A gyógyulást elősegítő legegyszerűbb „eszköz”
Valószínűleg senki sem szeret bizonyos műtétek, orvosi vizsgálatok után hosszabb időt kényszerűen, komolyabb fájdalmak közepette eltölteni a korházban. Azonban erre létezik egy technika az orvosok számára, amely vizsgálatokkal igazolt módon képes hozzájárulni a gyorsabb gyógyuláshoz, a kellemetlen panaszok csökkentéséhez vagy akár egyes élettani paraméterek javulásához is. Ez nem más, mint a szuggesztív kommunikáció.
Mi is az a szuggesztió?
Olyan üzenet, melyet a befogadó önkéntelenül elfogad, követ. Két típusát különböztethetjük meg: a negatív (a gyógyulást hátráltató), illetve a pozitív (mérhető javuláshoz vezető) szuggesztiót. Ez megnyilvánulhat mind verbális (szóbeli), mind nonverbális (mimika, tekintet, hangszín) kommunikációban és a tárgyi környezetünkben (képek, rajzok) egyaránt. A verbális formánál fontos, hogy bizonyos panaszokra ne úgy kérdezzünk, mintha azt automatikusan várnánk (például: „Gyakran szokott szédülni?” helyett „Hogy érzi magát?”), míg nonverbális kommunikációt érdemes a pácienstől várt reakciónak megfelelően beállítani, mert az meggyőzőbb, mint a kimondott szó (például: „a vizsgálat során nem tapasztaltunk elváltozást”, az orvos rezignált hangnemmel közli). A tárgyi környezet feladata a betegek egészséges jövőképének bemutatása (például egy lézeres látásjavító szemklinikán a korábbi páciensek által használt szemüvegek összegyűjtése és azok kihelyezése a váróterembe, ezzel szimbolizálva a sikeres műtétek számát).
Miben különbözik a hétköznapokban használt kommunikációtól?
Fontos megérteni, hogy szuggesztiót valójában mindenki használ, azonban a megfelelő ismeretek hiányában nem törekszenek arra, hogy az előbb már említett negatív szuggesztiót minimalizálják és ezzel együtt a pozitívak hatását felerősítsék. Negatív szuggesztiók pedig sajnos lépten-nyomon megtalálják a betegeket, hiszen a nem nekik szánt kifejezések kissé módosult jelentéssel beköltözhetnek a gondolataiba, melyek ott önkéntelenül is hatást gyakorolnak (például: egy nővér az elromlott műszerről azt mondja, hogy „ennek annyi”, akkor az a beteg, aki ezt hallja, azt hiheti, hogy róla beszélnek, és ő meg fog halni). A hétköznapi kommunikáció során az ehhez hasonló kijelentésekre nem figyelnek az egészségügyben dolgozók, pedig a kommunikáció valójában gyógyszer, annak hatásaival és mellékhatásaival együtt, melynek adagolását és hatásmechanizmusát az orvosnak pontosan ismernie kell. Ebben nyújt segítséget a szuggesztív kommunikáció ismerete és használata.
Milyen helyzetekben használható?
A szuggesztiókra nem mindenki egyformán érzékeny, minden embernek más a szuggesztibilitása (szuggesztiók követésének, befogadásának képessége). Vannak azonban olyan helyzetek, amikor ez az érzékenység jelentősen megnő. Ilyen például a módosult tudatállapot, amely a hétköznapi, racionális tudatállapottól való eltérést jelenti. Ez utóbbit éljük át, amikor szerelmesek vagyunk, vagy éppen orvosilag relevánsabb helyzetben például műtét vagy szülés alatt. Az orvoshoz fordulók esetében a fentebbi tényezők közül általában több is fennáll, ezért az orvosi munkában kitüntetett szerepe van a szuggesztiók használatának. A felsorolt helyzetekre azonban jellemző az is, hogy megnehezítik a kommunikációt, a másokra való odafigyelést. Tehát a szuggesztív kommunikáció megfelelő használatához először létre kell hozni a megfelelő orvos-beteg kapcsolatot, együttműködést, az ún. raportot. Ehhez az orvosnak el kell érnie, hogy a páciense odafigyeljen rá (kapcsolatfelvétel köszöntéssel, bemutatkozással). Ezt követően a követés és vezetés módszerével az orvosnak jeleznie kell a beteg számára, hogy tudomásul véve panaszait, megérti helyzetét (követés), majd ezen fájdalom csökkentéséhez szükséges technikát ajánl (vezetés). A létrehozott erős kapcsolattal tudja az orvos a pácienst a kívánt irányba vezetni, a szuggesztív kommunikációt használni.
Hogyan használható?
A szuggesztív kommunikáció már kialakított módszerek, technikák alkalmazásával elsajátítható, melyek célja a hétköznapitól eltérő szemléletmód kialakítása. Erre jellemző a javaslatok használata (például EKG vizsgálat előtt ne azt mondjuk, hogy „Most kérem ne mozogjon és ne beszéljen!”, hanem inkább azt, hogy „Kérem helyezkedjen el kényelmesen és maradjon így a vizsgálat alatt!”), a pozitív keretezés (állításainknak adjunk pozitív hátteret, például egy gyógyszer használatakor a mellékhatások helyett annak pozitív hatásait emeljük ki), a bizonytalan megfogalmazások elkerülése (például lázmérés után a „Most nincs hőemelkedése.” helyett fogalmazzunk úgy, hogy „A testhőmérséklete teljesen normális.”, mert az előzőből azt szűrheti le hogy egyébként azt várnánk, hogy láza van), implikáció (a beteg számára pozitívumot sugallunk a kijelentésünkbe rejtve, például: „Hol érzi leginkább a javulást?”, ezzel azt sugallva, hogy a páciens gyógyulását várjuk), kettős kötés (a célunkhoz vezető út módját a páciens választhatja ki, például: „Melyik karján mérjünk vérnyomást?”).
Milyen területeken és milyen eredménnyel használható?
A szuggesztív kommunikációnak szinte az orvoslás minden területén pozitív, hatékonyságot növelő hatása van. Legjobb eredményeket a sebészet, radiológia, szülészet, gyermekgyógyászat és fogorvoslás terén, illetve intenzív és sürgősségi ellátásban értek el, melyeket vizsgálatokkal is alátámasztottak. Lang és Berbaum 1997-ben radiológiai orvosi team számára tartott szuggesztiós tréninget (helyes raportalakítás, pozitív szuggesztió és figyelemelterelés helyes alkalmazása). A vizsgálatban 96 radiológiai beavatkozáson átesett beteget kérdeztek meg arról, mennyire volt fájdalmas számukra az eljárás. A kutatók azt az eredményt kapták, hogy a tréning után vizsgált csoport majdnem feleakkora fájdalomról számolt be, mint a tréning előtt vizsgált, és ennél a csoportnál kevesebb fájdalomcsillapító is elegendő volt a kezelések során vagy után.
1993-ban Disbrow, Benett és Owings a hasi műtét utáni bélmotilitás visszaállását vizsgálta 40 páciensen. 5 perces személyre szabott szuggesztiós hangfelvételt állítottak össze a bélmozgás gyorsabb beindulására vonatkozó szuggesztiókkal. Annál a csoportnál, melynél a hanganyagot használták, a bélmotilitás az operációt követően átlagosan 1,6 nappal korábban beindult. Egy másik kutatásban szomatizáló betegek javulását vizsgálták egy kontroll, illetve egy pozitív szuggesztiós konzultáción átesett csoportban. Az utóbbi kategóriába tartozó betegek 64%-a 1 héten belül jobban lett, míg a negatív konzultációs csoportnál ez az érték csak 39%.
Mindebből arra következtethetünk, hogy a szuggesztív kommunikáció további kutatása, továbbfejlesztése, illetve elterjedt orvosi használata nagy hatással lesz a mindennapi gyógyító munkára és annak hatékonyságára.
Felhasznált irodalom
Lang, E. V., Berbaum, K. S.: Educating interventional radiology personnel in nonpharmacologic analgesia: effect on patients’ pain perception. Acad. Radiol., 1997, 4, 753–757.
Disbrow, E. A., Bennett, H. L., Owings, J. T.: Effect of preopera-tive suggestion on postoperative gastrointestinal motility. West J. Med., 1993, 158, 488–492.
Kekecs, Zoltán és Varga, Katalin (2011) Pozitív szuggesztiós technikák a szomatikus orvoslásban = Positive suggestion techniques in somatic medicine. Orvosi Hetilap, 152. pp. 96-106.
Thomas, K. B.: General practice consultations: is there any point in being positive? Br. Med. J. (Clin. Res. Ed.), 1987, 294, 1200–1202.
Pilling János: Orvosi kommunikáció a gyakorlatban (Budapest: Medicina, 2018)
