hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A magyarok a munkanélküliségtől és a szegénységtől félnek leginkább

Magyarország mellett a többek közt a franciák, a britek, az olaszok, a japánok, és az amerikaiak említették munkanélküliséget az első helyen. 2010-ben, havonta 24 ország adatait gyűjtötte be az Ipsos.

A magyarok leginkább a munkanélküliségtől és a szegénységtől félnek - közölte egy több országban végzett felmérés alapján a vizsgálatot végző cég.

Az Ipsos tavaly havonta végzett adatfelvételt 24 országban, annak eredménye szerint a munkanélküliség és az álláslehetőség foglalkoztatta a legtöbb embert. Ugyanakkor csak tizenegy országban említették ezt az első helyen, Magyarország mellett Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Japánban, az Egyesült Államokban, Szaúd-Arábiában, Svédországban, Spanyolországban, Lengyelországban és Törökországban.

A második legaggasztóbb témának a szegénység és a szociális egyenlőtlenség bizonyult, Oroszországban, Kínában, Belgiumban és Németországban azonban e miatt aggódtak leginkább a megkérdezettek. Magyarországon ez a probléma tavaly év elején még csak a harmadik helyen szerepelt, az év végére azonban már Magyarországon is a szegénységtől és a szociális egyenlőtlenségtől való félelem került a második helyre, megelőzve ezzel a korrupció és a politikai botrányok gondját.

A harmadik leggyakrabban említett aggodalom a felmérésben részt vevő összes ország adatai alapján a félelem a bűnözéstől és az erőszaktól, ezt követi az aggódás a korrupció és a pénzügyi, illetve politikai botrányok miatt, majd az egészségügyi ellátáshoz köthető kételyek.

Magyarországon viszont - az Ipsos grafikonja szerint - a vizsgált időszak nagy részében az egészségügyi ellátás miatt jobban aggódtak az emberek, mint a bűnözés miatt.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés