A Magyar Orvosi Kamara véleménye a Semmelweis Tervről

Amint a bevezetésben olvasható, a dokumentum nem tükrözi a Kormány álláspontját, ami vitairatként akár pozitív is lehetne, valójában azonban az egész ügy egyik legnagyobb hibájára világit rá. Az egész Semmelweis Terv sajnos ugyanúgy „lóg a levegőben”, ahogy maga az ágazat is, és erről nem az alkotók tehetnek. Hiányzik ugyanis „a megrendelés”. Véleményünk szerint az egészségpolitika kialakítása és deklarálása a valós és szakszerű célok definiálása nem a végrehajtó hatalom dolga, a kormányzó pártok illetve az Országgyűlés pedig egyértelműen adós e kérdésben.

Bár a vitairatban természetesen több helyen is találkozunk a cél, célok kifejezéssel – sokszor nehezen értelmezhető módon keveredve alapelvekkel -, a hiányolt valódi cél azonban nem lelhető fel, ennek következtében a Szerzők ismét abba a hibába esnek, hogy az egyébként a cél megvalósításához szükséges eszköz, azaz a struktúra felöl közelítik meg a rendszert, és az anyagi szűkösséget, mint megváltoztathatatlant tekintve próbálnak a szerkezet igazgatásával megoldásra törekedni, ami tapasztalataink és tudásunk szerint sajnos nem lehetséges. Az elmúlt 20 év törekvései legalábbis erre tanítanak bennünket.

Az egészségügyet, mint az emberközpontú közpolitika nélkülözhetetlen részét tekintő közgondolkodás csak az ember-, és nemzetérdekű célokban gyökerezhet, tekintet nélkül arra, hogy ez mennyibe kerül. Ha a célokat illető közmegegyezés megtörtént, akkor ahhoz kell rendelni a céloknak leginkább megfelelő struktúrát, amelyet a szintén deklarált alapelvek szerint kell működtetni. Csak ezt követően lehet, sőt kell az ügyet beárazni, szembesíteni a gazdasági realitásokkal, és ennek tudatában határozni meg a rendszeren belüli prioritásokat, és az egész cél megvalósításához szükséges időtávokat.

Rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy a Semmelweis Terv megalkotásánál az előbbi gondolatot tükröző alapdokumentumunkat, amely a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal alkotóközössége által, a jelenleg kormányzó politikai erő tevékeny részvételével készült, és került hivatalosan benyújtásra többek között és elsősorban a FIDESZ-KDNP pártszövetség vezetői számára 2009 júniusában (Az egészség, mint alapérték az új demokratikus társadalmi szerződésben – az egészségkultúra fejlődését eredményező új politika) jelen vitairat teljes mértékben mellőzi, abból nem táplálkozik, mintha nem is létezne.

... nem értünk egyet és leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy bármiféle ellátásszervezői intézményt létrehozzanak. Nemcsak azért, mert ez nemzetközi viszonylatban sem értelmezhető, nemcsak azért mert létrehozatala jelentős költséget igénylő bürökratikus intézményt sejtet, nemcsak azért mert rendszeridegen, hanem azért mert a vitairatból kiolvashatóan ráruházandó feladatait illetően előre borítékolhatóan inkompetens lesz. Egy normálisan működő és a reális költségekre apelláló egészségügyi rendszerben ugyanis a felemlített feladatokat részben a jól működő egészségbiztosításnak, részben a szintén megerősített tisztiorvosi szolgálatnak (nagy hiányossága a tervnek, hogy az ÁNTSZ-ről szinte meg sem emlékezik) kell elvégeznie, az elsődleges betegút menedzser pedig maga a kezelőorvos.

Az anyagban méltatlanul mellőzöttnek, mondhatni szegényesnek látjuk a népegészségügy és különösen a prevenció ügyét. A helyzetértékelés nem tér ki, a tervezett teendők pedig nem támaszkodnak Magyarország régióinak morbiditási és mortalitási adataira, amely alapvető volna a valós szükségletek meghatározása szempontjából.

Sajnálatos, sőt egyenesen érthetetlen, hogy e jelentős, mondhatni korszakos anyagból a fogászati ellátás és a foglalkozásegészségügyi ellátás gyakorlatilag teljes egészében kimaradt.

Bár érthető, hogy a paraszolvencia kérdésével inkább csak elvi megközelítésben foglalkozik, mégis elszomorító, hogy lassan 60 évvel az akkori politika aljas mesterfogásának az egész rendszert súlyosan torzító következményei megszüntetésére irányuló szándék továbbra is reménytelennek látszik.

... teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk a várólisták megkerülhetőségét célzó bármiféle pénzügyi aktivitást. Ez nemcsak súlyosan etikátlan lenne, de egyértelműen a korrupció további elburjánzását is maga után vonná, amelynek éppenséggel a várólisták megjelenése önmagában is jelentős teret nyitott.

Az orvosok elhagyják az országot, más pályát választanak, aki a pályán maradt, az nagyrészt tehetetlen kiégett harcossá vált, válik folyamatosan. Ezért feltétlenül első lépcső, hogy a kormányzat törvényben nyilvánítsa ki akaratát, hogy az orvoskar maradéka, annak itthon tartása, emberi léthez való feltételekhez juttatása történjen meg: azonnal alkossa meg nemcsak a kamaráról, hanem az orvosi jogállásról szóló törvényt is, melyben vállaljon kötelezettséget arra, hogy néhány év alatt közeledjen az egészségügy humán szektorának megbecsültsége, lehetősége az európai átlaghoz.