A nyitott hasi műtét onkológiai eredményei jobbak

A nőgyógyászati onkológiában a 2018-as év kétségkívül legnagyobb meglepetése az Amerikai Nőgyógyászai Onkológiai Társaság (SGO) márciusi kongresszusán bemutatott LACC trial volt (1).

Az utóbbi 15 évben a nőgyógyászati onkológiai műtéttechnikában a legnagyobb fejlődést a laparoscopos és a robotasszisztált műtétek elterjedése és fejlődése jelentette. Bár a méhnyakrák laparoscopos műtéte hosszabb ideig tartott, mint a nyílt hasi műtétek, de a betegek gyorsabban épültek fel, kevesebb volt a vérvesztés és a posztoperatív fájdalom, esztétikusabb volt a hasseb, és ez idáig úgy tudtuk, hogy azonosak voltak az onkológiai eredmények. Ezeket az eredményeket számos tudományos cikk alátámasztotta (2). Igaz, hogy az elemzések általában kis esetszámra és csak egy-egy centrum adataira vonatkoztak. A két módszer azonos onkológiai eredményeire vonatkozó nézet annyira elterjedt, hogy az amerikai protokollkönyv, az NCCN guideline is a nyitott hasi radikális hysterectomia (Wertheim-műtét) egyenértékű alternatívájaként említi a laparoscopos vagy robotasszisztált radikális méheltávolítást. Ezt az állítást cáfolta az említett előadás.

A tavaly márciusban LACC trialként bemutatott vizsgálat egy több ország nőgyógyászati onkológiai centrumai által végzett, tehát multicentrikus, prospektív, randomizált tanulmány volt, melyben a minimál invazív sebészeti módszerekkel (laparoscopia és robotsebészet) végzett radikális hysterectomia eredményeit hasonlították össze a hagyományos, laparotomiából végzett Wertheim-műtéttel. A „LACC” a laparoscopic, abdominal, cervical és cancer szavakból alkotott rövidítés. Az előadás eredeti címe: „Phase III randomised trial of laparoscopic or robotic radical hysterectomy vs. abdominal radical hysterectomy in patients with early stage cervical cancer: LACC trial”, és a vizsgálatot koordináló texasi M. D. Anderson centrum nevében Pedro T. Ramirez adta elő.

Az SGO előadás anyaga 2018 novemberében írott közlemény formájában is megjelent a New England Journal of Medicine-ben (NEJM) (3). Ugyanabban a lapszámban megjelent egy másik, az eddigieknél sokkal nagyobb esetszámra vonatkozó retrospektív tanulmány is, mely az összes egyesült államokbeli, az egészségügyi hatóságnak jelentő kórház statisztikai adatain alapult, és amely hasonló eredményekre jutott (4). A fenti közleményeknek a sajtóban is komoly visszhangja lett, és a magyar média is érdekességként foglalkozott a hírrel.

Forrás: 123rf.com

A LACC trial egy valódi nemzetközi vizsgálat volt, több mint 30 centrum vett részt benne a világ számos országából. A beválasztási kritériumok igen szigorúak voltak. Csak olyan nőgyógyász-onkológus sebészek vehettek részt benne, akik minimum 10 laparoscopos vagy robotasszisztált Wertheim-műtétet végeztek már, és − az eddigi hasonló jellegű felmérésekhez képest szokatlan módon − be kellett küldeniük két műtéti videót a vizsgálatot koordináló bizottságnak a részvételi alkalmasság elbírálására. A videókat a bizottság két tagja értékelte egymástól függetlenül. A műtéti radikalitásnak mindkét ágon a Piver Rutlege klasszifikáció szerinti II. vagy III. típusnak kellett megfelelnie.

A trial 2008-ban indult, 2020-ban tervezték lezárni és 2022-ben tervezték publikálni az adatokat. A vizsgálatot azonban 2017-ben leállították. A nyitott hasi ágban így 312 laparoscopos, a robot ágban pedig 319 beteg vett részt. A minimál invazív ágban 84%-ban laparoscopos és 16%-ban robotasszisztált beavatkozás történt. A betegek korai stádiumú méhnyakrákos nők voltak. (I/A1 nyirokérbetörést mutató, I/A2 és I/B1 stádium). A betegek 92%-a az I/B1 stádiumhoz tartozott.

A két csoport az adjuváns kezelés szempontjából is homogén volt. A nyitott hasi úton műtött betegek 28%-a, míg a minimál invazív módszerekkel műtött betegek 29%-a kapott valamilyen kiegészítő kezelést (zömmel radiokemoterápiát, de volt, aki csak sugárkezelést vagy kemoterápiát kapott).

Mint láttuk, a trialt idő előtt leállították, mert a hasi úton műtött ágban 2-en, a minimál invazív módszerekkel műtött ágban 14-en haltak meg a betegség következtében. Az átlagos követési idő így 4,5 év volt. A recidívák arányát tekintve a nyitott hasi ágban 7 esetben, a minimál invazív ágban 27 betegnél észleltek daganatkiújulást. A különbségek statisztikailag szignifikánsak voltak, így a vizsgálat konklúziója az volt, hogy a laparoscopos és robotasszisztált radikális hysterectomia onkológiai eredményei rosszabbak, mint a nyitott hasi úton végzett műtété.

A második, a NEJM-ben megjelent retrospektív vizsgálat hasonló eredményekre jutott. A cikkből érdemes kiemelni, hogy a betegeket mindkét ágon a tumornagyság függvényében két csoportra osztották: 2 cm-nél kisebb és nagyobb daganatok. Amíg a 2 cm-nél kisebb csoportban a két ág (nyitott hasi műtét vs. minimál invazív behatolás) között nem volt szignifikáns a különbség, a 2 és 4 cm közötti tumorok esetén igen (4).

A közlemények megjelenése óta rengeteg találgatás, magyarázat jelent meg nőgyógyász-onkológus körökben. Ezek a következőképpen csoportosíthatók:

1. „A sebész, mint prognosztikus faktor” − egyik ismert velejárója a sok centrum részvételével zajló vizsgálatoknak. A trial koordinátorai ugyan megpróbálták minimálisra csökkenteni ezt a tényezőt a beküldött műtéti videók alapján, de kérdés, hogy ez milyen mértékben sikerült, hiszen a sebészetben soha nem lehet teljesen standardizálni egy műtéti technikát. Különböző centrumokban különbözőképpen műtenek, sőt egy centrumon belül sem operál ugyanúgy két sebész.

2. Az uterus manipulálása. Laparoscopos műtéteknél szükséges a méh alulról történő fölfelé nyomása, valamilyen uterusmanipulátor használata a műtét során. A tumor hosszú ideig történő mozgatása, esetleg préselése a daganatsejtek szóródásához vezethet.

3. A parametrectomia nagysága. Sokan vitatják, hogy különbség lenne a két műtéti módszer radikalitásában, mások szerint azonban van különbség. Ha csak azt vesszük tekintetbe, hogy laparoscoppal és robot segítségével könnyebben végezhető idegkímélő műtét, mely során eleve nem olyan radikális a parametrium eltávolítása, mint a hagyományos radikális hysterectomia esetén, már különbség feltételezhető a két ágban az eltávolított parametrium nagyságában. (Az „idegkímélő” Wertheim-műtét esetén kevesebb a műtétet követő vizelésiinger-hiány.)

4. A gáz és a megnövekedett hasüregi nyomás szerepe. Egyesek szerint a has felfújásakor létrejövő pozitív nyomás segíti a tumorsejtek disszeminációját. Ennek a feltételezésnek azonban ellentmond, hogy a minimál invazív urológiai és colorectalis sebészeti műtétek során nem írtak le hasonló különbségeket.

A szakemberek között ugyancsak nagy különbségek vannak az eredmények értékelését illetően. Ezek a vélemények a következőképpen csoportosíthatók. Minden alapossága ellenére vannak, akik kritizálják a LACC trialt, és további vizsgálatokat sürgetnek. Vannak, akik szerint egyáltalán nincs helye a továbbiakban a minimál invazív radikális hysterectomiának, az ilyen műtéteket csak nyitott hasi behatolásból kell végezni. Mások szerint a beteg kellő felvilágosítása után továbbra is végezhető a laparoscopos és robotműtét. Végül vannak, akik a 2 cm-es határt veszik alapul: 2 cm-nél kisebb tumor esetén van helye a minimál invazív beavatkozásnak, afölött nincs.

Ezek a vélemények azonban találgatások. Pillanatnyilag meglehetősen tanácstalanul áll a szakma a LACC trial eredményeihez. A közlemények megjelenése óta eltelt idő is túl rövid. Világszerte várjuk az új szakmai protokollok megjelenését.

IRODALOM

1. Ramirez PT. Phase III randomised trial of laparoscopic or robotic radical hysterectomy vs. abdominal radical hysterectomy in patients with early stage cervical cancer: LACC trial. SGO előadás 2018.

2. Wang YZ, Deng L, XU HC, et al. Laparoscopy versus laparotomy for the management of early stage cervical cancer. BMC Cancer 2015;15:928.

3. Ramirez PT, Frumovitz M, Pareja R, et al. Minimally invasive versus abdominal radical hysterectomy for cervical cancer. N Engl J Med 2018;379:1895−1904.

4. Melamed A, Margul DJ, Chen L, et al. Survival after minimally invasive radical hysterectomy for early-stage cervical cancer. N Engl J Med 2018;379:1905−1914.