A műtős
Reggel a műtőben én vagyok az első. Portalanító törléssel és felmosással kezdek. Kirakom a pultra a steril tálcákat, összerakom a szívót. Beviszem a beteget, felfektetem a műtőasztalra, tépőzáras pánttal rögzítem a végtagjait. Ha kell, borotválok.
A műtét alatt kiszolgálom a műtősnőt, bekapcsolom a műszereket, állítom az asztalt, a lámpát. A sterilitás miatt óvatosan kell mozognom, a műtőszemélyzethez nem mehetek harminc centiméternél közelebb. Nem nyúlhatok az asztal fölé, nem vehetek el műszert, csak azt, amit gézbe csavarva kiad a műtősnő, vagy ami leesik. A sebzárást követően a beteget átteszem a kocsira, majd a kórteremben az ágyába. Aztán kitakarítok a műtőben, és előkészítek a következő operációra.
Engem senki sem tolt, 15 éves korom óta dolgozom - írja Nemes János a Népszabadság Hétvége mellékletében.
Hogy miből élünk? Néha én is felteszem magamnak a kérdést. A feleségem nagy sakkozó, ő tologatja, csoportosítja az adósságunkat, hol kell a legsürgősebben betömni a lyukat. Látja ezt a „főkönyvet”? Ebbe az utolsó fillérig minden tételt beleír, a harmincforintosat is. Minden heti nagybevásárlást gondosan megtervezünk, muszáj tízezerből kijönnie.
Özvegy anyósom nélkül egy napig sem bírnánk. Tíz éve velünk lakik, a nyugdíjából fizetjük a húszezer forintos villanyszámlát. De főleg ő főz a gyerekekre. Én nem tudom, hogyan csinálja, de hatunknak kijön a havi ötvenezres kosztpénzből. A kertben paradicsomot, paprikát, petrezselymet, epret termeszt. Mindent kitalál: pirítós, spenót, zsíros kenyér, Tesco májkrém 158 forintért. Főtt étel hetente háromszor kerül az asztalra, paprikás krumpli, tojásleves, krumplis tészta, meleg szendvics, olcsó húsból pörkölt.