2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

A miniszter gondolt egyet, és megpiszkálta az abortusz-bombát

A brit kormányfő is elhatárolódott egészségügyi miniszterétől, aki a határidő radikális csökkentésével akadályozná a terhességmegszakításokat – írta az MTI.

A terhesség 12. hetére szállítaná le a jelenlegi 24. hétről az abortusz engedélyezésének végső időpontját a brit egészségügyi miniszter. Jeremy Hunt szombaton idézett véleménye azonnal komoly belpolitikai vihart kavart, és a miniszter véleményétől a brit kormányfő is elhatárolódott.

Hunt a The Times című tekintélyes konzervatív napilapnak jelentette ki: tudományos bizonyítékok tanulmányozása alapján jutott arra a következtetésre, hogy a 12. hét "a megfelelő időpont" a művi terhesség-megszakítás felső időkorlátjának kijelöléséhez. Hozzátette, hogy "nem vallásos meggyőződés" diktálja ezt a véleményét, de úgy tartja: "hihetetlenül nehéz kérdés" annak eldöntése, hogy "mikor kezdődik az élet".

Hunt ugyanakkor elvetette az abortusz teljes betiltását, és hangsúlyozta, hogy a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció nem tervezi az abortusztörvény módosítását.  Ugyanezt közölte szombaton a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal is, amelynek szóvivője Hunt nyilatkozatára reagálva kijelentette, hogy az interjúban az egészségügyi miniszter "saját személyes véleményét fogalmazta meg".

Nem sokkal később megszólalt David Cameron miniszterelnök is, kijelentve, hogy nem ért egyet a 12 hetes határidővel, és ez "nem is része a kormány politikájának". Cameron a BBC idézete szerint hozzátette, hogy bár Jeremy Hunt teljes mértékben jogosult az abortusz ügyével kapcsolatban "egyéni vélemény" kialakítására, de "az embereknek fontos tudniuk, hogy a kormány nem készül semmiféle módosításra ebben a kérdésben". Az egészségügyi miniszter kijelentései azonban az elhatárolódó nyilatkozatok ellenére is komoly vihart kavartak.

Clare Murphy, a Brit Terhességi Tanácsadó Szolgálat (BPAS) közkapcsolati igazgatója kijelentette, hogy számos egészségügyi probléma csak a terhesség 12. és 20. hete között elvégzett szűrések során derül ki. Mindemellett gyakran előfordul, hogy idősebb nők vagy fiatal lányok a 12. hét előtt észre sem veszik terhességüket. Megtörténhet emellett az is, hogy az abortuszra váró nők egyszerűen az állami egészségügyi szolgálat (NHS) eljárási lassúsága miatt csúsznak ki a 12 hetes határidőből, vagy olyan körzeti orvosuk van, aki ellenzi az abortuszt, és ezért késlelteti az eljárást.  Clare Murphy szerint úgy tűnik, hogy "a Jeremy Hunthoz hasonló emberek képtelenek felfogni" azokat az okokat, amelyek egyes esetekben későbbi abortuszt tesznek szükségessé.

Kate Guthrie, a brit Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiumának szóvivője közölte: számára "rejtély", hogy az egészségügyi miniszter milyen tudományos bizonyítékokra utalt, mert ő nem ismer ilyeneket. Hozzátette: "abszolút sokkolónak" tartja a nők egészségével kapcsolatos kérdések Nagy-Britanniában tapasztalható átpolitizálódását.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink