hirdetés
2024. december. 18., szerda - Auguszta.

A kormány még mindig inkább titkolná a kórházi fertőzéseket

A kormány mindent elkövet azért, hogy eltitkolják a betegek, sőt még az egészségügyben dolgozók elől is, hogy mennyire súlyos a helyzet, írja a Direkt36.

Évről évre több súlyos, akár halált is okozó kórházi fertőzésekről számolnak be a kórházak, de a valóságban még rosszabb a helyzet – írja a Direkt36 aTelexen megjelent cikkében.

2021-ben korábban elképzelhetetlenül sok, számítástól függően mintegy 16-21 ezer kórházi fertőzést azonosítottak az egészségügyi intézmények, az esetek csaknem fele halállal végződött. Ebből 1400 esetben maguk a kórházak elismerték azt is, hogy a kórházi fertőzés szerepet játszott a betegek halálában. 2022-ről még nincs elérhető adat.

A számok nem fedik teljesen a valós helyzetet. Egy részletes európai vizsgálat 2017-ben arra jutott, hogy Magyarországon évente több mint 78 ezer kórházi fertőzés történik. Ez azt jelenti, hogy a kórházba kerülő emberek 3,5 százaléka (csaknem minden 25. ember) fertőzést kap. Ez többszöröse a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz (NNGYK) bejelentett kórházi fertőzéseknek.

Miközben a probléma nyilvánvaló, a kormány és az állami szervek nem tesznek komoly erőfeszítéseket a megoldására. Sőt, mindent elkövetnek azért, hogy eltitkolják a betegek és valójában még az egészségügyben dolgozók elől is, hogy mennyire súlyos a helyzet, és hogy mely kórházakban kellene különösen odafigyelni a fertőzések visszaszorítására.

Európai összehasonlításban több mutatóban is sereghajtó Magyarország: kevés kézfertőtlenítő fogy, kevés a laborvizsgálat, kevés a nővér, miközben még mindig sok a többágyas kórterem. Ezek a tényezők mind segítik a fertőzések terjedését.

A legfrissebb kórházi fertőzéses adatokért a TASZ segítségével pert indított a lap, mert szerintük az NNGYK – figyelmen kívül hagyva, hogy korábban már több bíróság is kimondta, hogy nem titkolhatja el a kórházi fertőzéses adatokat – továbbra is igyekszik meggátolni azok nyilvánosságra kerülését.

Az egészségügyért felelős Belügyminisztérium nem reagált a lap kérdéseire, és nem érkezett válasz a kórházakat felügyelő Országos Kórházi Főigazgatóságtól sem. A fertőzések adatait gyűjtő hatóság szakmai vezetője, Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Kórházhigiénés és Hatósági Osztályának osztályvezetőjeadott azt hangsúlyozta, hogy ők csak a szakmai ajánlásokat teszik meg a kórházaknak, az pedig már az intézmények vezetőinek és a fenntartónak – tehát az államnak – a feladata, hogy biztosítsák a szükséges forrásokat.

A Direkt36 teljes összeállítását a Telex közli.

(forrás: Direkt36, Telex)

Könyveink