, ki mit fogyaszt. Hátul olykor egy-egy dzsessz-szám hangzik fel, finom bossa nova, gyakran Edith Piaf is. Az Alföld közepén, a belvárosban, a Deák utca 18-ban. A szegedi Grand Café.

A név persze önmagában még semmire sem garancia. A bizonyosság a hely szellemiségében lakik. A működtető álmaiban, és abban, ahogy a kávéház- és mozilátogató közönség, valamint a meghívott alkotók, irodalmárok, képzőművészek, zenészek a szegedi „művészmozi-létet”  hétköznapi történéssé fabrikálják. Mondom, nélkülözhetetlen volt mindehhez három nő álma, akiknek egyike egy felsőoktatási kollégium igazgatója is. Erdélyi Ágnes bölcsészkart végzett tanárember, aki – elmondása szerint – majdnem profi módon megtanult gazdálkodni. (A másik két alapító: Szabó Éva Andrea, aki korábban a csongrádi mozi munkatársa volt és Nagy Mária, aki a főiskola után Budapestről költözött Szegedre, hogy a vállalkozás elindításánál jelen lehessen.)

Virágzó, népszerű kulturális találkozóhely ez az art mozi Szegeden. Színtere a délutáni kávézásnak, az esti mozizásnak, az éjszakai kocsmai életnek – immár nyolc éve. És szívet melengető, amikor egy kiállításmegnyitón vagy hangversenyen tanár és diákja összefut, s eszmét cserél a látottakról-hallottakról.

Emlékezetes maradt a Café Debussy-estje: egy fuvolista, egy zongorakísérő és egy énekes bűvölte el a hatvanhárom férőhelyes mozi közönségét. A zenés számok között szimbolista költők versei hangoztak el, miközben a falra korabeli képeket vetítettek, hogy a nézők vizuális kíváncsiságát is kielégítsék.