A rák nem civilizációs átok
Magyar kutatók elméleti modellel írják le a megújuló szövetek belső dinamikáját. Ez segít értelmezni, hogyan védekezünk a rák ellen, írja az Index.
Az MTA-ELTE Lendület Biofizikai Kutatócsoport, illetve az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoport vezetői, Derényi Imre és Szöllősi Gergely János a Nature Communications folyóiratban közölték matematikai modellre alapozott okfejtésüket, mely szerint az evolúció a daganatos elfajulás kockázatát a megújuló szövetek hierarchikus szervezésével, és ezen keresztül a sejtosztódások számának minimumon tartásával igyekszik mérsékelni, számol be az Index.
A daganatok megjelenésének kockázata ugyanis nem az életkorral, hanem az a sejtek generációinak számával függ össze, vagyis azzal, hogy sejtjeink hány osztódás után érik el működőképes végállapotukat. Derényi és Szöllősi annak a kérdésnek eredt nyomába, hogy optimális esetben hány osztódással – és milyen struktúrában – hozhatók létre az emberi test szöveteinek sejtjei, és a valós helyzet mennyire áll közel ehhez az optimumhoz.
A kutatók vizsgálatai azt mutatták, hogy az optimális megoldás hierarchikus szöveti struktúrát jelent, ahol a hierarchia különféle rétegei más és más módon és gyakorisággal osztódnak. Szövetmodelljükben a hierarchia legalsó szintjén őssejtek állnak, amelyek semmilyen specializált feladatot nem látnak el, ellenben állandó utánpótlást biztosítanak a rendszer számára. A hierarchia legfelső szintjét pedig azok a véglegesen elkötelezett sejtek alkotják, amelyek a szövet tényleges funkcióit ellátják, ellenben osztódásra már nem képesek, és rövid pályafutásuk végeztével utód nélkül elpusztulnak.
A modell eredményei arra is utalnak, hogy a megújuló szövetek jóval több, differenciáltsági fok szerint elkülöníthető réteget tartalmazhatnak, mint ahányféle sejt bennük alaktani alapon megkülönböztethető.
Egyre több kutatási eredmény utal arra, hogy – bár számos környezeti tényező, például a dohányzás rákkeltő hatása megkérdőjelezhetetlen – a rák nem civilizációs átok, hanem hatszázmillió éves evolúciós örökség, amelyet egészen azóta hordozunk magunkkal, hogy egysejtű őseink a magányos lét feladása mellett döntöttek.
