hirdetés

 

A mellrák nem egyetlen betegség

A mellráknak tizenegy genetikailag különböző altípusa van és ezek mindegyikének más a lefolyása, valamint a kezelés utáni kiújulásának az esélye, derült ki a Nature című tudományos folyóiratban publikált új tanulmányból.

"A mellrák kezelése jelentősen fejlődött az elmúlt években, ám sajnálatos módon a nők egy részénél az emlőrák visszatér, és tovább terjed, gyógyíthatatlanná válva", mondta Carlos Caldas, a brit rákkutató közhasznú szervezet, a Cancer Research UK cambridge-i intézetének professzora. Hozzátette: "néhány nőnél ez évekkel később következhet be, ám eddig lehetetlen volt előre pontosan megmondani, hogy kinél áll fenn a kiújulás kockázata, és ki az, aki megnyugodhat".

A brit szakemberek a kaliforniai Stanford Egyetemen dolgozó kollégáikkal együttműködve tanulmányozták a genetikai eltéréseket csaknem kétezer nő melldaganatában. Az alanyokat húsz éven át nyomon követték, hogy megnézzék, kiújult-e náluk a rák, vagy sem, olvasható a forbes.com honlapon. Az adatok alapján kidolgoztak egy módot, amelynek segítségével a jövőben sokkal pontosabban meg lehet majd mondani, hogy mely pácienseknél magas a kockázata a rák későbbi kiújulásának. Az eredmények emellett a rákkezelés új, sokkal személyre szabottabb módjait segítenek felfedezni.

Emlődaganatokból vett minták DNS-elemzésével a kutatócsoport már korábban megállapította, hogy a mellráknak valójában 11 különböző altípusa van. "Még nagyon messze vagyunk attól, hogy minden nő számára hozzáférhetővé tegyük ezt a részletes molekuláris vizsgálatot, és további kutatásokat kell végeznünk, hogy megértsük, miként tudjuk hozzáigazítani a kezelést a páciens daganatához", mondta Karen Vousden, a Cancer Research UK vezető kutatója.

A szakemberek jelenleg egy olyan megfizethető vizsgálat kifejlesztésén dolgoznak, amelyet kórházakban lehetne használni.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...