A patkány évétől a szétcsúszásig
Hogyan jutottunk el a patkány évétől a szétcsúszásig, avagy mit köszönhetünk a mindenkori egészségügyi vezetésnek, a Tízparancsolatnak vagy az orvosi kamarának? Kincses Gyula gyorselemzése a Mancs-blogon.
(...) A miniszter nem a professzor, a nagy tekintélyű orvos-vezető szerepét vette magára, hanem visszatért a „nagyvizites” polihisztor nemzettudor tetszelgő szerepébe, és az egészségügy területén nem hozta el a várt reményt a megújulásra. Szűk fél év után még nincs program, de alapvető irányok sem tisztázottak, vagy ha mégis, akkor bizonytalan miniszterelnöki megrendelések alapján találgatunk csupán. (Lásd a köz és magán szétválasztásának misztériumát.) És az egyetlen hiteles politikai program, a költségvetés azt üzeni, hogy az egészségügy megint nem prioritás. Villámgyorsan elkészültek a nagy nemzeti programok, de ezeket senki nem látta. Erkölcsi iránymutatásként és a népegészségügyi program alapjaként a tízparancsolatot kaptuk. Abban egyetértek a miniszterrel, hogy az egészséges életmód egyik alapja a szabálykövetés, de konkrét népegészségügyi akcióprogramok a tízparancsolatból csak igen lazán és nagy képzeletszabadsággal vezethetők le. (...)
A Biblia nem tesz említést előzetes szakmai konzultációkról, társadalmi vitáról, befogadott módosító indítványokról. Megkaptuk a kőbe vésettet, tessék aszerint élni. Ugyanezt csinálja most a miniszter is, de ő még azt sem mindig mondja meg, mi van a kőtábláján. A minisztérium, ha működik, akkor is csak fekete dobozként, azaz az előterjesztések titkosak, és a miniszter, ha nyilatkozik is, verbális angolnaként csúszik ki a kérdések szorításából. Elszórt félmondatok szerint olyan alapvető kérdések kerülnek a közeljövőben szakmai és társadalmi vita nélkül eldöntésre, mint hogy véglegesen kettészakad-e az egészségügy, megszűnik-e az ingyenes ellátás, kétszintűvé válik-e a kötelező egészségbiztosítás. Ismert, megvitatható program tehát nincs, van helyette totális szétesés. (,,,)
A kardiológiai intézet botrányos esete jól mutatja, milyen közállapotok vannak az egészségügyben. Miközben a két nagyvad (a főigazgató és a szívsebész) vívja élet-halál harcát, ennek az orvosbárós-hálapénzes rendszernek minden szennyét önfeljelentően a nyakunkba öntötték. Igen, két „nagyvad” vívja élet-halál harcát, de egy beteg halt bele. Hogy kinek a hibájából, azt soha nem fogjuk megtudni, de azt látjuk, hogy a két nagyember belharca az egész egészségügybe vetett közbizalmat ássa alá. És mit lép erre az orvosi kamara? Bő kétéves vizsgálatot ígér. (Báró a bárónak nem vájja ki a szemét.)
Lássunk tisztán: fél év alatt még Kásler Mikós sem lett volna képes előidézni mindezt, ebben benne van az elmúlt 30 év összes kormányának nem cselekvése, politikai gyávasága és elvont forrása. De mostanra eljutottunk oda, hogy már nincs hely a szőnyeg alatt. Vagy inkább: valaki ellopta a szőnyeget is, és minden egyszerre napvilágra került. (...) az ágazat mély válságban van, és csökken az egészségügy, az orvosok társadalmi megbecsülése, hitele. Ez pedig nemcsak az egészségügyi dolgozók számára fáj, hanem a betegeknek is legalább annyira rossz, hiszen bízni, gyógyulni szeretnének. Úgy tűnik, az ágazat hiába vár irányra, kívülről kapott erkölcsi és szervezeti megújulásra. Egyetlen elvi esélyünk, ha a szakma maga veszi kezébe a sorsát.
Ehhez ki kell kényszeríteni, hogy az orvosok társadalmi (anyagi és erkölcsi) megbecsültsége a szakmánknak a társadalom működésében elfoglalt súlyának megfelelő legyen. A megbecsültséget ki lehet kényszeríteni, de a becsületet, tiszteletet nem lehet visszakövetelni, azt csak kemény munkával lehet visszaszerezni.El kell érni, hogy a betegek elhiggyék: kivetjük magunk közül a pár méltatlant, így okkal és joggal bíznak a többségben.
Ezért van komoly tétje annak, hogy az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport elkezdte a felkészülést a következő évi kamarai elnökválasztásra.(...)
